A mozikba került a Social Reckoning – A hálózat ára című alkotás, melyet a A közösségi háló című, tizenhat évvel ezelőtti film folytatásaként hirdetnek. Az új produkció a Facebook társadalmi hatásait, a félretájékoztatás terjedését és a felhasználók manipulációját kívánja bemutatni. A kritikai fogadtatás azonban vegyes, sokan úgy vélik, a film nem éri el az elődjének színvonalát, és elszalasztja a lehetőséget, hogy érdemi mondanivalóval szolgáljon a közösségi média jelenlegi állapotáról.
A Social Reckoning – A hálózat ára több fontos történetszálat is feldolgoz. Egyrészt arra fókuszál, hogyan befolyásolja a Facebook az embereket, hogyan tereli őket szélsőséges tartalmak felé, és miként torzítja el a személyiségüket a folyamatos használat. Másrészt bemutatja Frances Haugen történetét, aki belső dokumentumokat szivárogtatott ki a Wall Street Journalnek, ami egy kiterjedt cikksorozatot eredményezett a közösségi oldalról.
A film emellett Mark Zuckerberg felkészülését is követi egy kongresszusi meghallgatásra, mely véletlenül egybeesik a Capitolium ostromával. Ez az esemény Donald Trump és a QAnon-mozgalom által feltüzelt tömeg akciója volt, akik az előző elnökválasztás eredményeit vitatták. Az alkotás tehát a Facebook működésének sötét oldalát, a belső visszaéléseket és a politikai eseményekre gyakorolt hatását igyekszik feltárni.
A film marketingje erősen épít a tizenhat évvel ezelőtti A közösségi háló sikerére, ám a valóságban csak Aaron Sorkin író-rendező és Jeff Cronenweth operatőr maradt az eredeti alkotógárdából. Hiányzik David Fincher perfekcionista vizuális stílusa, Trent Reznor és Atticus Ross jellegzetes zenéje, valamint Jesse Eisenberg emlékezetes színészi játéka. Ez a változás jelentősen befolyásolja az új film minőségét és hangulatát, ami sokak szerint nem éri el az eredeti mű szintjét.
A forráskritika kiemeli, hogy a filmben bemutatott események, mint a Capitolium ostroma vagy Frances Haugen leleplezése, már legalább öt éve történtek. Azóta a világ és a technológiai környezet is sokat változott, például Donald Trump elnöksége vagy Mark Zuckerberg mesterséges intelligencia iránti érdeklődése. Ez az időbeli eltolódás azt eredményezi, hogy a film témái, bár alapvetően relevánsak, már nem hatnak újszerűen vagy azonnal aktuálisan, így az alkotás kissé idejétmúltnak tűnik.
Az eredeti film dinamikáját Fincher rendezése adta, amely Sorkin forgatókönyvének gyors tempójú dialógusait és párhuzamos narratíváit egyedülálló módon vitte vászonra. Az új filmben azonban Sorkin rendezőként egy sokkal visszafogottabb, tévéfilmes stílust alkalmaz, ahol a vizuális megjelenés másodlagos az üzenet mellett. Ez a megközelítés gyengíti a történet erejét és a nézői élményt, nem képes feledtetni az elavult témákat a kivitelezés minőségével.
A film kritikája szerint Aaron Sorkin rendezése érdektelen és hétköznapi, ami miatt a történet még kevésbé tűnik jelentősnek. A három főszereplő játéka is eltérő minőségű: Mikey Madison, mint a belső informátor, nehezen találja a helyét az antiszociális adatkutató szerepében. Jeremy Allen White a riportert alakítva a szokásos, drámai szünetekkel teli stílusát hozza, anélkül, hogy karakterét mélyebbé tenné.
Jeremy Strong Mark Zuckerberg megformálása külsőleg pontos utánzat, de a forgatókönyv inkább egy Bond-gonoszként ábrázolja, aki gyorsan lerendezi az értekezleteket és kínos válaszokat ad a meghallgatásokon. Ez a megközelítés elmarad Jesse Eisenberg korábbi, lényeglátóbb Zuckerberg-interpretációjától, amely a külsőségek helyett a karakter belső motivációit ragadta meg. Sorkin kreatív döntései sem segítik a karakterfejlődést, Zuckerberg személyiségét egy fiktív, morális okokból távozó befektetővel (Bill Burr) folytatott vitákon keresztül próbálja bemutatni, ami egyoldalú "emberi ellenpont" szerepet tölt be.
A film további történetszálai, mint Haugen és a Wall Street Journal riporterének kapcsolata, Sorkin megszokott témáit boncolgatják: az amerikai jogállamba vetett hitet, a média fontosságát és az áldozatokkal járó helyes cselekedeteket. A karakterek azonban gyakran nevetséges elemekkel vannak felruházva, például a Facebook-alkalmazott nő a harmincas évek filmrendezőiről tud, míg a riporter nem tud navigációt használni, és hangosan néz ötvenes évekbeli musicaleket. Ezek a részletek gyengítik a film hitelességét és komolyságát.
Sorkin ráadásul túlságosan egyértelmű és bumfordi módokon próbálja bemutatni a Facebook káros hatásait. Például egy éttermi beszélgetésen keresztül a bullyingról, vagy egy boltban egy maszkot viselni nem hajlandó személyen keresztül. Az epilógusban egy rasszista nő tirádája is megjelenik. Ezek a jelenetek, bár valós problémákra utalnak, túlzottan didaktikusnak hatnak, és öt évvel az események után már nem nyújtanak új felismeréseket a Facebook befolyásáról.
A Facebook továbbra is kulcsszerepet játszik a félretájékoztatás és a kamuhírek terjedésében, és a felhasználók, valamint a cégek számára is elengedhetetlen platform maradt. A kritika szerint a Social Reckoning gyáva filmnek tekinthető, mivel ahelyett, hogy mélyen elemezné a közösségi média jelenlegi, összetett problémáit, inkább a már elvégzett munkát ünnepli, és a jogállam eszközeibe vetett hitet hangsúlyozza. Ez a megközelítés nem nyújt valódi megoldást vagy mélyebb gondolkodásra ösztönzést.
Az alkotás nem meri kimondani Donald Trump nevét sem, ami a forrás szerint tovább gyengíti a hitelességét és aktualitását. A film végül azt sugallja, hogy a világ sorsa már nem a mi kezünkben van, ami egy majdnem veszélyesebb gondolkodásmód, mint maga a Facebook problémája. A Social Reckoning – A hálózat ára október 15-től látható a mozikban, de a kritika alapján nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és inkább egy elszalasztott lehetőséget jelent a közösségi média kritikus elemzésére.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása