Colm Tóibín, a kortárs ír irodalom elismert alakja, tizenegy regény szerzője, a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként látogatott Magyarországra. A neves eseményen átvette a Budapest Nagydíjat, és ekkor jelent meg magyarul legújabb műve, A Varázsló, amely Thomas Mann életét dolgozza fel. A díjátadó előtt az Index készített mélyinterjút a világhírű íróval, melyben a személyes tapasztalatoktól a történelmi felelősségig számos témát érintettek. A beszélgetés fókuszában az írói lét kihívásai, a politikai nyomás és az egyéni döntések bonyolult összefüggései álltak.
Tóibín az interjúban kifejtette, hogy íróként legutóbb Donald Trump Amerikájában érezte magát gyávának, ahol a totalitárius társadalom felé mutató elmozdulás jeleit látja. Felidézte egy 1976-os barcelonai tüntetés emlékét, ahol a demokráciáért harcolva rendőri brutalitást tapasztalt. Ez a traumatikus élmény, a menekülés és a félelem máig kísérti álmaiban, és arra készteti, hogy a bátorság és a gyávaság ellentétét vizsgálja.
Az író szerint az íróknak nincs különleges erkölcsi kötelességük, hiszen ők is állampolgárok. Samuel Beckett példáját hozta fel, aki állampolgárként vett részt a francia ellenállásban, majd visszatért az íráshoz. Václav Havel viszont írói ismertségét is felhasználta politikai vezetőként. Seamus Heaney egy versében bocsánatot kér félénk, körültekintő részvételéért, ami rávilágít az emberi kiállás dilemmáira.
A Varázsló című regény Thomas Mann összetett történetét mutatja be, különösen az 1930-as években tanúsított magatartását. Tóibín kiemelte, hogy Mann 1936-ig nem lépett fel nyíltan Hitler ellen, miközben családtagjai már megtették. Az író rámutatott Mann jelentős fejlődésére is, aki 1914-ben még monarchista volt, majd néhány évvel később demokratává vált.
A regény azt vizsgálja, hogyan próbál Mann biztonságban maradni, dolgozni és családját óvni, miközben a történelem egyre inkább beavatkozik az életébe. Mann viselkedése sok átlagemberéhez hasonló, aki félti vagyonát és szabadságát. Tóibín hangsúlyozta, hogy a regény nem a hősök műfaja, hanem az árnyalatokkal, kettősségekkel és kétértelműségekkel dolgozik, mert a leegyszerűsítés a regény ellensége. Az írót a bonyolultság érdekli, nem az idealista "igazság kimondása".
Az interjú rávilágít arra, hogy a történelmi döntések megítélése utólag gyakran más színben tűnik fel. Tóibín a homoszexualitás felismerésének folyamatát hozta fel példaként: az emberek óvatosak, nem azonnal állnak ki magukért. Thomas Mann is rendkívül óvatos volt, ám nevének és tekintélyének politikai súlya volt.
Németországban kétségbeesetten szükség volt egy "jó nagyapára", egy olyan alakra, aki nem vált nácivá, és akinek a kezéhez nem tapadt vér. Mann regényeivel egy idealista, játékos, ironikus és lírai Németországot képviselt, egy alternatív történetet kínálva. A "hős" fogalmát Tóibín buta szónak tartja a polgári világban, ahol az ember pizsamában áll szemben a hős eszményével. A társadalmaknak nem azért van szükségük "jó nagyapákra", hogy gyerekszerepbe helyezzék magukat, hanem hogy megértsék, mi történhetett a korábbi generációkkal.
Ezek a kérdések nemcsak Németországra vonatkoznak, hanem minden társadalomra, ahol a jövő generációk feltehetik a kérdést: mit tettünk mi egy adott korszakban? Tóibín szerint kívülről egyszerű ítélkezni, de belülről, a történelmi pillanatban minden sokkal összetettebb. Thomas Mann életét a politika folyamatosan áthatotta, annak ellenére, hogy ő elsősorban dolgozni akart. Az első világháború, a müncheni forradalom, a német infláció, Hitler felemelkedése, a második világháború és a holokauszt mind betörtek az életébe.
Az író számára a legjobb hely egy csendes szoba, de ez nem mindig lehetséges. A hatalom közelsége, a politikai elismerés függőséggé válhat, ami veszélyesebb lehet, mint a nyílt elhallgattatás. Az írás Tóibín szerint magánjellegű és játékos tevékenység, egyfajta "plusz" az életben. Saját példáját hozva elmondta, hogy Európa-párti, és aktívan részt vett az azonos neműek házasságáról szóló írországi népszavazási kampányban, amely 65-35 százalékos igen eredménnyel zárult. Ez a kiállás megmutatja, hogy az írói függetlenség nem passzív állapot, hanem aktív részvételt is jelenthet.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása