A Fanta szelet, a kilencvenes évek gyermekkori zsúrjainak egyik meghatározó édessége, sokak számára a nosztalgia ízét idézi. A rikító színű, buborékos üdítővel készülő sütemény eredetét illetően azonban gyakran tévedünk. Bár elsőre amerikai találmánynak tűnhet, a Fanta és az abból készült sütemény története valójában Németországban kezdődött, és jelentős különbségeket mutat a hazai és az eredeti recept között.
A magyar Fanta szelet egy jellegzetes, háromrétegű édesség, mely piskótából, túrókrémből és narancsos zseléből áll, gyakran élénk, mesterségesnek ható színekkel. Ez a verzió azonban jelentősen eltér a német Fantakuchen receptjétől, mely egy távoli rokonnak tekinthető. Az eredeti német sütemény piskótája nem kakaós, viszont valóban kerül bele Fanta, krémje pedig tejszínhabból és tejfölből készül, gyakran konzerv mandarindarabokkal díszítve, narancszselé nélkül. A hazai változat Jaffa és Mirinda szelet néven is ismert, de az első rétegezett, piskótát, túrókrémet és narancsos pudingot kombináló recept megalkotója ismeretlen.
A Fanta története a második világháború idején, a náci Németországban indult, amikor a Coca-Cola helyi leányvállalata nem jutott kólasziruphoz a kereskedelmi embargó miatt. Erre a hiányra válaszul fejlesztették ki saját üdítőitalukat, melyet az angol "fantasy" és a német "die Fantasie" szavak ihlette Fanta névre kereszteltek. Az akkori Fanta még nem narancsos ízű volt, hanem más termékek előállításakor megmaradt élelmiszeripari melléktermékekből, például gyümölcsrostokból és tejsavóból készült. Cukortartalma miatt főzéshez és édesítésre is használták a háborús időkben, amikor a cukor is hiánycikknek számított.
A háború után a Fanta gyártását leállították, majd az ötvenes években indult újra, ekkor vált narancsos limonádé jellegűvé, ahogy ma is ismerjük. Amerikában sosem lett igazán népszerű, Európában és Japánban viszont annál inkább terjedt el és vált menővé. Magyarországon a nyolcvanas évektől gyártják, ami magyarázza a kilencvenes években tapasztalt kiemelkedő népszerűségét a gyerekkori ünnepségeken. A német konyhában a háború után is megmaradt az üdítőkkel való sütés hagyománya, ami nem meglepő, hiszen a magyar gasztronómia is megőrzött számos háborús élelmiszeripari terméket és szokást, mint például a trappista sajtot.
A kilencvenes évek konyhája rajongott a rikító színekért, az egzotikusnak ható ízekért, mint a narancs és az ananász, valamint a pudingokért és zselékért. Ez a korszak az élelmiszeripar újdonságai iránti általános lelkesedésről szólt, így a narancsos, ananászos sütemények, pudingok és zselék rendkívül népszerűek voltak. A születésnapi torták gyakran bolti piskótalapból és pudingporból készült krémből álltak, egzotikus gyümölcsökkel, például kivivel és banánnal megrakva, majd zselével bevonva. Bár ez a réteges elkészítési mód időigényes a hűtési fázisok közötti várakozás miatt, akkoriban mégis a legboldogabb születésnapost jelentette egy ilyen torta.
Az üdítőkkel való sütés mögött az a hiedelem áll, hogy a buborékos folyadékok javítják a piskóta állagát, ám ez valószínűleg tévhit. A buborékok nem maradnak meg a tésztában a sütés során, hasonlóan a palacsintához, de a sütés-főzés során a hitnek gyakran nagy szerepe van a végeredmény megítélésében. Nemcsak Fantával, hanem kólával és Sprite-tal is készítenek süteményeket, ami azt mutatja, hogy ez a szokás szélesebb körben elterjedt, mint gondolnánk.
A házi Fanta szelet elkészítése türelmet igényel, hiszen a piskóta sütése és hűtése másfél órát, a túrókrém elkészítése és dermesztése két órát, majd a pudingréteg felvitele és újabb hűtése további két-három órát vehet igénybe. A cikkben bemutatott recept a német és a magyar változatok ötvözete, mely narancslével és szódával készül a piskótához, a narancsos réteghez pedig narancslé alapú pudingot használ, így finomabb, de kevésbé élénk narancsszínű lesz. A recept variálható: a kakaós piskóta kedvelői kakaóporral helyettesíthetik a liszt egy részét, és extra cukrot adhatnak hozzá. Az élénkebb színre vágyók pedig Fantát használhatnak a narancslé-szóda keverék helyett a krémhez, ezzel visszahozva a klasszikus, rikító árnyalatot. Ez a rugalmasság lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvesebb íz- és színvilágot ebben a nosztalgikus édességben, amely a múlt és a jelen konyháját köti össze.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása