Az új kormány oktatáspolitikai tevékenységét és a miniszterelnöki hivatalból érkező erős központi irányítást bírálta Radó Péter oktatáskutató. A szakértő a Népszavának adott interjújában részletesen kifejtette aggodalmait az új minisztériumok, különösen az oktatási tárca működésképtelenségével kapcsolatban. Véleménye szerint a helyzet szeptember közepére sem javult, számos alapvető probléma továbbra is fennáll.
Radó Péter kiemelte, hogy az újonnan alakult minisztériumok, amelyeknek nincs jogelődjük, nem tudták megkezdeni érdemi munkájukat. Nincs önálló költségvetésük, és alig rendelkeznek saját alkalmazottakkal. Emiatt nagyrészt a korábbi kormányzati struktúrából örökölt személyzettel dolgoznak, akiknek tevékenysége gyakran nem egyértelmű, miközben az újonnan csatlakozók közül sokan fizetés nélkül, önkéntesként végzik feladataikat. Az elemző szerint a miniszterelnöki hivatalból érkező "kézi irányítás" különösen a személyzeti politikában érezhető.
Az oktatási tárca esetében Lannert Judit miniszternek vannak ugyan elképzelései, de Radó Péter úgy látja, hogy a miniszter erős politikai kontroll alatt áll. Emiatt bizonyos javaslatai, mint például a kisiskolák bezárása vagy az egyházi iskolák roma gyermekek felvételére vonatkozó feltétele, valószínűleg nem kerülhettek nyilvánosságra vagy megvalósításra. Az oktatáskutató problémásnak tartja azt is, hogy nem jött létre önálló kutató-fejlesztő intézet az oktatás területén. Ehelyett a korábbi középirányító szervet, a Klebelsberg Központot próbálják átalakítani ilyen funkciójúvá, amit Radó Péter szakmailag megalapozatlannak ítél, mivel hivatalnokokból nem lehet kutatókat és tantervfejlesztőket képezni.
A szakértő szerint az egyik alapvető probléma, hogy a kormányzat szeptember közepéig sem hajtott végre olyan gyors költségvetési módosítást, amely elkülönített volna forrásokat az új minisztériumok számára. Nincs külön sor a magyar állami költségvetésben, amely az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium forrásait részletezné. Ez a hiányosság akadályozza az új munkatársak felvételét és a régi, esetlegesen nem hatékony alkalmazottak elbocsátását. Emellett a háttérintézmények kialakítása sem kezdődött meg, ami tovább nehezíti a tárca működését.
Radó Péter kritizálta a tankerületi rendszer változatlanságát is. Bár a Klebelsberg Központot mint középirányító szervet megszüntették, és a tankerületeket közvetlenül a minisztérium alá rendelték, a rendszer lényegében változatlan maradt. Az iskoláknak továbbra sincs saját költségvetésük, hiányzik a valódi helyi döntési jogosultságuk, és az iskolavezetők sem rendelkeznek munkáltatói jogokkal. Ez a struktúra továbbra is centralizált működést eredményez, korlátozva az intézmények autonómiáját.
Az oktatáskutató legnagyobb hiányérzete a következetes stratégiai kommunikáció teljes hiánya az oktatási tárca részéről. Az oktatási rendszer szereplői, mint például a pedagógusok, diákok és szülők, nem tudják, mire számíthatnak, és nem tudnak felkészülni a jövőbeli változásokra. Ez a bizonytalanság akadályozza a hosszú távú tervezést és a stabilitást az ágazatban.
Bár a PR-kommunikáció, amit Radó Péter "abszolút filmszínhágnak" nevez, jelen van az oktatáspolitikában, hiányoznak a nyilvános események és sajtótájékoztatók, ahol kérdéseket lehetne feltenni. A minisztérium szinte kizárólag a Facebookon keresztül kommunikál, ami szerinte egyoldalú és nem teszi lehetővé a párbeszédet. Ez a kommunikációs stratégia nem segíti elő az átláthatóságot és a bizalomépítést az oktatási szféra szereplői körében.
Radó Péter szerint a jelenlegi helyzetben a legfontosabb egy "hordozóprojekt" elindítása lenne, amelyhez minden más igazítható. Javaslata szerint egy új közoktatási törvény megalkotása szolgálhatna ilyen alapként. Ha sikerülne meghatározni egy reális határidőt egy ilyen törvény bevezetésére, abból visszafelé számolva meg lehetne tervezni a szükséges stratégia kidolgozását. Ez magában foglalná a széles körű egyeztetéseket, a különböző elemzések elvégzését, valamint a szükséges források és intézményrendszerek meghatározását.
A szakértő hangsúlyozta, hogy jelenleg még az sem világos, hogy a kormányzati oktatásirányítás milyen célokat kíván elérni a négyéves ciklus során. Ez a stratégiai bizonytalanság és a konkrét tervek hiánya megnehezíti az oktatási rendszer fejlődését és a hosszú távú célok elérését. A jövőbeli lépések tisztázása elengedhetetlen lenne a stabilitás és a fejlődés biztosításához.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása