Alejandro González Iñárritu legújabb rendezése, a Digger, melyben Tom Cruise is szerepel, vegyes, de inkább negatív fogadtatásban részesült. A kritikusok szerint a film több szempontból is mélypontot jelent, mind a rendező, mind a főszereplő karrierjében, és a kortárs szatírák között is kiemelkedően gyengének bizonyul. A történet egy váratlan fordulattal még tovább bonyolódik, ami ahelyett, hogy mélységet adna, inkább rontja az összképet.
A film Digger Rockwell, egy elhízott, idősödő olajmágnás felébredésével indul egy extravagáns luxusházban. Tom Cruise maszkírozva jelenik meg a szerepben, melyet groteszk karikatúraként jellemeznek. Digger rossz hírt kap: grönlandi olajbázisa felrobbant, és egy hatalmas jéghegy tart Európa felé.
Az amerikai elnököt, akit John Goodman alakít, jobban érdekli egy személyes egészségügyi probléma, mint a globális katasztrófa. Digger pedig a kieső bevétel és a beteg macskája miatt aggódik leginkább, miközben a hadsereg bombázni készülne. Az első harmad jelenetei eltúlzottak, alsó kameraállásokból rögzítettek, és a szereplők túljátszott, grimaszokkal teli alakításokat nyújtanak.
A Digger otthonának belső tere és a kilátás is szokatlanul mesés, ami arra utal, hogy a valóság, amit látunk, nem teljesen az, aminek tűnik. Külső képek hiányoznak, a külvilágról csak telefonhívások és képek útján értesülünk, ami felerősíti a mesterséges, üvegbúra alatti életérzést.
A film cselekményének kulcsfontosságú fordulata viszonylag hamar kiderül: a nézők által látott események valójában egy "Fosszilis férgek" című színdarab próbái. Ez a színdarab egy olyan világégést mutat be, amely már megtörtént a filmbeli "jelenben", amikor a próbák zajlanak. Ez a csavar a Digger-t egyszerre teszi egy világégésről szóló szatírává és egy vitává arról, hogy érdemes-e egy ilyen tragédiából komédiát készíteni, és ha igen, kinek segít az valójában.
Iñárritu korábbi filmjeiben, mint például a Birdman vagy a Bardo, már megjelentek hasonló meta-narratív elemek, ahol a film a saját kritikájával is foglalkozik. A rendező gyakran szerepeltet filmkritikusokat a történeteiben, akik a film világán belül fogalmazzák meg a problémákat. Tom Cruise karaktere is egyfajta önparódia, hasonlóan korábbi szerepeihez, mint Ethan Hunt vagy Maverick, ahol saját imázsát idézi meg.
A színész ebben a filmben nem csupán az olajmágnást, hanem az olajmágnást alakító, hatvanas éveiben járó színészt is játssza. Ez a belső réteg a színfalak mögötti aggodalmait is bemutatja, melyek a családjára, a karrierje irányára és a művészet jövőjére vonatkoznak. Cruise karaktere így egy idősödő színész dilemmáit is megtestesíti, aki a csúcson túl van.
A kritika szerint a fordulat ellenére a film még inkább zavarossá válik, mivel két, egymástól eltérő ötletet próbál egyszerre, de következetlenül végigvinni. A színdarab próbájának nézése az ordítozós, elnagyolt stílusban folytatódik, de a háttérinformációk nem adnak mélyebb tartalmat. Az ismert végkimenetel pedig kiöli a minimális feszültséget is, ami a világvége elhárításának kérdéséből adódhatna.
Az alkotók önfelmentő stratégiája, miszerint a film a saját kritikáját is tartalmazza, megúszósnak, ha nem is gyávaságnak tekinthető. Ez a megközelítés ellehetetleníti a valódi kritikai reakciókat, és azt sugallja, hogy az alkotók a művükre vonatkozó megjegyzéseket is irányítani szeretnék. Ennek következtében a mellékszereplők, mint Sandra Hüller, Emma D’Arcy és Michael Stuhlbarg, alig kapnak emberi tulajdonságokat, és alakításuk szándékosan rossznak tűnik.
Iñárritu humorérzéke megkérdőjelezhető, a komikumra tett kísérletei erőltetettek és hamisak. Rendezési stílusa gyakran monumentális jelenetekben gondolkodik, ahol a kamera bravúrosan kacsázik a statiszták között, miközben a főszereplő harsány magánszámot ad elő. A rendező képtelen egy-egy hosszú tablót távolról, mozdulatlanul szemlélni, ami a film dinamikáját is befolyásolja.
A Digger egy tiráda szeretne lenni arról, hogy a nagytőkések gátlástalan tevékenysége hogyan pusztítja a Földet, hasonlóan a "Ne nézz fel" című filmhez, de annál is szúrósabb, provokatívabb hangnemben. Emellett kiáltványként is funkcionálna a szatíra műfaja mellett, azt vizsgálva, hogyan lehet feldolgozni a valóságot pokolivá tevő jelenségeket. A film felveti a kérdést, hogy érdemes-e és lehetséges-e egyáltalán nevetségessé tenni a hatalmasokat.
Azonban a film nehezen éri el célját, és nem váltja ki a kívánt érzelmi vagy intellektuális reakciót. Tom Cruise alakítása, bár egy idősödő színészt játszik, maszkra és pocakra szorul, hogy hiteles legyen, ami ironikus a szórakoztatóiparban. A színész általában akkor a legjobb, ha megszállottság látszik a szemében, és elhiszi a néző, hogy ő nem halandó; ez a Digger-ben sem a szerep, sem a smink miatt nem valósul meg.
Összességében a film egy ambiciózus, de rosszul kivitelezett alkotás, amely ahelyett, hogy mélyre ásna, inkább eltemeti magát a saját ötletei alá. A kritika szerint a Digger egy olyan mű, amely ahelyett, hogy a világ problémáira reflektálna, inkább a nézőt fárasztja a "hülyeségeivel".
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása