Mathieu Kassovitz, a kritikusok által elismert „A gyűlölet” című film rendezője a közelmúltban Budapestre látogatott, ahol a Telex interjút készített vele. A beszélgetés során a magyar hiphop kultúrára gyakorolt jelentős hatásáról is szó esett, különös tekintettel az Akkezdet Phiai együttesre. A rendezőnek bemutatták a formáció néhány dalát, és reagált a zenéjükre, valamint arra, hogy filmje milyen mértékben inspirálta a hazai előadókat.
A „A gyűlölet” (La Haine) című, 1995-ös fekete-fehér francia filmdráma kultikus státuszt vívott ki magának világszerte, és mély nyomot hagyott a magyar hiphop szcénában is. A film, amely a párizsi külvárosok társadalmi feszültségeit, a rendőri brutalitást és a fiatalok kilátástalanságát mutatja be, rezonált a magyar közönséggel és művészekkel, különösen azokkal, akik a hiphopon keresztül fejezik ki társadalmi kritikájukat és érzéseiket. Ennek egyik legmarkánsabb példája az Akkezdet Phiai, a 2019-ben feloszlott, de tavaly májusban a Telex Afterben exkluzív interjút adó rapduó. Az együttes 2004-es első lemezén több alkalommal is felhasznált idézeteket és „skiteket” a francia filmből, ezzel is jelezve a mű iránti tiszteletét és annak inspiráló erejét.
A filmből származó, ikonikussá vált mondat, a „Ne ülj a jointon, Saïd! – Azt hittem, már nem szívsz. – Én is azt hittem…” az évek során a magyar hiphop egyik legismertebb szállóigéjévé vált, szorosan összekapcsolva Kassovitz alkotását az Akkezdet Phiai munkásságával. Ez az idézet nem csupán egy egyszerű dialógus, hanem a filmben megjelenő feszültség, a barátság és a kilátástalanság szimbóluma lett, amely mélyen beépült a magyar hiphop kultúrába. Saiid, az Akkezdet Phiai egyik tagja, művésznevét is a film egyik főszereplőjétől, Saïd Taghmaoui karakterétől kölcsönözte, ami tovább erősíti a két mű közötti szimbiózist és a film személyes inspirációs forrásként való funkcióját.
Mathieu Kassovitz a szeptemberi Budapesti Klasszikus Film Maraton sztárvendégeként érkezett a magyar fővárosba, ahol a Telex munkatársai lehetőséget kaptak egy interjúra. A beszélgetés során a rendezőnek lejátszották az Akkezdet Phiai két ismert dalát, a „2 fél” és a „Mivel játszol” című számokat. Kassovitz ekkor fejezte ki gondolatait a zenéjükről, valamint arról a jelentős hatásról, amelyet „A gyűlölet” gyakorolt a magyar hiphopra. A rendező reakciója különösen érdekes volt annak fényében, hogy filmje milyen mélyen beágyazódott egy másik ország zenei szubkultúrájába, és hogyan vált generációk számára referenciaponttá a társadalmi igazságtalanságok és a városi élet ábrázolásában.
Az interjú különlegességét az adta, hogy az Akkezdet Phiai két tagja, Saiid és Závada Péter (aki korábban Újonc néven volt ismert) előzetesen kérdéseket fogalmaztak meg a rendező számára. Ezeket a kérdéseket a Telex tolmácsolta Kassovitznak, így egyfajta közvetett párbeszéd jöhetett létre az inspirált művészek és az inspiráló alkotó között. Ez a fajta interakció rávilágít a művészetek közötti párbeszéd fontosságára, ahol az alkotók és a befogadók közötti inspirációs lánc valós és kézzelfogható módon nyilvánul meg.
Az Akkezdet Phiai első, „Akkezdet” című lemeze nemcsak a rajongók körében vált klasszikussá, hanem szakmai elismerést is kapott, bekerülve „A 100 legfontosabb magyar lemez” című kiadványba. Ez a tény is aláhúzza az együttes kulturális jelentőségét és azt, hogy milyen mélyen gyökerezik munkásságukban „A gyűlölet” által képviselt szellemiség. A film, amely a párizsi külvárosok betonrengetegében élő fiatalok céltalan sodródását, a dühöt és a kilátástalanságot ábrázolja, egyetemes üzenetet hordoz, amely képes volt átlépni a kulturális és nyelvi határokat. A film fekete-fehér képi világa, nyers realizmusa és a karakterek hitelessége hozzájárult ahhoz, hogy „A gyűlölet” ne csak egy film legyen, hanem egy kordokumentum, amely máig érvényes társadalmi kérdéseket feszeget.
Kassovitz látogatása és reakciója az Akkezdet Phiai zenéjére egyedülálló pillanatot teremtett, amely rávilágít a művészetek közötti határokon átívelő kölcsönhatásokra és a kulturális inspiráció erejére. „A gyűlölet” nem csupán egy film, hanem egy olyan kulturális jelenség, amely generációk számára vált referenciaponttá, és továbbra is képes párbeszédet generálni különböző művészeti ágak és földrajzi területek között. Az, hogy egy francia kultfilm ennyire mélyen beépült a magyar hiphop szövetébe, jól mutatja a művészet egyetemes nyelvét és azt, hogy bizonyos témák és érzések, mint a düh, a kilátástalanság és az identitáskeresés, univerzálisak. A rendező személyes jelenléte Budapesten és az Akkezdet Phiai zenéjére adott visszajelzése megerősíti a művészet erejét abban, hogy hidakat építsen kultúrák és generációk között, és inspirálja az újabb alkotókat a saját hangjuk megtalálására.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása