A magyarországi vendéglátóiparban egy étel fogyasztói ára számos tényezőből tevődik össze, melyek messze túlmutatnak a nyersanyagköltségen. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a bonyolult adózási és szabályozási környezet jelentős adminisztrációs terhet ró az éttermekre, ami végső soron beépül a tányérra kerülő fogások árába.
A hazai vendéglátásban érvényesülő szabályozási és adózási rendszer rendkívül komplex. Ebbe beletartozik a többkulcsos áfa (5 százalék helyben fogyasztás esetén, 27 százalék elvitelre), a 2 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás (TFH), az NTAK adatszolgáltatás, az Artisjus díjak, a szervizdíj szigorú elszámolása, valamint a helyi iparűzési adó (HIPA). Ezek a tényezők jelentős adminisztrációs terhet jelentenek, kötelező szoftvereket, drágább könyvelést és több munkaórát igényelnek, melyek mind az étel árában jelennek meg.
Egy példaszámítás szerint, ha egy főfogás nyersanyagköltsége (ELÁBÉ) 1200 forint, és a célzott nyersanyagköltség-arány 30 százalék, akkor az étel nettó ára 4000 forint. Ehhez jön az 5 százalék áfa (200 Ft), majd a bruttó 4200 forintból számított 2 százalék TFH (80 Ft). Végül a 12 százalékos szervizdíj (504 Ft) hozzáadásával a végső fogyasztói ár 4704 forint. Ebből az étterem tulajdonosának adózás utáni tiszta haszna mindössze 310 forint lehet, amennyiben a nyersanyaghányad eléri a 30 százalékot.
A szervizdíj, mely a példában 504 forint, célhoz kötött bevétel. Ebből az összegből 5 százalék áfa (24 Ft) és 18,5 százalék TB teher (88,8 Ft) levonása után 391,2 forint marad, amit a személyzet juttatásaként kell kifizetni. Ez az összeg nem képezheti a cég működési profitját, hanem közvetlen bérkiegészítésként szolgál a dolgozóknak, segítve az éttermet a bérköltségek egy részének áthárításában.
Nemzetközi összehasonlításban Ausztriában nincs különbség a helyben fogyasztott és az elvitelre szánt ételek áfája között, és nincs TFH-hoz hasonló különadó, hanem egységes áfakulcsot alkalmaznak. Nagy-Britanniában a kisebb vendéglátóhelyek választhatnak egy egyszerűsített áfa-rendszert, ahol az árbevételük egy alacsony, fix százalékát fizetik be, elkerülve az alapanyagok tételes áfa-elszámolását.
Az anyaghányad-nyilvántartás kötelező, de elsősorban a NÉBIH és a Fogyasztóvédelem előírása miatt, nem a NAV miatt. A jogszabályok részletes receptúrákat írnak elő, grammra pontosan feltüntetve az összetevőket. A NAV az e-nyugta, NTAK és adóellenőrzések során veti össze a beszerzéseket az eladásokkal, és eltérés esetén feketézésre gyanakodhat.
A jelenlegi rendszerben az étteremtulajdonosok idejük jelentős részét az adminisztrációval és a bonyolult adójogszabályoknak való megfeleléssel töltik. Egy egységes áfakulcs, a különadók kivezetése, valamint a pénztárgép és NTAK rendszerek valóban automatikus összekötése azonnal 10–15 százalékos költségcsökkenést eredményezhetne a szektorban. Ez a piaci verseny révén idővel a fogyasztói árakban is megmutatkozhatna.
A jogszabályok nem korlátozzák az árrést, így az éttermek szabadon árazhatják be ételeiket. Az adóhatóságot és a fogyasztóvédelmet nem a profit mértéke érdekli, hanem az eladott termékek utáni adóbefizetés és az élelmiszerbiztonsági előírások betartása. A piac gyakran két véglettel dolgozik: a személyzet alapbérét minimálbérre jelentik be, a többit pedig borítékban vagy kártyás borravalóként adják oda, bár a szervizdíj szigorodása ezt egyre nehezebbé teszi.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint egy átlagos háztartásban a nettó bér 10–15 százaléka marad szabadon elkölthető keretként a lakhatás, rezsi, hitelek, élelmiszer és közlekedés kifizetése után. Egy átlagos magyar évente 4–6 alkalommal látogat el hagyományos, beülős étterembe, ami havi vagy kéthavi ritkaságnak számít.
Fenntartható és elfogadható éttermi számlának az tekinthető, amely egy egyéni látogatás alkalmával nem haladja meg a havi nettó jövedelem 1,5–2,5 százalékát. Az átlagbéreket figyelembe véve a magyar lakosság többsége számára a 7–9 ezer forintos éttermi számla lenne a lélektani és racionális határ egy főre. A magyarországi vendéglátóipar teljes éves adó- és járulékbevétele az államkassza és az önkormányzatok számára 300–350 milliárd forint évente.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása