Az 1930-as évek Romániájában, a két világháború közötti gazdasági instabilitás idején merült fel a román királyi család első erdélyi palotájának építési terve Kolozsváron. Az ötlet a román titkosszolgálat erdélyi vezetőjétől származott, ám a nagyszabású elképzelés végül sosem valósult meg. A terv hetekig foglalkoztatta a korabeli sajtót, és jelentős vitákat váltott ki a közvéleményben.
1930 őszén Eugen Bianu, a Siguranța erdélyi főnöke hivatalos beadványban javasolta a kolozsvári városi tanácsnak egy királyi palota felépítését. Az indítvány célja az újonnan trónra lépett II. Károly király iránti hódolat és lojalitás kifejezése volt Erdély népe részéről. Bianu elképzelése szerint a palotában a különböző nemzeti kisebbségek népművészeti stílusában berendezett fogadótermek is helyet kaptak volna, szimbolizálva az erdélyi lakosság egységét.
Az építkezést közadakozásból tervezték finanszírozni, melyhez maga Bianu 50 ezer lejt ajánlott fel; a palota teljes költségét 10 millió lejre becsülték. A korabeli sajtóban több lehetséges helyszín is felmerült, köztük a Mikó-kert és a Fellegvár, mint méltó helyszínek egy reprezentatív uralkodói rezidencia számára. Az ötlet azonban nem aratott osztatlan sikert, és hamarosan kritikák is megjelentek.
II. Károly nem sokkal korábban, magánéleti botrányok és többszöri trónöröklésről való lemondás után tért vissza Romániába, hogy átvegye a trónt kiskorú fiától, Mihálytól. Visszatérését politikai támogatás és a népszerűtlen régenstanács iránti elégedetlenség is segítette, miközben az ország súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött. Uralkodása kezdetén jelentős kultusz épült ki körülötte, és ezzel párhuzamosan bővült a királyi rezidenciák sora is.
Ekkor épült fel Bukarestben a ma múzeumként működő királyi palota, valamint az Erzsébet-palota II. Károly testvére számára, és a hercegnő megvásárolta és felújíttatta a bánlaki kastélyt is Temesvártól 50 kilométerre. A történelmi Erdély területén azonban a román királyi családnak nem volt saját rezidenciája, bár a szinajai Peleş-kastély, ahol II. Károly született, viszonylag közel, 50 kilométerre fekszik Brassótól. Ez a hiányosság adhatott alapot Bianu javaslatának.
A kolozsvári palotaépítés terve rávilágított a korabeli erdélyi társadalom és politika összetettségére. Az Aradi Közlöny például 1930 szeptemberében rokonszenvvel kísérte az ötletet, de élesen tiltakozott az ellen, hogy a kisebbségekre kivetendő „büntetéspénzből” valósuljon meg. Ez a megjegyzés jelezte a kisebbségek esetleges ellenállását egy közadakozáson alapuló, román királyi rezidencia építésével szemben.
Kolozsvár akkori polgármestere, Teodor Mihali, aki a dualizmus idején a Román Nemzeti Párt vezető politikusai közé tartozott, stratégiai lehetőséget látott a javaslatban. Üdvözölte az elképzelést, sőt, felajánlotta, hogy a város önerőből is megépítené a palotát, amennyiben a király igényt tartana rá, de ezt feltételhez kötötte. A polgármester azt várta el, hogy a kormány fizesse vissza Kolozsvár felé fennálló 20 millió lejes tartozását, amely vélhetően épületek bérleti díjából eredt.
Az ősz folyamán a sajtó folyamatosan nyomon követte az ügyet, de a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott. Szeptember közepére a polgármester már visszafogottabban nyilatkozott, az ügy halasztásáról beszélt, és egyre gyakrabban merült fel a gazdasági válság és a takarékosság szükségessége. Maga II. Károly király is takarékosságra intett, ami nem kedvezett egy hatalmas költségekkel járó építkezésnek.
Október végén Teodor Mihali polgármester már lemondóan nyilatkozott a Keleti Újságnak, kijelentve, hogy a tervek távolabb állnak a megvalósulástól, mint valaha. Hangsúlyozta, hogy a király maga sem vetette fel a költséges kastélyépítés kérdését, és hozzátette: „A nép fantáziája gazdag, de Kolozsvár városa – szegény”. Végül II. Károly többször járt Kolozsváron, de saját palotája sosem épült a városban.
Érdekesség, hogy uralkodása egy évtizedének végére Kolozsvár már nem is tartozott Romániához. A Mikó-kert egy részét az 1960-as évektől egyetemi bentlakásokkal építették be, a Fellegváron pedig az 1970-es években szocmodern szálloda épült. Eugen Bianu, a javaslat kezdeményezője, az 1930-as évek végén országos rendőrfőnökké lépett elő, majd II. Károly lemondatása után Mihály király közeli embere maradt, és 1948-ban vele tartott a száműzetésbe.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása