Nicolas Winding Refn tíz év kihagyás után mutatta be új alkotását, a Neonpokol (Her Private Hell) című filmet. A Drive rendezőjeként ismert alkotó egy apa-lánya viszonyt állít a középpontba, egyedi vizuális stílusában. A kritikusok szerint a film lenyűgöző képi világa ellenére a tartalom mélysége hiányzik.
A film szeptember 24-től látható a magyar mozikban.
A Neonpokol Elle (Sophie Thatcher) történetét meséli el, aki eltűnt apját keresi egy futurisztikus, neonfényes metropoliszban. Ezzel párhuzamosan egy Leather Man nevű titokzatos gyilkos terrorizálja a várost, fiatal lányokra vadászva, bosszút állva saját lánya elvesztéséért. K közlegény (Charles Melton) szála is megjelenik, aki szintén elveszett lányát próbálja megtalálni, miután Leather Man elragadta tőle.
A film cselekménye nem lineáris, inkább egy álomszerű rémálomra emlékeztet, ahol a valóság, a fantázia és a víziók összemosódnak. A rendező célja, hogy az erőszakot és a szépséget ismét összekapcsolja, miközben a nézőt egy hipnotikus vizuális világba vonzza. A kritika szerint a történetmesélés gyakran vontatottá válik, és a film nehezen eldönthető, hogy horror, dráma, vagy egy hosszú videóklip.
Nicolas Winding Refn leginkább a Drive című filmjével aratott nemzetközi sikert, amelyért Cannes-ban a legjobb rendezés díját is elnyerte. Stílusát a neon-noir esztétika, Los Angeles éjszakai, rózsaszín és kék fényei jellemzik, melyek korábbi filmjeiben, mint a Csak Isten bocsáthat meg és a Neondémon, is visszaköszöntek. A Neondémon már a szépségipar kegyetlenségét mutatta be, a szépség pusztító erejét vizsgálva.
A Neonpokol elkészítését Refn 2023-as, életét megváltoztató szívproblémája inspirálta. Egy Prada-reklám forgatásán rosszul lett, majd Koppenhágában nyitott szívműtétre szorult, mely során közel fél órán át a klinikai halál állapotában volt. Ez az élmény radikálisan átformálta az életfelfogását, és arra ösztönözte, hogy ezentúl elsősorban saját magának akarjon megfelelni.
A rendezőnek két lánya van, és bevallása szerint karrierje miatt nem mindig tudott velük elegendő időt tölteni. Ezért állította a film középpontjába az apa-lánya kapcsolatot, mint személyes témát. Ez a felszabadultság azonban a kritika szerint a film egyik erőssége és gyengesége is lett.
A film vizuális világa, egy futurisztikus, neonfényű metropolisz, rendkívül lenyűgöző és magával ragadó. Sophie Thatcher, Elle megformálója, kiválóan illeszkedik ebbe a környezetbe, és alakításával szinte megmenti a rendező látványközpontú megközelítését. Karakterének sminkje és jelmezei is a lelkiállapotának változását tükrözik, a kezdeti glamúros megjelenéstől az instabil, elmosódott sminkig.
Thatcher hitelesen ábrázolja Elle belső küzdelmét, apja figyelmének és szeretetének hiányát, különösen Johnny apja és Dominique (Havana Rose Liu) kapcsolata miatt. A színésznő szerint Refn kamerája előtt gyakran szobornak vagy babának érezte magát, ami a film egyik fő kritikáját is adja: egy gyönyörű, de statikus babaházra emlékeztet. A futurisztikus helyszín, az aranyliftekkel és márványszobrokkal, Elle bezártságát is szimbolizálja.
Havana Rose Liu Dominique-ként nyújtott alakítása kevésbé meggyőző, a karakter funkciója nehezen megfejthető. Az olyan jelenetek, mint a tortaevés farkashangokkal, a neonfényes őrületet a végletekig fokozzák, de sokszor a vontatottság érzését keltik. A film tudatosan ellenáll az egyértelmű értelmezésnek, de ez a megközelítés a történet rovására megy.
A Neonpokol alapötlete, az apa és lánya közötti kapcsolat, a szeretet és figyelem hiánya, valamint az ebből fakadó sérülések, mély és személyes témát kínálna. Refn saját halálközeli élménye még inkább alátámaszthatná ezt a személyes vonalat. Azonban a film a kritika szerint nem tudja ezt a mélységet átadni.
A karakterek és a párbeszédek nem viszik mélyebbre a történetet, amit a képekkel már elmondtak. Refn látszólag minden korábbinál személyesebb alkotást akart létrehozni, de a vizuális világba való elmerülés miatt éppen az a személyesség veszett el belőle, ami a filmet igazán különlegessé tehette volna. A film egy hipnotikus álomvilágban ringat, de a történetmesélés gyakran megbotlik, felesleges jelenetekkel terhelve.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása