A Southwest Research Institute (SwRI) kutatói által vezetett, a Planetary Science Journal című szaklapban megjelent tanulmány új fényt vet a Plútó fagyos világára. Az elemzés középpontjában a Szputnyik-síkság áll, egy hatalmas, nitrogénjégből álló gleccser. Ez a felfedezés gyökeresen átírhatja a törpebolygóról alkotott képünket.
A Planetary Science Journal című szaklapban megjelent új tanulmány szerint a Plútó Szputnyik-síkságán, egy hatalmas nitrogénjég gleccseren, folyékony nitrogén nyomaira bukkantak. A New Horizons űrszonda 2015-ös felvételein már korábban észleltek városméretű konvekciós cellákat, melyeket sötét vonalak és elmosódottabb területek határoltak. Ezeknek a sötét alakzatoknak a friss elemzése olyan felszíni nyomokat tárt fel, amelyek átmeneti folyékony nitrogén jelenlétére utalnak, időről időre átnedvesedve.
A kutatók szerint a felszíni mintázatok elszíneződése kísértetiesen hasonlít a Földön található gleccserképződményekre, melyeket eső vagy mélyből feláramló folyadékok áztattak át. A Plútó extrém hideg és ritka légköre miatt a folyékony nitrogéneső kizárt, így a folyadék valószínűleg a vastag gleccser alatti rétegekből, repedéseken keresztül tör fel a felszínre. Alan Stern, a New Horizons küldetés vezető kutatója kiemelte, hogy a Plútó folyamatosan meglepetéseket okoz, és az eredmények új, időben változó geológiai jelenségekre utalnak.
A folyékony nitrogén lehetséges nyomainak megértéséhez a Plútó ikonikus, szív alakú régióját, a Tombaugh Regiót kell közelebbről megvizsgálni. Ennek bal oldali lebenye a Szputnyik-síkság, amely egy több milliárd évvel ezelőtt keletkezett gigantikus becsapódási medence. Egy hatalmas égitest ütközése hozta létre, átütve a felszíni kérget, majd a mélyedést fokozatosan feltöltötte nitrogén-, szén-monoxid- és metánjég.
A jégtakaró helyenként több kilométeres vastagságot is elér, óriási nyomást gyakorolva az alatta fekvő kőzet- és vízjég rétegekre. A kutatók szerint a Plútó belsejéből származó, a kőzetek radioaktív bomlásából eredő gyenge, de folyamatos hő, valamint a vastag nitrogénjég sajátos fizikai tulajdonságai hajtják a konvekciós cellák lassú mozgását. Ez a körforgás, mely során a mélyben felmelegedő nitrogén felemelkedik, a felszínen kihűlő jég pedig visszasüllyed, időnként folyékony nitrogén felszínre jutását is lehetővé teheti.
Amennyiben a folyékony nitrogén feláramlása valóban megtörténik, az alapjaiban változtatja meg a Plútóról alkotott képünket. Ez azt jelentené, hogy a törpebolygó nem egy halott, teljesen megfagyott égitest, hanem a mai napig aktív geológiai és belső folyamatok által formált, dinamikus világ. A folyékony nitrogén feltételezett feláramlása tovább erősíti azt az elméletet, miszerint a Plútó mélyén akár egy folyékony, felszín alatti óceán is rejtőzhet.
A csillagászok már évek óta feltételezik, hogy a törpebolygó vastag jégkérge alatt vízből, ammóniából és egyéb fagyálló vegyületekből álló, kásás vagy folyékony óceán húzódhat. A felszínen megfigyelhető repedések, a folyékony nitrogén lehetséges nyomai és a Plútó feltételezett jégvulkánjai egyaránt arra utalnak, hogy a jégkéreg alatt aktív kriomagmatikus folyamatok zajlanak. A Földön a vulkánok forró szilikátlávát bocsátanak ki, míg a Plútó extrém hideg környezetében a fagyott gázok és a vízjég olvadéka töltheti be a láva szerepét.
Bár a New Horizons űrszonda már több mint egy évtizede repült el a Plútó mellett, az általa rögzített adatmennyiség olyan gazdag, hogy elemzése és a nagy felbontású mérések újraértékelése a mai napig folyamatban van. A mostani felfedezés is bizonyítja, hogy a modern képfeldolgozási eljárások és a földi glaciológiai tapasztalatok bevonásával olyan finom részleteket is ki lehet hámozni az évtizedes felvételekből, amelyeket korábban nem észleltek.
A Plútó esete a teljes bolygótudományi gondolkodást átformálja. Korábban a tudósok úgy vélték, hogy a Naptól ilyen hatalmas távolságra fekvő, kisméretű égitestek belső hője már évmilliárdokkal ezelőtt elszivárgott, és fagyott, halott sziklákká dermedtek. A Szputnyik-síkságon feltételezett folyékony nitrogén-feláramlás és a folyamatosan átalakuló jégmezők viszont azt mutatják, hogy a Kuiper-öv világaiban, még a Naptól csaknem hatmilliárd kilométerre is lehetséges a geológiai aktivitás.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása