Egy firenzei kolostor gyógyszertárának archívumában végzett kutatás során egy régi receptre bukkantak, amely alapjaiban kérdőjelezheti meg a modern kóla eredettörténetét. Manuel Russo atya által felfedezett, megsárgult dokumentum egy gyógyital leírását tartalmazza, melynek összetevői kísértetiesen emlékeztetnek a népszerű üdítőital korai változatainak alapanyagainak egy részére. Ez a felfedezés új megvilágításba helyezi a kóla történetét, és felveti a kérdést a gyógyászati elixírek és a modern italok közötti lehetséges kapcsolatról.
Manuel Russo atya, a San Marco kolostor történetének elkötelezett kutatója, egy régi gyógyszertári archívumban végzett vizsgálatai során talált rá az ősi, megsárgult papírra. A dokumentum egy "vinoso ricostituente", azaz egy helyreállító borelixír részletes receptjét tartalmazta. Az ital elkészítéséhez 10 gramm bolíviai kokalevelet és 30 gramm kóladiót írt elő, melyeket borral kellett vegyíteni. A szerzetesek ezt a különleges elixírt azért állították elő, hogy támogassák a test és az elme felépülését különféle betegségekből, erősítsék a legyengült immunrendszert, valamint aktivizálják az idősödő szervezetet, ezzel hozzájárulva a közösség egészségének megőrzéséhez.
Bár a recept dátum nélküli, a kutatók szakértői becslései szerint a 19. század közepén jegyezhették le. A felfedezés híre gyorsan elterjedt, és nemcsak az olasz média, hanem nemzetközi lapok, mint például a The Guardian is beszámoltak róla. A kokalevél és a kóladió együttes említése azonnal a modern kóla elődjére asszociáltatta a nagyközönséget. Ennek ellenére Russo atya maga is óvatosságra int, hangsúlyozva, hogy a firenzei elixír és az amerikai kóla közötti közvetlen kapcsolatot egyelőre semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, csupán az összetevők hasonlósága ad alapot a spekulációra.
A recept a 19. század közepére datálása egybeesik azzal a történelmi időszakkal, amikor az olasz szerzetesek aktívan foglalkoztak egzotikus növények importjával. Misszionáriusaik segítségével intenzíven szállítottak be bolíviai kokaleveleket, amelyeket gyógyászati célokra használtak fel. Ez a szorgalmas beszállítás egészen 1961-ig folytatódott, amikor a kokalevél fogyasztását nemzetközileg betiltották, elsősorban annak alkaloidtartalma miatt. Ez a tiltás jelentősen befolyásolta a hagyományos gyógyászati gyakorlatokat, amelyek korábban ilyen növényeket is alkalmaztak.
A San Marco kolostor, melyet 1436-ban alapítottak, a reneszánsz Firenze egyik jelentős intézménye volt. Gyógyszertára kiemelkedő szerepet játszott a régió életében, különösen a szegények gyógyításában és támogatásában. Ez a patika a kolostor kincseként és ékköveként funkcionált, ahol nemcsak gyógyszereket készítettek, hanem tudományos kutatásokat is végeztek. Az eredeti helyiségek szerencsére ma is megcsodálhatók, és különleges dekorációjukkal, mint például a plafonról lógó nílusi krokodil maradványaival, emlékeztetnek a múltra. Az ilyen egzotikus állatok jelenléte a régi patikákban nem volt szokatlan, hiszen azt jelezték, hogy a gyógyszertár távoli vidékekről származó ritka és értékes alapanyagokat is be tudott szerezni, mint amilyen a kokalevél vagy a kóladió.
Ez a firenzei felfedezés jelentőséggel bírhat a kóla eredettörténetének kutatásában, mivel rávilágít arra, hogy a kokalevél és kóladió kombinációját tartalmazó gyógyitalok már jóval a modern kóla megjelenése előtt léteztek Európában. John Pemberton amerikai gyógyszerész 1886-ban dobta piacra Atlantában saját receptjét, melyet szintén gyógyitalként, fejfájás és fáradtság ellen fejlesztett ki. Fontos különbség azonban, hogy Pemberton itala alkoholmentes volt, míg a firenzei elixír bort is tartalmazott, ami alapvetően megkülönbözteti a két készítményt.
A két recept közötti alapvető különbség tehát az alkohol jelenléte vagy hiánya. Míg a firenzei "vinoso ricostituente" egy bor alapú gyógyital volt, addig az eredeti amerikai kóla már a kezdetektől fogva alkoholmentes frissítőként került forgalomba. Bár az összetevők hasonlósága izgalmas párhuzamot mutat, a közvetlen leszármazási vonal hiánya miatt a firenzei recept inkább egy korai, hasonló elveken nyugvó gyógyitalnak tekinthető, semmint a Coca-Cola közvetlen elődjének. Ez a felfedezés inkább a gyógyszerészeti innovációk szélesebb körű történetébe illeszkedik, semmint egy konkrét termék kizárólagos eredetét bizonyítaná.
A mostani felfedezés rávilágít a gyógyszerészet és a népi gyógyászat gazdag történelmére, különösen a kolostori gyógyszertárak kulcsfontosságú szerepére a középkorban és a kora újkorban. Az ilyen régi receptek tanulmányozása segíthet jobban megérteni az akkori orvosi gyakorlatokat, az alapanyagok beszerzési útvonalait és a gyógyhatású készítmények fejlődését. A kokalevél és a kóladió használata a 19. században nem volt egyedi jelenség, számos gyógyhatású készítményben alkalmazták őket stimuláló és erősítő hatásuk miatt, ami a korabeli orvoslásban elterjedt gyakorlat volt.
Manuel Russo atya óvatossága ellenére a firenzei recept felfedezése izgalmas adalék a kóla kulturális és történelmi kontextusához. Felhívja a figyelmet arra, hogy a népszerű termékek gyökerei gyakran mélyebbre nyúlnak a történelemben, mint azt elsőre gondolnánk, és különböző kultúrákban párhuzamosan is megjelenhetnek hasonló ötletek vagy összetevők, anélkül, hogy közvetlen kapcsolat lenne közöttük. A San Marco kolostor gyógyszertárának archívumában végzett további kutatások újabb érdekes részleteket tárhatnak fel a múlt gyógyászati gyakorlatairól és a korabeli gyógyszerkészítés titkairól, gazdagítva ezzel történelmi ismereteinket.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása