Nellie Bly, a New York World újságírója úttörő oknyomozással tárta fel a 19. századi elmegyógyintézetek sötét valóságát. Őrültnek tettetve magát jutott be a hírhedt Blackwell-szigeti intézménybe, ahol személyesen tapasztalta meg az embertelen körülményeket és a betegekkel szembeni kegyetlen bánásmódot. Cikksorozata óriási felháborodást váltott ki, és jelentős reformokat indított el a mentális betegek ellátásában.
Bly megbízatása az volt, hogy beépülve leplezze le a Blackwell-szigeti elmegyógyintézetben uralkodó állapotokat. Rendőröket, bírókat és orvosokat is sikeresen megtévesztett, így könnyedén bejutott az intézménybe. Amint átlépte a kaput, felhagyott a színjátékkal, ám a legtisztább viselkedését is őrültségnek minősítették.
Első vacsorájánál azonnal szembesült az ápolók brutalitásával, ahogy sorba rendezték a betegeket. Az ételek minősége kritikán aluli volt: a tea ihatatlan, a vaj ehetetlen, az aszalt gyümölcsök pedig romlottak voltak. Bly végül éhesen feküdt le, miután minden ételét más betegeknek adta.
Később erőszakkal vetkőztették le, hideg vizes fürdőre kényszerítették, és egy zavart beteggel mosdatták meg. Cikksorozatában részletesen beszámolt a verésekről, bántalmazásokról és arról, hogy bejutni rendkívül egyszerű, de kijutni szinte lehetetlen. Bly szerencsére kijutott, és két címlapsztorival rántotta le a leplet a humánusnak hitt intézményről.
A 18-19. században az elmegyógyintézetek látogatása népszerű időtöltésnek számított, ami bevételi forrást jelentett az intézményeknek. A látogatók egy része perverz kíváncsiságból, mások jószándékból, adományokkal támogatták az intézeteket, de a színfalak mögött gyakran kegyetlenség és kínzás zajlott. Az intézmények kezdeti célja nem a gyógyítás, hanem a betegek elzárása volt a társadalomtól.
A New York-i Holdkóros Elmegyógyintézet 1839-ben nyílt meg a szegényebb betegek számára, míg a módosabbak magánszanatóriumokba vonultak. Bár kezdetben ezer beteg ellátására volt alkalmas, 1840-ben csak 278 ápoltja volt. A 19. század végén a tömeges bevándorlás miatt a betegszám drasztikusan megnőtt, 1870-re elérte az 1300 főt.
A megnövekedett létszám miatt az intézmény vezetése takarékoskodni kezdett, például az étkeztetésen. Bár korábban voltak próbálkozások a mentális problémák kezelhető betegségként való felfogására, a túlzsúfoltság visszahozta a testi fenyítést, a lekötözést és a túlzott gyógyszerezést. Az ápolók gyakran nem voltak orvosok, és változatos kínzásokkal "kezelték" a betegeket, mint például jeges fürdővel vagy meztelenül falhoz láncolással.
Nellie Bly, eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran, Joseph Pulitzer New York World című lapjának oknyomozó újságírója volt, aki a női egyenjogúságért is harcolt. Korábban már nagy figyelmet kapott egy projektjével, melyben Jules Verne könyve alapján 72 nap alatt megkerülte a Földet. Számos cikkében a szegényebb nők sorsát dolgozta fel, mielőtt a Blackwell-szigeti ügyre vállalkozott.
Az őrültnek tettetett újságíró esete rávilágított arra, hogy a sajtó milyen erővel képes feltárni a társadalmi igazságtalanságokat. Bly munkája nem csupán egy intézmény hibáit mutatta be, hanem a mentális betegekkel szembeni általános bánásmód problémáira is felhívta a figyelmet. Az ő beépülése és hiteles beszámolója alapjaiban rengette meg a közvéleményt, és megkérdőjelezte az addigi gyakorlatokat.
Bly leleplező cikkeinek megjelenését követően hatalmas közfelháborodás söpört végig a városon. Ennek eredményeként New York jelentősen nagyobb összeget különített el a mentális betegek ellátására, mint korábban bármikor. Kevesebb mint tíz évvel az események után a Blackwell-szigeti elmegyógyintézetet bezárták, ami a reformok egyik legkézzelfoghatóbb eredménye volt.
Nellie Bly a sikeres oknyomozás után a World állandó munkatársává vált, és cikkeit még a megjelenésük évében könyv formájában is kiadták. Munkássága maradandó hatást gyakorolt az újságírásra és a mentális egészségügyi ellátás fejlődésére. Az ő bátorsága és elkötelezettsége példaként szolgál a mai napig.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása