Az irodalmi pletyka, vagy biogossip, egy évszázadok óta létező műfaj, amely az olvasók kíváncsiságát a hírességek magánélete iránt elégíti ki. Ez a szubzsáner az életrajzi elemeket ötvözi a pletykák intimitásával, illúziót keltve a sztárok sebezhetőségéről és emberi oldaláról. Rachel Cusk sokat vitatott Life of M című regénye, melyet Natalie Portman ihletett, a műfaj legújabb, nagy visszhangot kiváltó alkotása.
Rachel Cusk Life of M című műve már megjelenése előtt komoly vitákat váltott ki, és a Page Six egyenesen „irodalmi botrányként” hivatkozott rá. A regény egy angolul beszélő színésznő életét mutatja be, aki egy európai városban él, és akinek karrierje gyermekkorában indult egy áttörést hozó filmszereppel. Az olvasók könnyen azonosíthatják a főszereplőt Natalie Portmannel, utalva a Léon, a profi és a Fekete hattyú című filmekre.
Ez a fajta irodalmi alkotás heves spekulációkat szít a benne szereplő, valós személyekkel kapcsolatban, miközben irodalmi igényű feldolgozásban tárja fel a bulvármédia által kedvelt témákat. A biogossip nem csupán a hírességek mindennapi vívódásait tárja fel szatirikus éllel, hanem gyakran nehezen felismerhető helyzeteket és álneves karaktereket mozgat. Ez különbözteti meg az egyszerű életrajzoktól, amelyek általában a személyes márka erősítésére fókuszálnak, és az autofikciótól is, mivel a szerző nem a saját, hanem mások életét írja meg. Az olvasó így azt az érzést kapja, hogy az író számos rejtett titok tudója, és ez a tudás mámorával ajándékozza meg.
A biogossip, mint irodalmi szubzsáner, nem Rachel Cusk találmánya. A Guardian szerzője szerint Virginia Woolf korát megbotránkoztató műveitől Lauren Weisberger Az ördög Pradát visel című regényéig számos alkotás tartozik ide. A műfaj a pletyka és az életrajz közötti szürke zónát járja be, hosszabban és irodalmi igényességgel dolgozva fel a sztárpletykákat.
A „pletyka” szó szláv eredetű, és eredetileg szövést, fonást jelentett, ami az írói munkához is köthető. Szvetelszky Zsuzsanna szerint a pletyka nem jó vagy rossz, hanem „értékváltó jelenség”, melynek legfontosabb ismérve az időszerűség és a sztárfókusz. Ez a sztárfókusz magyarázza a biogossipok, így Cusk regényének sikerét is.
A műfaj gyökerei egészen a 17. századig nyúlnak vissza. Margaret Cavendish, költő és filozófus 1664-ben megjelent Sociable Letters című művében fiktív leveleken keresztül osztott meg anekdotákat és pletykákat részben anonimizált, valós személyekről. Ezzel egy virtuális közösséget teremtett, melynek az olvasók is részeseivé válhattak, betekintést nyerve a társadalmi elvárásoktól eltérő cselekedetekbe és a mindennapi nehézségekbe.
Francesca Peacock a „literary gossip” kifejezést használja, negatív jelentésárnyalatok nélkül, olyan személyes hangvételű írásokra, amelyek a szerzőről, családjáról vagy jól ismert emberek életének epizódjairól szólnak. Ez a műfaj feszegeti a nyilvánosságra hozható dolgok határait, a nyitottság és közvetlenség álcáját viselve. A szerző és a hős egyaránt sebezhetővé válik általa, ami hozzájárul az olvasók azonosulásához és érdeklődéséhez.
A pletykákra épülő irodalmi alkotások népszerűségét éppen az adja, hogy megtámadják az illúziókat és a szigorú választóvonalakat a magánélet és a nyilvánosság között. Olyan igazságokat tárnak fel, amelyek máskülönben rejtve maradnának, és olyan értesüléseket közölnek, amelyekről hagyományosan suttogva illik beszélni. Ez az intimitás és a titkok feltárásának ígérete vonzza az olvasókat.
A biogossip műfajának további kiemelkedő példái közé tartozik Harriette Wilson régens kori kurtizán Memoárjai, vagy Margery Kempe 15. századi spirituális önéletrajza. Lauren Weisberger Az ördög Pradát visel című regénye is ide sorolható, mely Anna Wintour, a Vogue főszerkesztőjének asszisztensként szerzett tapasztalataiból merít. Bár Weisberger sosem erősítette meg, hogy Wintour ihlette Miranda Priestly karakterét, a hasonlóságok nyilvánvalóak voltak, és a folytatás premierje idején már Wintour sem idegenkedett a játéktól.
Truman Capote befejezetlen regénye, melyben a New York-i elit „hattyúinak” nevezett gazdag nők szerelmi sokszögeiről és titkos találkozásairól írt, szintén a biogossip klasszikus példája. Capote rendkívül közel került ezekhez a nőkhöz, és művében feltárta az ő jómódú, pletykálkodással és vásárlással töltött mindennapjaikat, valamint a felszín alatti drámáikat. Ez is mutatja, hogy a pletyka és az irodalom kapcsolata évszázadok óta mély és termékeny, folyamatosan új formákat öltve tartja fenn az olvasók érdeklődését.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása