Mészáros Márta, a magyar filmrendezés kiemelkedő alakja, már karrierje kezdetén olyan témák felé fordult, amelyekről a korabeli társadalomban nem volt szokás nyíltan beszélni. Filmjeiben a hétköznapi emberek sorsán keresztül mutatta be, hogyan befolyásolja a történelem az egyén életét és döntéseit. Munkásságát mélyen áthatották saját gyermekkori tapasztalatai, amelyek formálták művészi látásmódját és az általa feldolgozott témákat.
Mészáros Márta első játékfilmje, az 1968-as Eltávozott nap, egy fiatal nő és édesanyja kapcsolatát, valamint az egyéni szabadság kérdését vizsgálta. Ezt követte a Szép lányok, ne sírjatok!, amely az 1970-es évek eleji fiatalok életérzését, szerelmeit és a beatkultúrát mutatta be, egyedülálló módon megörökítve a Kex és a Syrius együttesek „klasszikus” felállását. Alkotásaiban egyre inkább a női főszereplők és személyes konfliktusaik kerültek a középpontba.
A nemzetközi áttörést az 1975-ös Örökbefogadás hozta meg, amely az anyaságról, magányról és az önálló élet lehetőségéről beszélt egy negyvenes éveiben járó nő és egy intézetből szökött lány találkozásán keresztül. Ezt követően olyan jelentős művek születtek, mint a Kilenc hónap, az Ők ketten, az Olyan, mint otthon és az Örökség. A Kilenc hónap különösen fontos alkotás, mely egy nő önrendelkezését és a társadalmi elvárásokkal szembeni küzdelmét állítja középpontba.
A film zárójelenete, egy „nyílt színi” szülés, a magyar filmtörténet egyik legmegrázóbb pillanata. Nem csupán naturalizmusa miatt, hanem mert dokumentarista módon, vérre menően mutatja be a szülő nő védtelenségét, ugyanakkor Monori Lili színésznő és az általa alakított karakter bátorságát is demonstrálja. A Kilenc hónapért Mészáros Márta 1977-ben Cannes-ban elnyerte a FIPRESCI díját.
Mészáros Márta egyik legismertebb vállalkozása az önéletrajzi ihletésű Napló-sorozat volt. A Napló gyermekeimnek (1982), a Napló szerelmeimnek (1987) és a Napló apámnak, anyámnak (1990) a rendező saját gyermekkori és fiatalkori élményeit, valamint a magyar történelem meghatározó időszakait elevenítette fel a főszereplő Julcsi történetén keresztül. A sorozat a második világháború utáni évektől az 1956-os forradalomig és annak következményeiig vezeti a nézőt. A Napló gyermekeimnek Cannes-ban a zsűri nagydíját, a Napló szerelmeimnek pedig Berlinben Ezüst Medve-díjat kapott.
Mészáros Márta Budapesten született, de gyermekkorának jelentős részét a Szovjetunióban, Kirgiziában töltötte. Édesapja, Mészáros László szobrászművész a sztálini terror áldozata lett, édesanyját pedig szintén fiatalon elvesztette. 1946-ban tért vissza Magyarországra, és ezek a korai, traumatikus tapasztalatok mélyen beépültek későbbi filmjeibe. Az egyén kiszolgáltatottsága a történelem viharaiban, a veszteség feldolgozása és a női sorsok iránti érzékenység mind ezen élettapasztalatokból fakadt.
Mészáros Márta jelentősége abban rejlik, hogy olyan témákat mert feszegetni, amelyekről a korabeli magyar társadalomban nem volt könnyű vagy elfogadott beszélni. Filmjei a női önrendelkezés, az anyaság, a magány és a személyes szabadság kérdéseit tárgyalták, gyakran dokumentarista stílusban, tabuk nélkül. A Kilenc hónapban bemutatott szülési jelenet például a női bátorság és sebezhetőség kőkemény mozgóképi attrakciója, amely a nyugati kritikusok szerint feminista harcosságáért érdemelt elismerést, míg itthon részben ugyanezért támadták.
Munkássága nem csupán művészileg, hanem társadalmilag is rendkívül fontos, hiszen filmjei kordokumentumként szolgálnak, bemutatva a magyar történelem és a nők helyzetének alakulását. A nemzetközi díjak és elismerések is bizonyítják, hogy Mészáros Márta egyetemes érvényű kérdéseket vetett fel, és egyedülálló hangot képviselt a filmvilágban.
Mészáros Márta későbbi filmjeiben is gyakran fordult történelmi személyiségekhez, illetve elhallgatott vagy kevéssé feldolgozott történetekhez, ezzel is tovább gazdagítva a magyar filmtörténetet. Munkássága máig inspirációt jelent, és folyamatosan emlékeztet arra, hogy a művészet képes szembesíteni a nézőt a valósággal, még a legnehezebb és legintimebb pillanatokban is. Filmjei a mai napig relevánsak, és alapvető fontosságúak a magyar és egyetemes filmkultúrában.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása