Harold James neves történész és közgazdász elemzése szerint a globális politikai színtér jelentős átalakuláson megy keresztül, ahol a hagyományos nagyhatalmak dominanciája megkérdőjeleződik. Úgy tűnik, a korábbi befolyásos államok már nem képesek egyedül meghatározni a nemzetközi események menetét, szerepük gyengül és hitelességük is csorbát szenvedett.
A nagyhatalmak meggyengülése több konkrét példán keresztül is megfigyelhető. Oroszország belső problémákkal küzd, fokozatosan veszít stabilitásából és nemzetközi befolyásából. Az Egyesült Államok esetében Donald Trump elnöksége jelentősen megtépázta az ország nemzetközi tekintélyét és szövetségi kapcsolatait, ami hozzájárult a globális vezető szerep meggyengüléséhez.
Ez a helyzet azt sugallja, hogy bár a régi nagyhatalmak továbbra is jelentős gazdasági vagy katonai potenciállal rendelkezhetnek, alapjaik ingataggá váltak. A metafora szerint "aranyból van a fejük, de agyaglábakon állnak", ami a látszólagos erő mögött rejlő sebezhetőségre utal. Ez a változás alapjaiban forgatja fel a nemzetközi kapcsolatok megszokott rendjét és a hatalomról alkotott elképzeléseket.
A globalizáció fénykorában, a hidegháború végétől a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokig tartó évtizedben, úgy tűnt, hogy az államok ereje és mérete már nem bír döntő jelentőséggel. Ebben az időszakban a kis, nyitott és reformorientált országok, mint Új-Zéland, Chile, Írország, Izrael és a balti államok, számítottak a globalizáció nagy nyerteseinek, sikeresen integrálódtak a világgazdaságba.
Azonban a 2003-as iraki háború, és különösen a 2008-as globális pénzügyi válság alapvetően megváltoztatta ezt a paradigmát. Hirtelen újra fontossá vált az országok mérete és gazdasági ereje, mivel a nagyobb államok képesek voltak hatékonyabban reagálni a válságokra. Kína és az Egyesült Államok például hatalmas fiskális élénkítési csomagokkal tudták stabilizálni gazdaságukat és kezelni a pénzügyi szektorban bekövetkező sokkokat.
Ezzel szemben Európát egyre mélyülő adósságválság sújtotta, ami rávilágított a kisebb és kevésbé egységes gazdaságok sebezhetőségére. A 2010-es évek így új lendületet adtak a nemzetközi kapcsolatok klasszikus realizmusának, amely hangsúlyozza az erő és a hatalom központi szerepét. Thuküdidész ókori görög történész híres megállapítása – „az erősek azt teszik, amit megtehetnek, a gyengék pedig elszenvedik, amit kell” – újra relevánssá vált, nemcsak az ókori Görögország, hanem a modern világpolitika kontextusában is.
A 20. század történelme is megerősíti a gazdasági hatalom döntő szerepét a globális konfliktusok kimenetelében. A két világháború során a gazdasági erőforrások mozgósításának képessége volt a kulcs a győzelemhez. A Szovjetunió és az Egyesült Államok például azért tudta legyőzni a náci Németországot és a császári Japánt, mert nagyobb léptékben és összehangoltabban tudták mozgósítani ipari és emberi erőforrásaikat.
A hatalom mérését akkoriban olyan indikátorok jelentették, mint az acél- és széntermelés, a munkaerő nagysága, vagy a bruttó hazai termék (GDP), amely elsősorban a háborús gazdasági tervezés eszközeként jelent meg. Ezek a 20. századi tanulságok az ipari forradalom által előidézett átalakulásból fakadtak, amely lehetővé tette az emberi és állati erő kiváltását szén alapú energiával, ami az erő alapvető forrásává vált.
Az ipari kapacitásra való összpontosítás azonban mára egyre inkább elavulttá válik. A globális gazdaság és technológia fejlődése új dimenziókat nyitott, amelyek megkérdőjelezik a hagyományos mérőszámok relevanciáját. A hatalom forrásai és megnyilvánulási formái átalakulnak, ami új kihívások elé állítja a nemzetközi kapcsolatok elméletét és gyakorlatát.
A jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy egy újfajta ipari forradalom van kibontakozóban, amely alapjaiban forgatja fel a klasszikus realista számításokat és a hatalomról alkotott elképzeléseket. Ez a változás azt jelenti, hogy a jövőben a globális befolyás és erő mérése már nem kizárólag a hagyományos ipari termelésen vagy a nyersanyagok birtoklásán alapul majd.
Az új ipari forradalom valószínűleg a technológiai innováció, az adatok, a tudás és a hálózati kapcsolatok szerepét emeli ki. Ez a paradigmaváltás új lehetőségeket és kihívásokat teremt a nemzetközi színtéren, ahol a rugalmasság, az adaptáció és az innovációs képesség válhat a siker kulcsává. A nagyhatalmak jövőbeli szerepe és a globális rend stabilitása nagymértékben függ attól, hogyan képesek alkalmazkodni ehhez az átalakuló környezethez.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása