Marton Róbert színművész Scherer Péter tragikus halála után vette át a főszerepet David Ireland Az ötödik lépés című darabjában, amelyet a Centrál Színház mutat be. A sajtóbemutatót követően adott interjúban Marton Róbert mélyen személyes gondolatokat osztott meg a függőségről, a hitről és a színház társadalmi felelősségéről, miközben barátja emlékének is adózott. Kifejezte ambivalens érzéseit a szerepátvétellel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy bár hálásan fogadja, jobban örült volna, ha Scherer Péter játszhatja el a karaktert.
Marton Róbert Scherer Péter halála után lépett be Az ötödik lépés című előadás próbafolyamatába, átvéve a főszerepet. A színész elmondása szerint igyekezett függetleníteni a szerepet a körülményektől, annak ellenére, hogy évek óta szoros barátság fűzte Scherer Péterhez, és korábban is beszéltek már a darabról. A Centrál Színházban bemutatásra kerülő produkció David Ireland műve, amelyet Puskás Dávid fordított és rendezett, Fabacsovics Lili dramaturg közreműködésével. A darab további szereplője Vecsei H. Miklós, a premier dátuma 2026. október 2. Marton Róbert „túlvilági ajándékként” tekint a szerepre, de mély szemérmet érez a helyzet miatt.
Marton Róbert az interjúban kitért az alkoholfüggőség széleskörű elterjedtségére, megjegyezve, hogy szinte mindenki ismer valakit, akinek problémája van az alkohollal. Személyes tapasztalatait is megosztotta, elmesélve, hogy vidéki gyerekként az alkoholfogyasztás a mindennapok természetes része volt környezetében, bár apja nem volt alkoholista. Később, a Covid-lezárások idején ő maga is megtapasztalta, milyen könnyű belecsúszni a függőségbe, amikor otthon, munka nélkül egyre korábban nyúlt az alkoholhoz. Bár komoly problémája nem alakult ki, felismerte a veszélyt, és ez a tapasztalat segítette a darab témájához való kapcsolódásban.
Az Anonim Alkoholisták tizenkét lépéses programjának spirituális dimenziójához is teljes mértékben tudott kapcsolódni. Habár hitével kapcsolatban szemérmes, meggyőződése, hogy a függőségből való kilábaláshoz szükség van egy „Felsőbb Erőre”, amely bármi lehet, amiben az ember hinni tud. Ezt akár placebohatásnak is nevezhetnénk, de egy hívő ember számára ennél mélyebb jelentőséggel bír. Marton Róbert szerint egy mély alkoholizmusból nehéz úgy kijönni, hogy az ember ne higgyen valamiben, ami átsegíti a nehézségeken.
A színész szerint a színházi világban érzékelhető egy tendencia, amely a függőség, az egyén belső problémái, mentális és lelki válságai felé fordult. Az elmúlt öt-hat évben Marton Róbert maga is számos olyan darabban szerepelt, amelyek nem feltétlenül a függőségről, hanem valamilyen mentális problémáról szóltak, mint például A fiú, a Minden másképp van vagy a Lököttek. Nem tudja pontosan megmagyarázni ezen tematika előtérbe kerülésének okát, de feltételezi, hogy a társadalmi és nézői igény, valamint a művészek megfogalmazási vágya is szerepet játszik benne.
Felmerült az is, hogy a független színházak működési módja hozzájárulhat ehhez a jelenséghez. Míg korábban a társadalmi és politikai reflexió volt hangsúlyos, most talán inkább az egyéni, belső problémákra való fókusz került előtérbe. Marton Róbert úgy véli, hogy az emberek jobban észreveszik magukon és másokon is ezeket a problémákat, és fontosnak tartja, hogy egyéni szinten is elkezdődjön a munka rajtuk.
Marton Róbert gondolatai rámutatnak a színház azon képességére, hogy tükröt tartson a társadalom elé, és párbeszédet indítson olyan érzékeny témákról, mint a függőség és a mentális egészség. Az ötödik lépés című darab, Scherer Péter emlékével és Marton Róbert személyes érintettségével, különleges súlyt kap. A színész reméli, hogy Scherer Péter is természetesnek veszi a szerepátvételt, hiszen barátja elképesztő életörömmel és humorral viszonyult az élethez, és szeretett a középpontban lenni, jó dolgokban részt venni.
A Teréz anyától származó idézetre hivatkozva Marton Róbert hangsúlyozza az egyéni felelősség és a közvetlen környezetben való munka fontosságát a nagyobb társadalmi problémák megoldásában. Ez a gondolat, miszerint a változásnak a legkisebb egységektől, a családtól és az egyéntől kell kiindulnia, mélyreható üzenetet hordoz. A színház, mint platform, lehetőséget teremt arra, hogy ezek a „sejtszintű” problémák láthatóvá váljanak, és ösztönözze a közönséget a gondolkodásra és az önreflexióra.