Cserna-Szabó András "Anya csak egy nincs" című új regénye a 20. századi magyar családtörténet mélységeibe kalauzolja az olvasót. A mű a múlt darabkáit gyűjti össze, és a személyes sorsokat a szélesebb történelmi és kulturális kontextusba helyezi. A kritikusok szerint a könyv kerüli a pátoszt, mégis mély érzelmeket vált ki, miközben humorral és szívszorító pillanatokkal mesél.
A regény egy ötvenéves narrátor utazásával indul Ingolstadtba, amely anyai nagyszüleinek 1944-es érkezési helye volt. Ez a német város válik a családtörténet origójává, ahonnan koncentrikusan épül fel a Cserna-ág 20. századi históriája. Az elbeszélés nem lineáris, hanem pletykákból, legendákból, gyermekkori emlékekből és dokumentumokból áll össze.
A cím ellenére a mű középpontjában nem az anya, hanem a nagymama, Cserna Eszter, azaz Csöpi áll. Az autofikciós elbeszélés a nagymama alakján keresztül mutatja be a család sorsát.
A szentesi Csernák története szorosan összefonódik a 20. század viharos eseményeivel. A Tanácsköztársaság, a nyilas mozgalom, a kommunizmus, valamint az első és második világháború borzalmai mind megjelennek a háttérben. A regény rávilágít arra, hogy a háború szinte az emberiség lételeme, folyamatosan jelen van a történelemben.
A szöveg emellett rendkívül gazdag kulturális utalásokban, számos irodalmi vonatkozást mutat be. Tizenkilenc mottó nyitja a kötetet, melyek szerzői, mint Mary Shelley, Goethe, Vonnegut, Ady vagy Radnóti, mind előkerülnek a történetben. Ezek az utalások hálót szőnek a szöveg köré, érzékeltetve, hogy "ezen a világon minden mindennel összefügg". A szerző a kötet végén jelöli meg az idézetek és vendégszövegek forrásait, hangsúlyozva a kultúra szerves beépülését az emberi életbe és az emlékezetbe.
A regény központi alakja a nagymama, Cserna Eszter, akit az elbeszélő "csoze" néven emleget. A "csoze" szó etimológiáját is feltárja a könyv, amely az Alföldön naplopót, betyárt jelent, de Csöpe esetében a szabadságot és függetlenséget szimbolizálja. Ő a család kiapadhatatlan szeretetforrása és összetartója, egy matriarcha, aki a történelem viharai közepette is képes megtartani a világ terhét.
Az unoka és a nagymama közötti különleges kapcsolat kiemelt szerepet kap, felidézve Csöpi alakját, történetét, fájdalmait és örömeit. Cserna-Szabó jellegzetes, anekdotázó és szellemes hangnemben mesél, amely a tragikus pillanatokat is képes befogadhatóvá tenni. A humor nem oldja fel a tragikumot, hanem sok esetben éppen lehetővé teszi annak elmondását, ahogy a narrátor fogalmaz: "Amiről nem lehet beszélni, arról röhögni kell. Sírva röhögni." Ez a megközelítés a gyászra, a szeretett személy elvesztésére és az érzelmek kifejezésére is alkalmazható.
A regény érzelmi csúcspontja Csöpi halála, a búcsú és az elmúlás elfogadása, majd a megbékélés folyamatának leírása. Bár a történet itt még nem ér véget, az olvasó számára ez a rész marad a legmeghatározóbb. A narrátor nézőpontja és értelmezése végigkíséri a családi legendáriumot, feltárva a család büszkeségre okot adó, de olykor kevésbé egyértelmű állásfoglalásait is.
Az elbeszélő hangsúlyozza a múltfeltárás és a szembenézés fontosságát, különösen a korábbi generációk hallgatásának kultúrájával szemben. A nagyszülők és szülők nem beszéltek a múltról, ami az unokákat és dédunokákat eltávolítja saját történelmüktől. A regény célja, hogy feloldja ezt a hallgatást, és segítsen megérteni, honnan jövünk, hol tartunk, és hová tartunk.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása