Leo Castelli, Krausz Leó néven született magyar származású műkereskedő, a 20. század egyik legbefolyásosabb alakja volt a művészeti világban. Négy évtizeden át tartó karrierje során alapjaiban változtatta meg a műkereskedelem gyakorlatát, és ő irányította először a globális műtárgypiac figyelmét a második világháború utáni amerikai alkotókra. Munkássága révén olyan művészek váltak világhírűvé, mint Jasper Johns, Robert Rauschenberg és Roy Lichtenstein, akik a pop-art meghatározó alakjaivá lettek.
Castelli éles szeme és kifinomult füle révén felismerte a kortárs művészetben rejlő potenciált. Egy jellemző anekdota szerint Willem de Kooning, az absztrakt expresszionizmus legendája 1960-ban viccelődve megjegyezte, hogy Castelli két sörösdobozt is képes áron felül eladni. Jasper Johns, Castelli egyik képviselt művésze, kapva kapott az alkalmon, és bronzba öntött két Ballantine Ale-es dobozt.
Castelli gyorsan meggyőzte a Scull házaspárt, hogy a darab értékes kiegészítője lenne gyűjteményüknek, így a 30 éves művész alkotása 960 dollárért kelt el. Ez a tranzakció kiváló befektetésnek bizonyult, és jól mutatta Castelli egyedülálló képességét a tehetségek felismerésére és piaci értékük maximalizálására. Dennis Hopper a kortárs képzőművészet Keresztapájának nevezte őt, míg mások New York királyaként emlegették.
Leo Castelli 1907. szeptember 4-én született Krausz Leó néven Triesztben, az Osztrák-Magyar Monarchia fontos kikötővárosában. Édesapja, Krausz Ernő bankigazgató volt, édesanyja, Bianca Castelli pedig egy kávékereskedő lánya, akinek családja egészen a reneszánszig vezette vissza gyökereit. Gyermekkorában zongora- és teniszórákat vett, síelt, hegyet mászott és lovagolt, a reneszánsz ember ideálját célozva meg.
Az első világháború kitörésekor családjával Bécsbe költöztek, ahol szemtanúja volt Ferenc József temetésének, és a régi világ összeomlásának. Bár négy nyelven olvasott, iskolai teljesítménye átlagos volt, és alacsony termete miatt kezdetben bizonytalan volt a társasági életben. Édesapja tanácsára egy Freud-tanítvány pszichoanalitikus, Edoardo Weiss segítségével oldotta fel gátlásait, aki Annie Cohen-Solal monográfiája szerint "felszabadította a benne rejlő Don Juant".
Milánóban szerzett jogi diplomát, majd apja kapcsolatai révén Bukarestben biztosítási ügynökként dolgozott. Ekkoriban családja Krausz-Castelliként használta nevét, majd Mussolini Olaszországának eszményeihez igazodva Castellire változtatták. Bukarestben élénk társasági életet élt, kapcsolatba került a román avantgárd alkotóival, és megismerkedett Mihai Schapira befolyásos üzletemberrel. Végül Schapira fiatalabb lányát, az akkor 17 éves Ileana Schapirát vette feleségül 1933-ban, aki elmondása szerint azért ment hozzá, mert mindenáron el akarta hagyni Romániát.
1935-ben Párizsba költöztek, ahol apósa anyagi segítségével és Ileana kiváló ízlésével 1939 júliusában megnyitotta első galériáját René Drouin bútortervezővel. A Place Vendôme-on található galéria bemutatkozó tárlata nagy sikert aratott, olyan szürrealista művészek alkotásait mutatta be, mint Meret Oppenheim, Max Ernst, Salvador Dalí és Léonor Fini. A második világháború kitörése azonban hamar véget vetett a kezdeti sikereknek, Drouint besorozták, Castelliék pedig Cannes-ba menekültek.
Castelli és Ileana zsidó származásuk miatt kénytelenek voltak elmenekülni Párizs eleste után. Marseille-ből hajóval, Casablanca és Havanna érintésével érkeztek New Yorkba 1941 márciusában. Mihai Schapira gondoskodásának köszönhetően egy elegáns Upper East Side-i sorházba költöztek. Castelli a Columbia Egyetemen gazdaságtörténetet tanult, és az állampolgárság megszerzése érdekében jelentkezett a hadseregbe.
Hírszerzői kiképzést kapott, őrmesteri rangot szerzett, de éles bevetésen nem vett részt. Ehelyett tolmácsként dolgozott Bukarestben a szövetségesek számára, majd 1945 májusában ellátogatott a szétlőtt Budapestre is. Szüleit azonban már nem találta életben; édesanyja a Dunába fulladt, édesapja pedig egy elfertőződő seb következtében hunyt el. Párizsi kimenője során biztosította René Drouint, hogy a háború után a tengerentúlon fogja képviselni művészkörüket.
1945 után Castelli visszatért New Yorkba, ahol a műkereskedelem iránti szenvedélye sokkal erősebbnek bizonyult, mint az apósa által rábízott kötöttáruüzlet vezetése. Saját gyűjteményt kezdett építeni, olyan mesterektől vásárolt műveket, mint Klee, Mondrian és Jackson Pollock. 1946-ban kollekciójának több darabját a Modern Művészeti Múzeumnak (MoMA) adományozta, ezzel is erősítve pozícióját a New York-i művészeti életben.
1951-ben megszervezte az első amerikai kiállítását, a "Ninth Street Show"-t, amelyet nemcsak kurátorként irányított, hanem anyagilag is finanszírozott. Ezen a tárlaton olyan nevek mutatkoztak be, mint Willem de Kooning, Lee Krasner, Jackson Pollock, Robert Motherwell, valamint Robert De Niro képzőművész apja. A kiállítás frenetikus sikert aratott, és Castelli ezzel végleg beírta magát a kortárs művészet történetébe, megalapozva a pop-art és az amerikai avantgárd nemzetközi elismerését.
Négy évtizeden keresztül volt a kortárs művészet egyik legelismertebb és legbefolyásosabb formálója, aki nem csupán eladta a műveket, hanem aktívan alakította a művészeti trendeket és felfedezte a jövő sztárjait. Hatása a 21. században is megkerülhetetlen, öröksége a modern művészet alapkövei közé tartozik.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása