A "biogossip" elnevezés az életrajz és a pletyka közötti szürke zónát jelöli, egy olyan irodalmi műfajt, amely évszázadok óta vonzza az olvasókat. Ez a műfaj intimitást, titkokat és azt az illúziót kínálja, hogy a csodált hírességek is sebezhetőek és emberiek. Rachel Cusk sokat vitatott Life of M című regénye, melyet Natalie Portman ihletett, a biogossip hagyományának legújabb, nagy visszhangot kiváltó darabja.
Rachel Cusk Life of M című kötete már a megjelenése előtt "irodalmi botrányt" kavart, és a Page Six is a biogossipok polcára helyezte. A regény szatirikus éllel mutatja be a hírességek mindennapjait és vívódásait, gyakran nehezen felismerhető helyzeteket és álneves karaktereket mozgatva. Ez a megközelítés sokkal érdekesebbé teszi, mint a hagyományos életrajzi köteteket, amelyek általában a személyes márka erősítésére fókuszálnak.
A biogossip a bulvármédia színes, szaftos híreit dolgozza fel irodalmi igényességgel, hosszabb formában, mint a sztárpletykák. Az olvasókban heves spekulációkat szít azzal kapcsolatban, hogy kikről is szólnak a történetek, miközben betekintést enged a csodált személyiségek életébe. A Life of M főszereplője egy angolul beszélő színész, aki Párizsban él, és gyermekként kapott áttörő filmszerepet, ami egyértelműen a Léon, a profira utal. A könyvben említett balettről szóló film pedig a Fekete hattyúval azonosítható, amelyért Natalie Portman Oscar-díjat kapott, így az M betű mögött könnyen felismerhető a színésznő alakja.
Az írók és az olvasók pletykaéhsége évszázadokra nyúlik vissza, a pletyka szó eredete is a szövés, fonás jelentésű "plet" tőre vezethető vissza. Szvetelszky Zsuzsanna szerint a pletyka nem jó vagy rossz, hanem értékváltó jelenség, melynek legfontosabb ismérve az időszerűség és a sztárfókusz. Ez utóbbi magyarázza a Rachel Cusk regényéhez hasonló művek sikerét is, hiszen az olvasók mindig kíváncsiak a hírességek életének részleteire.
A biogossip irodalmi előzményei egészen a 17. századig nyúlnak vissza, Margaret Cavendish 1664-ben megjelent Sociable Letters című művéig. Cavendish leveleket tett közzé egy fiktív "Asszonyom" címére, amelyekben anekdotákat és pletykákat osztott meg részben anonimizált, valós személyeknek megfeleltethető karakterekről. Ezzel egy képzeletbeli női közösséget hozott létre, amelynek tagja az olvasó is, és ahol a társadalmi elvárásoktól eltérő cselekedeteket és élethelyzeteket beszéltek ki. Cavendish a pletykát tette a narráció üzemanyagává, az olvasóknak azt az illúziót kínálva, hogy a legbelsőbb pletykakör részesei lehetnek.
Francesca Peacock tanulmánya szerint a pletykákra épülő irodalmi művek, vagyis a "literary gossip", olyan igazságokat tárnak fel, amelyek általában rejtve maradnak a nyilvánosság előtt. Ezek az értesülések gyakran olyan témákat érintenek, amelyekről suttogva illik beszélni, és a műfaj a nyitottság és közvetlenség álcáját viseli. A literary gossip feszegeti a nyilvánosságra hozható dolgok határait, és sebezhetővé teszi mind a szerzőt, mind a hősét, ezzel erősítve az olvasói élményt.
A műfaj népszerűségét éppen az illúziók és a szigorú választóvonalak elleni támadások adják, hiszen az olvasók vágyakoznak arra, hogy a csillogó felszín mögé lássanak. A literary gossip műfajába tartozónak tekinthetők például Harriette Wilson régens-kori kurtizán Memoárjai, vagy Margery Kempe 15. századi spirituális önéletrajza is, melyek mind a személyes, gyakran tabuként kezelt részletek feltárására vállalkoztak.
A modern irodalomban is számos példa található a biogossipra, mint például Lauren Weisberger Az ördög Pradát visel című regénye, amelyet a Guardian is a Life of M fontos előzményeként említ. Weisberger korábban Anna Wintour, a Vogue főszerkesztőjének asszisztense volt, és bár nyilvánosan sosem erősítette meg, hogy Wintourról mintázta Miranda Priestly karakterét, a hasonlóságok és a hallgatás tovább táplálták a spekulációkat. Ez a fajta játék már Wintourtól sem idegen, ahogy a regény folytatásának premierje is mutatta.
Truman Capote soha el nem készült nagyregénye is tőről metszett biogossipnak tekinthető. Capote "hattyúknak" nevezte azokat a gazdag New York-i nőket, akikről írni akart, és akikkel rendkívül intim viszonyban állt. Laurence Leamer 2021-es Capote's Women című könyve, valamint az ebből készült minisorozat részletesen ábrázolja ezeknek a nőknek az életét, szerelmi sokszögeit és titkait. A "hattyúk" okosak és ravaszak voltak, de Capote-nak elmesélték a legbelsőbb titkaikat is, ezzel is bizonyítva a biogossip műfajának időtlen vonzerejét és az olvasók folyamatos érdeklődését a hírességek rejtett élete iránt.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása