A bentlakásos iskola első stúdiumidejének végén, a megváltó csengő hangjára a diákok orkánszerű zajjal vetették ki magukat a székek alól, hogy élvezzék a szünetet. A fél órás pihenő alatt evés, verekedés és céltalan rohangálás jellemezte a folyosókat, ám a zajt mindig áthallotta a prefektus úr halk, mégis mindenki számára jól ismert hangja. Ezúttal egyetlen mondat hangzott el a zűrzavarban: „Rubinszky nyolc után jöjjön majd be a szobámba.”
A magas, borzas fejű, matrózpólós fiú egy pillanatra megtorpant, majd egy rövid válasz után tovább folytatta a szüneti forgatagot. A prefektus úr szándékosan szólt Rubinszkynak a szünetben, jelezve, hogy nem lesz jelen a stúdium második felében, és nem várhat a nap végéig. Ez a gesztus azt is sugallta, hogy a prefektus bízik a harmadéves diákokban, akikre egyre gyakrabban hagyta rá az önálló tanulást.
Rubinszky, aki már három éve a prefektus úr állandó „vendége” volt, nem lepődött meg a behíváson, bár aktuálisan nem tudott semmilyen súlyos vétségről, ami indokolná a beszélgetést. A második stúdium alatt, melyet padszomszédja, Kardos mellett szundikálva töltött, azon töprengett, mi lehet a baj. Másnap történelemdolgozat várt rá a kiegyezésről, de előbb a prefektus úrral való találkozó foglalkoztatta.
A vacsora utáni fél órában, ahelyett, hogy kosarazott volna, Rubinszky az osztályterembe ment, és a történelemkönyvet lapozgatta. Nyolc óra előtt öt perccel már a prefektus úr szobája előtt várakozott, ami korábban sosem fordult elő. A pontosan nyolckor kopogó fiút a prefektus szokatlanul fogadta: felállt, felkapcsolta a mennyezeti világítást, és hellyel kínálta, ami eddig példátlan volt.
A prefektus úr, miután letette a tollat, hátradőlve nézett Rubinszkyre, és egy enyhe mosoly kíséretében megkérdezte, van-e fogalma arról, miért van ott. A fiú, aki a legsúlyosabb vétségek idején is konok ellenállást mutatott, most zavarba jött. A prefektus ezután előrehajolt, és a legkíméletlenebb pillanatokra jellemző tekintettel közölte: „Az a helyzet, hogy meg szeretnélek kérni valamire. Sőt, nem is megkérni, hanem felkérni. Tibor.”
Rubinszky nyelt egyet, érezve, hogy ez a helyzet sokkal rosszabb, mint bármely korábbi számonkérés. A prefektus elárulta, hogy közeleg a ballagás, és a hagyomány szerint egy harmadéves búcsúztatja a negyedikeseket, idén pedig az ő osztályuk a soros. Ezt követően egyenesen kimondta a felkérést: „Egyszóval, szeretném, ha te búcsúztatnád a negyedikeseket. Tibor.”
Rubinszky iskolai előmenetele és magatartása folyamatosan hagyott maga után kívánnivalót az elmúlt három évben. Az osztályban ismert volt „jómadár” hírében, gyakran került a prefektus úr szobájába fegyelmi ügyek miatt, legyen szó dohányzásról, tornacipővel dobálózásról vagy más kihágásokról. Az, hogy még mindig az iskolában van, sokakat meglepett, beleértve őt magát is.
Bár más diákok, mint Birtalan, Savanyú-Kovács és Teller is hasonló kategóriába tartoztak, Rubinszkynek volt a legtöbb „jelenése” a prefektusnál. A diákok a második stúdiumot gyakran önállóan töltötték, a buzgóbbak tanultak, míg a többiek csendesen amőbáztak vagy makaóztak, jelezve a prefektus növekvő bizalmát. Rubinszky a találkozó előtt a kiegyezésről szóló történelemleckét próbálta memorizálni, mint például az olmützi alkotmány, Solferino, Deák és Andrássy szerepét.
A prefektus felkérése Rubinszky számára rendkívül szokatlan és váratlan volt, különösen előéletét figyelembe véve. A prefektus indoklása szerint Rubinszky, aki „megjárta már a poklokat, és kicsit tán megismerte a mennyországot is” az iskola falai között, pontosan tudja, mit jelent itteni diáknak lenni. Ez a „nagy tudás” szerinte felbecsülhetetlen értékű a végzősök búcsúztatásakor.
Ez a döntés azt sugallja, hogy a prefektus nem csupán a diákok akadémiai teljesítményét vagy fegyelmezett viselkedését értékeli, hanem a tapasztalataikat és az ebből fakadó mélyebb megértésüket is. Rubinszky, aki a legsúlyosabb vétségek súlya alatt is konok ellenállást mutatott, most zavarba jött, és csak a történelemórából felidézett tényekkel tudott reagálni a prefektus szavaira.
A prefektus szavai, miszerint Rubinszky mindent tud arról, amit egy negyedikes magával vihet az intézményből, mélyen elgondolkodtatták a fiút. Rubinszky, aki eddig csak a történelemkönyv kulcsszavaira tudott gondolni – Deák és Andrássy éveken át készítették elő a kiegyezést, a császár beleegyezett a magyar királlyá koronázásba – most kihúzta magát a széken, és a prefektus szemébe nézett. A prefektus ezzel a felkéréssel egy olyan lehetőséget kínált Rubinszkynak, amely nemcsak a diák, hanem az egész iskolaközösség számára is meglepő fordulatot hozhat a ballagási ünnepségen.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása