Őze Áron rendezésében állította színpadra William Shakespeare Romeo és Júlia című drámáját a dunaújvárosi Bartók Színházban. Az előadás a fiatalok tragikus szerelmét modern köntösbe öltözteti, miközben hű marad az eredeti mű alapvető mondanivalójához. A produkció célja, hogy a nézők másként tekintsenek önmagukra és a világra, felismerve a társadalmi rendszerek és az emberi érzések közötti feszültséget.
A dunaújvárosi Romeo és Júlia előadás egyedi, modern megközelítést alkalmaz, amely több idősíkban létezőnek tűnik. A rendezés felgyorsított tempóval és minimalista, fémes díszlettel (Trifusz Péter munkája) operál, ami a mai, gyorsan változó világot tükrözi. A színpadi tér gyorsan bontható és építhető, ezzel is hangsúlyozva az értékállóság hiányát a modern társadalomban.
A szereplők folyamatos mozgásban vannak, beszédtempójuk sietős, mintha nem lenne idejük arra, hogy elmondják, ami a szívükön és a szájukon. Az előadás modernitása nemcsak a tempóban és a látványban mutatkozik meg, hanem a karakterek értelmezésében is. Vizkeleti Zsolt hercege például egy kortárs maffiózóra emlékeztet, aki a hatalom és az erőszak megtestesítője.
A szülők, Capulet (Baksa Imre), Capuletné (Holecskó Orsolya), Montague (Horváth István) és Montaguené (Nagy Enikő) szerepe kevésbé hangsúlyos. Montaguené bánatba halála és Júlia ölelése Lőrinc barátnál (Kiss Attila) azonban új dimenziót kap, mintha egy másik dimenzióban való találkozásra utalna.
Shakespeare Romeo és Júlia története az irodalom és a színházi világ egyik legismertebb műve, amely a tiltott szerelem örök témáját dolgozza fel. Az eredeti, Ázsiából származó tanmese tíz év történetét ölelte fel, és arra tanított, hogy a szülőknek való ellenszegülés rossz következményekkel jár. Shakespeare ezt az elbeszélést sűrítette négy nap drámai eseménysorává, ezzel mélyítve a tragédia hatását.
A történet alapvető oka, hogy az emberi lélek és a társadalmi rendszerek közötti feszültség mindig is létezett. A társadalmak működését szabályozó rendszerek gyakran korlátok közé szorítják az érző lényeket, ami tiltott szerelmek kialakulásához vezethet. A társadalmi rang, a versengés és az ellenségeskedés olyan helyzeteket teremthet, amelyekben a tiszta és őszinte szerelem halálos végkimenetelűvé válik.
Az eredeti tanmese célja az engedelmességre nevelés volt, ám Őze Áron rendezése azt sugallja, hogy a merev társadalmi szabályok pusztítóbbak, mint a szerelem maga. Az ember bolond, képes arra, hogy a társadalmi pozíció és az ellenségeskedés miatt két fiatalt halálos kimenetelű szerelmi helyzetbe hozzon.
Az Őze Áron-féle feldolgozás új értelmet ad a klasszikus karaktereknek, rávilágítva a mai kor emberének dilemmáira. Jerger Balázs Mercutiója atavisztikus őserővel bír, egy olyan fiatalembert ábrázol, aki emberi és őszinte, de küzd örökölt sorsával egy befogadó nélküli világban. Benvolio (Bágyi Márton) sodródó élete a még önmagát kereső fiatalságot jelképezi, akiről még nem tudni, milyen életet él, de az biztos, hogy még nem a sajátját.
Hajnal János Tybaltja a Capulet családnak megfelelni vágyó, lelkében fogoly végrehajtó, aki bőrruhába bújva próbál a kiszolgáltatottság jó katonájává válni. Karaktere a jelenkor „lélekjobbágyait” idézi, akik elvárásoknak próbálnak megfelelni, akár bűnös tetteken keresztül is. Polgár Lilla Dajkája erős női energiát képvisel, aki a szülők helyett szereti és felneveli Júliát, alakítása a dajkák előtti tisztelgés.
Jankovics Katalin Júliája érett, elemző gondolkodású, mintha már értené a világ élhetetlenségét, mégis képtelen felnőtt fejjel dönteni. Szerelme Romeo iránt a Z generáció tagjainak viszonyát tükrözi: a lényeg a megélés, a mélység kérdése másodlagos, de ettől válik valóságossá és jelenkorivá. Vrabecz Botond Romeója abban hisz, hogy a szerelem az életet adó víz, ami nélkül a lélek kiszárad, és csak akkor ér bármit is, ha abba bele lehet halni.
Mindketten őszintén és tisztán akarják megélni szerelmüket, de végül sem ők, sem Júlia nem ebbe hal bele. Tragédiájuk oka az, amiért ez a tanmese anno megszületett: a dogmatikus, merev társadalmi szabályok és rendszerek mindent és mindenkit képesek elpusztítani. A szerelem azonban mindent legyőz, még a szerelmeseket is.
Őze Áron rendezése modern, de nem fordítja ki az eredeti történetet, hanem új, filmszerű megoldásokkal gazdagítja. Látomásos elemekkel dolgozik, mint például Júlia testéből való kilépése az altató megivása után, amikor feketében, mezítláb lépdel a végzete felé. Az előadás másik emlékezetes jelenete a báli tánc, valamint a meghalt ifjak előtt tisztelgő, őket az örökkévalóságba emelő haláltánc.
A kettő egy és ugyanaz: darabos, maszkos, robotszerű, lélekszaggató, a háttérből a U2 és Mary J. Blige „One” című dala szól. Ez a zene lyukat éget a mellkason, egyszerre fáj és gyógyít, akárcsak a szerelem. Az előadás rávilágít arra, hogy a szerelem mindent legyőz, még a szerelmeseket is, ám a merev társadalmi szabályok és rendszerek képesek mindent elpusztítani.
A dunaújvárosi produkció a tiltott szerelem örök tragédiáját a mai kor kihívásaival ötvözi, emlékeztetve arra, hogy az emberi bolondság és a társadalmi ellenségeskedés milyen pusztító következményekkel járhat. A rendezés arra invitálja a nézőt, hogy elgondolkodjon a szerelem, a szabadság és a társadalmi elvárások viszonyáról.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása