Az 1983-as év április 9-én rendezett Újpest–Vasas labdarúgó-mérkőzés mélyen belevésődött egy család emlékezetébe, nem csupán a Vasas 2-1-es veresége miatt. A találkozó alatt hunyt el a szerző édesapja, otthonában, egy kisrádión keresztül követve kedvenc csapata játékát. Ez a személyes tragédia egyben a futballhoz fűződő generációs kötelék és a sport iránti szenvedély szívszorító mementója is lett.
A tragikus napon az édesapa a Népstadionban zajló Újpest–Vasas bajnoki mérkőzést hallgatta a rádióban. Orvosai korábban azt tanácsolták neki, hogy kerülje a lelátói izgalmakat, így otthonról szurkolt a piros-kékeknek. A szerző telefonon búcsúzott el tőle a meccs előtt, biztatva őt a Vasas akkori formájával.
A mérkőzés után a szerzőt a munkahelyéről hívták haza, ahol édesanyja már várta a szomorú hírrel. Édesapját az ágyán fekve találta, kezében a sárga Panasonic rádióval, melyen utolsó perceiben is a Vasas játékát követte. A Vasas végül 2-1-re kikapott az Újpesttől.
Az édesapa egész életében szenvedélyes Vasas-szurkoló volt, a klub legendás játékosain, mint Takács II-n nőtt fel. A szerzőt is ő vitte ki először meccsre, még Angyalföldön, ahol olyan nevek játszottak, mint Szentmihályi, Mészöly és Sárosi. Az első két idényben, melyeket együtt éltek át, a Vasas bajnoki címet szerzett.
A Vasas utolsó NB I-es bajnoki címét 1977-ben nyerte, ekkor az édesapa egy kupameccsen még a vaskorlát alatt is átbújt, hogy reklamáljon egy játékvezetői döntés miatt. Ez a történet jól mutatja a szurkolói elkötelezettség mélységét és a sport iránti feltétlen szeretetét. A szerző Spiró György 1973-as, édesapjával való utolsó meccsre menéséről szóló írásával veti össze saját élményeit, kiemelve a személyes veszteség egyediségét.
Az 1983-as mérkőzésen az Újpestben olyan játékosok léptek pályára, mint Szendrei vagy Törőcsik András, míg a Vasasban Kakas kapus, Komjáti, Farkas Tibi és a Kiss, Izsó, Várady támadóhármas szerepelt. A Népsport akkori beszámolója szerint a Vasas többet támadott, de nem boldogult a befejezéssel. A kettős rangadó, melynek keretében az FTC–Honvéd mérkőzés is lezajlott, 44 661 nézőt vonzott, ami az akkori futball népszerűségét jelzi.
Az eset rávilágít a sport, különösen a labdarúgás mély érzelmi hatására, amely képes átszőni az emberi életet és a családi kötelékeket. Az édesapa halála a Vasas vereségével egy időben szimbolikus jelentőséget kap, összekapcsolva a személyes gyászt a csapat kudarcával. A szerző azon töpreng, vajon másként alakult volna-e a sors, ha nem próbálja megnyugtatni apját a meccs előtt, hanem felkészíti a lehetséges "zakóra".
A futballba belehalni gondolata, bár szívszorítóan szomorú, egyben rendkívül szép is, hiszen a sport iránti feltétlen odaadás végső megnyilvánulása. Ez az élmény a magyar labdarúgás egy olyan korszakában történt, amikor még nem sújtotta a szűnni nem akaró veszteségsorozat, de a személyes tragédia már akkor is elementáris csapásként érte a családot.
A mérkőzések látogatottsága, mint az 1977-es dupla derbi 67 462 nézője, vagy az 1983-as 44 661 fizető nézője, azt mutatja, hogy a futball akkoriban még sokkal inkább közösségi élményt jelentett. Illovszky Rudolf edzői hitvallása, miszerint "Vereséggel nem kalkulálunk", egy olyan mentalitást tükröz, amely azóta sokat változott a magyar futballban.
Az édesapa halála a Vasas veresége idején egy olyan személyes történet, amely túlmutat a sporteseményen, és a gyász, a szeretet, valamint a futballhoz fűződő mély kapcsolat örök érvényű üzenetét hordozza. A szerző számára ez az élmény generációsan meghatározó, egy olyan korszakból, amikor a sport még képes volt ilyen intenzív érzelmeket kiváltani.
A történet emlékeztet arra, hogy a sport nem csupán eredményekről szól, hanem az emberi kapcsolatokról, a közös élményekről és a felejthetetlen pillanatokról is. Az édesapa emléke, a Panasonic rádió és a Vasas iránti rajongás örökre összefonódott a szerző életében, mélyen gyökerezve a magyar futball történelmében.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása