A Föld felszínének jelentős részét, körülbelül kétharmadát, óceáni kéreg borítja, melynek kialakulása általában hasonló mechanizmusok szerint zajlik. Azonban az Indiai-óceán déli régiójában egyedülálló jelenségre figyeltek fel a kutatók, mely alapjaiban változtathatja meg az óceánfenék-képződésről alkotott eddigi elképzeléseket. Egy nemzetközi tudóscsoportnak ugyanis most először sikerült közvetlenül megfigyelnie és mérnie egy nagyszabású óceánfenék-megnyílás folyamatát annak kialakulása pillanatában.
A tanulmányban részt vevő tudósok kiemelték, hogy az átalakulás nagy része fokozatosan, szeizmikus csúszással halmozódott fel, ami jóval meghaladta a pusztán feljegyzett földrengések által magyarázható mértéket. A kutatók elismerték, hogy a felfedezés szempontjából kulcsfontosságú volt az időzítés.
A megfigyeléshez vezető eseménysor 2024 februárjában kezdődött, amikor Jean-Yves Royer és csapata, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) munkatársai, egy OHA-GEODAMS nevű víz alatti megfigyelőállomást telepítettek. A berendezést a távoli Amszterdam és Saint-Paul szigetek közelében található víz alatti gerinc egy szakaszán helyezték el, kifejezetten az óceánfenék dinamikájának tanulmányozására.
Alig két hónappal később, 2024. április 26-án, földrengések sorozata rázta meg a tengerfenéket ezen a területen, ami elindította a felfedezési folyamatot. A szerencsés körülmények is hozzájárultak a sikeres adatgyűjtéshez: a kiáramló láva körülbelül két kilométerre hullott a telepített műszerektől, így azok sértetlenek maradtak, és az adatok nem vesztek el.
A tudósok a gyűjtött adatok alapján újraalkották azt a képet, ahogyan az óceánfenék repedése és az új kéreg kialakulása elkezdődik. A folyamat a Föld mélyén, az olvadt kőzetből álló magmazsebekben keletkező nyomással indul. Ez a nyomás végül elég erőssé válik ahhoz, hogy a magmát oldalirányban a földkéreg rétegei közé kényszerítse. Ahogy a magma elindul, a kiürült zseb feletti szárazföld befelé gyűrődik.
A magma mozgása és a lemezek széttolása földrengéseket generál. Ezt követően a magma átemelkedik a keletkezett résen, majd megszilárdulva új óceánfeneket képez. Ez a folyamat alapvető fontosságú a Föld geológiai aktivitásának és a lemeztektonikának megértésében.
A mérések eredményei azonban váratlan meglepetéseket tartogattak a kutatók számára. A kőzetlemezek sokkal nagyobb mértékben mozdultak el, mint amit a feljegyzett, viszonylag kisebb erejű földrengésekkel (körülbelül 5-ös erősségűekkel) meg lehetett volna magyarázni. A vízszintes elmozdulás mértéke összhangban volt azzal, ami normális esetben 30-60 évig tartó folyamatos terjeszkedés során figyelhető meg.
A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a mozgás nagy része szeizmikus volt, azaz sima csúszás formájában történt, nem pedig hirtelen, rázkódó földrengések útján. Ez a felfedezés új megvilágításba helyezi az óceánfenék-terjedés mechanizmusait, és rávilágít arra, hogy a lemezmozgások sokkal összetettebbek lehetnek, mint azt korábban gondolták. A közvetlen megfigyelés lehetősége jelentős előrelépést jelent a geológiai kutatásokban, és további vizsgálatokra ösztönöz ezen a területen.
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása