A popkultúra és a fantasy irodalom történetének egyik legérdekesebb „mi lett volna, ha” forgatókönyve bontakozott ki az 1960-as évek végén, amikor a világ legnépszerűbb zenekara, a Beatles megpróbálkozott J. R. R. Tolkien monumentális művének, A Gyűrűk Urának megfilmesítésével. A tervek szerint a zenekar tagjai kulcsszerepeket játszottak volna, a rendezői székbe pedig a legendás Stanley Kubrickot szerették volna ültetni. A projekt azonban végül meghiúsult, nagyrészt a szerző, Tolkien professzor ellenállása miatt, aki nem nézte jó szemmel művének filmes adaptációját.
1968-ban, miután a Beatles tagjai egy indiai elvonulás során megismerkedtek A Gyűrűk Ura regénnyel, azonnal a rajongóivá váltak, és konkrét elképzelésekkel tértek haza egy filmadaptációról. John Lennon Gollam szerepét szerette volna eljátszani, Paul McCartney Frodó bőrébe bújt volna, Ringo Starr Samu, George Harrison pedig Gandalf karakterét formálta volna meg. A zenekar felkérte volna barátjukat, Donovan gitárost egy hobbit szerepére, míg Galadriel tünde királynő megformálására a kor ikonikus szupermodelljét, Twiggyt szemelték ki.
A rendezői feladatokra Stanley Kubrickot, a "Dr. Strangelove" című filmjével már világhírűvé vált alkotót kérték fel. Kubrick azonban elutasította az ajánlatot, részben azért, mert a történetet megfilmesíthetetlennek tartotta, részben pedig azért, mert éppen a "2001: Űrodüsszeia" című filmjének évekig tartó forgatásával és utómunkálataival volt elfoglalva. A legnagyobb akadályt azonban maga J. R. R. Tolkien jelentette, aki egyáltalán nem támogatta a Beatles-féle feldolgozást.
A Gyűrűk Ura, amely 1954-55-ben jelent meg, sokáig megfilmesíthetetlennek számított a hollywoodi körökben, főként monumentalitása, hossza, lassú történetmesélése, számos karaktere, fantasztikus lényei és grandiózus csatajelenetei miatt. Tolkien maga sem rajongott a filmre vitel gondolatáért, és a regény csak évtizedekkel később, a Peter Jackson-féle trilógia révén kapott sikeres élőszereplős adaptációt. Az első évtizedekben csupán animációs feldolgozások születtek.
A regény kezdeti fogadtatása hűvös volt, és az eladási adatok sem voltak kiemelkedőek, ám az 1960-as évek ellenkultúrája, az amerikai egyetemi és hippi mozgalmak tették igazán sikeressé. Ekkoriban a Beatles is a népszerűsége csúcsán állt, de a zenélés mellett már a filmezés felé is kacsingattak, bár korábbi filmjeikben (például az "Egy nehéz nap éjszakája" vagy a "Help!") saját magukat alakították. Az indiai utazás során Denis O'Dell producer ajándékozta meg őket a könyvekkel, ami elindította bennük a filmes ötletet.
Tolkien, a konzervatív nyelvészprofesszor mélységesen irtózott attól a gondolattól, hogy műveinek nyelvi, intellektuális és mitológiai mélységeit egy filmes adaptációban félredobják, és látványos akciójelenetekre cseréljék. Bár a megfilmesítési jogokat eladta adósságai rendezése és gyermekei jövőjének biztosítása érdekében, erős vétójogot tartott fenn magának, amelyet később fia, Christopher is gyakorolt.
Ez a majdnem megvalósult projekt rávilágít a művészi integritás és a kereskedelmi érdekek közötti feszültségre, különösen, ha egy irodalmi klasszikusról van szó. Tolkien professzor elkötelezettsége műveinek eredeti szellemisége iránt megakadályozta, hogy egy popkulturális ikon, mint a Beatles, a saját képére formálja a történetet. Ez a döntés megőrizte a regény mélységét és komplexitását, elkerülve egy esetlegesen felszínes, akcióközpontú feldolgozást.
A Beatles és Kubrick részvétele hatalmas kulturális esemény lett volna, amely valószínűleg örökre megváltoztatta volna A Gyűrűk Ura recepcióját. Az, hogy ez nem történt meg, lehetővé tette, hogy a regény megvárja azt a technológiai és filmes érettséget, amelyet Peter Jackson trilógiája képviselt évtizedekkel később. Ez a történet egyben példa arra is, hogy a "megfilmesíthetetlennek" tartott művek sorsa hogyan alakulhat a szerzői akarat, a rendezői vízió és a technológiai fejlődés metszéspontjában.
A Beatles végül más kreatív utakra terelte energiáit. A "Fehér album" és a "Sárga tengeralattjáró" animációs film elkészítésére fókuszáltak, amelyek mindkettő jelentős sikert aratott és hozzájárult a zenekar legendás örökségéhez. Így valószínűleg mindenki jobban járt: a Beatles a saját művészeti útját járta, Tolkien műve pedig megőrizte eredeti formáját, várva a megfelelő időt és alkotókat a méltó adaptációra.
A Beatles-féle A Gyűrűk Ura film sosem látott napvilágot, de a története máig izgalmas spekulációk tárgya. Felveti a kérdést, hogy egy ilyen radikális adaptáció hogyan formálta volna a popkultúrát és a fantasy műfaját, és vajon a mai napig emlékeznénk-e rá úgy, mint egy kihagyott zseniális lehetőségre, vagy egy elkerült katasztrófára. A regény végül Peter Jackson rendezésében, a 21. század elején kapott világsikerű, kritikusok által is elismert élőszereplős feldolgozást, amely hűen adta vissza Tolkien világát.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása