A Duna rendkívül alacsony vízállása soha nem látott arcát mutatja Pakson, ahol a folyómeder jelentős részei kerültek felszínre. A rendkívüli apadás mértékét egy hajós bejárás során vizsgálták meg a Paksi Önkéntes Mentőszervezet tagjaival, akik a fenékküszöb építési területét is felkeresték. A helyszínen tapasztaltak rávilágítanak a folyó és a környezet, valamint az atomerőmű működése közötti kritikus kapcsolatra.
A paksi Duna-szakaszon szürreális látvány fogadta a szemlélőket. Az extrém alacsony vízszint következtében olyan zátonyok és partszakaszok bukkantak elő, amelyek korábban a víz alatt rejtőztek, alapvetően megváltoztatva a folyó megszokott képét. Ezzel párhuzamosan a háttérben már javában zajlik a fenékküszöb építése, amelynek célja a vízszint szabályozása ezen a kritikus szakaszon.
A terep bejárására a Paksi Önkéntes Mentőszervezet tagjaival került sor, akik aktívan részt vesznek a fenékküszöb építési munkálatainak vízi biztosításában is. Az önkéntesek egyöntetűen állítják, hogy ilyen mértékű és hosszan tartó apadást még soha nem tapasztaltak a Duna paksi szakaszán. Tapasztalatuk, melyet sokéves folyóparti tevékenységük során szereztek, különösen súlyossá teszi a jelenlegi helyzet megítélését.
Az egyik önkéntes, aki közel negyven éven át dolgozott a Paksi Atomerőműben, részletesen beszélt arról, hogy az erőmű és a Duna közötti kapcsolatot milyen régóta és milyen alaposan figyelik. Kiemelte, hogy az atomerőmű biztonságos és hatékony működéséhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű hűtővíz folyamatos biztosítása. Egy 440 megawattos blokk üzemeltetéséhez másodpercenként mintegy 27 köbméter hűtővízre van szükség, ami rávilágít a vízszint kritikus fontosságára az erőmű szempontjából.
A fenékküszöb építésétől a szakemberek mintegy egy méteres vízszintemelkedést várnak a paksi Duna-szakaszon. Ez a beavatkozás elsősorban az atomerőmű biztonságos működését hivatott támogatni, garantálva a hűtővíz folyamatos hozzáférését még extrém alacsony vízállás esetén is. A projekt tehát stratégiai jelentőségű az energiabiztonság szempontjából.
Ugyanakkor a Duna extrém apadása látványosan nyomot hagy a természeten is. A part menti fák, melyek a visszahúzódó talajvíz miatt nem jutnak elegendő nedvességhez, már nyár közepén sárgulni kezdtek, jelezve a környezeti stressz mértékét. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a folyó vízszintjének drasztikus csökkenése nem csupán az emberi infrastruktúrára, hanem a természeti ökoszisztémára is súlyos hatással van.
Az önkéntesek számára is megrázó volt a látvány. Ahogy egyikük fogalmazott: „Szürreális élmény, hogy egy vízben ülünk, körülötte pedig a fák mind sárgák.” Ez a megállapítás érzékletesen írja le a jelenlegi helyzet kettős természetét, ahol a folyómederben való navigálás és a környező táj pusztulása egyszerre van jelen, felhívva a figyelmet a Duna ökológiai állapotának romlására és az atomerőmű működését fenyegető veszélyekre.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása