1968. január 21-én a hidegháború egyik legveszélyesebb nukleáris incidense történt Grönland partjainál. Egy rutin őrjáratot teljesítő amerikai B-52-es bombázó fedélzetén tűz ütött ki, ami a gép lezuhanásához és radioaktív anyagok szétterjedéséhez vezetett. Az esemény rávilágított a nukleáris fegyverekkel végrehajtott titkos műveletek kockázataira és komoly diplomáciai feszültséget okozott.
A „HOBO 28” hívójelű Boeing B-52 Stratofortress stratégiai bombázó négy, egyenként 1,1 megatonna erejű termonukleáris bombával a fedélzetén indult Plattsburgh-ből. A repülési terv szerint Grönland felett, a Thule légibázis érintésével haladt volna tovább. A sarkvidéki hidegben a gép fűtésrendszere alulteljesített, ezért a személyzet párnákkal próbálta szigetelni a kabint.
Egy ilyen párnát azonban figyelmetlenül egy fűtőnyílás fölé helyeztek, ami hat órás repülés után tüzet okozott. A lángok gyorsan terjedtek a kabinban, majd átcsaptak az alsó raktérre, veszélyeztetve a bombakamrát. John Haug alezredes, a gépparancsnok, miután a kényszerleszállás lehetetlenné vált, utasítást adott a gép elhagyására.
A hétfős személyzetből hatan sikeresen katapultáltak, azonban Leonard Svitenko másodpilóta a kiugrás során halálos sérüléseket szenvedett. A lángoló bombázó a Wolstenholme-fjordba zuhant, mintegy 12 kilométerre a Thule légibázistól. A becsapódáskor a gép felrobbant, és a detonáció ereje megrongálta a nukleáris robbanófejeket.
Ennek következtében plutónium, trícium és urán került a környezetbe, radioaktív szennyezést okozva több kilométeres körzetben. Szerencsére a bombák speciális kialakítása megakadályozta a nukleáris láncreakció beindulását, így elkerülve egy sokkal nagyobb katasztrófát. A jégmezőn 160 méteres repedés keletkezett, melyet az égő kerozin részben megolvasztott, de a hideg gyorsan visszafagyasztotta a területet.
Az incidens rávilágított az Egyesült Államok légierejének titkos „Nikkelkupola műveletére”, melynek keretében nukleáris fegyverekkel felszerelt bombázók végeztek rendszeres őrjáratokat. Ez a gyakorlat a hidegháború idején a szovjet területek elleni gyors támadás lehetőségét biztosította. A baleset másnapján, 1968. január 22-én, a készülő botrány elkerülése érdekében a vezérkar azonnal törölte a programot.
A baleset diplomáciai bonyodalmakat is okozott, mivel Grönland dán fennhatóság alá tartozott. A dán kormány és az Egyesült Államok közötti szerződés kifejezetten tiltotta atomfegyverek jelenlétét Grönland területén, melyre Amerika kötelezettséget vállalt. Az incidens tehát nemcsak környezeti, hanem politikai szempontból is súlyos következményekkel járt.
Ez az esemény a hidegháború egyik legveszélyesebb nukleáris incidenseként vonult be a történelembe, amely hajszál híján nukleáris katasztrófát okozott. A baleset megmutatta, hogy még a legszigorúbb biztonsági protokollok mellett is előfordulhat emberi mulasztás, amely pusztító következményekkel járhat. A radioaktív szennyezés, bár nem nukleáris robbanás formájában, súlyos környezeti károkat okozott.
Az eset rávilágított a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos titkos műveletek átláthatatlanságára és a közvélemény tájékoztatásának hiányosságaira. A „Nikkelkupola” program lelepleződése komoly bizalmi válságot okozott, és felhívta a figyelmet a nukleáris elrettentés árnyoldalaira. A dán-amerikai diplomáciai feszültség is jól mutatta, hogy a szuverenitási kérdések és a nukleáris fegyverek elhelyezése milyen érzékeny témát jelentett a nemzetközi kapcsolatokban.
A roncsok felkutatására és a radioaktív szennyezés felszámolására indított „Crested Ice” (Jégtorlódás) hadművelet Richard O. Hunziker vezérőrnagy irányítása alatt közel hat hónapig tartott. A mentesítési munkálatok mintegy 80 négyzetkilométeres területet érintettek, és a nyilvánosság teljes kizárásával zajlottak. A légierő hivatalosan azt állította, hogy mind a négy hidrogénbombát megtalálták és kiemelték.
Ez az állítás azonban nem felelt meg a valóságnak. A művelet során csak három bomba gyújtószerkezetét találták meg hiányosan, a negyedik, 78252-es azonosítójú hidrogénbomba nyomtalanul eltűnt. A haditengerészet Star III kutató-tengeralattjárója 1968 augusztusában többször is kereste, de sikertelenül.
2008-ban a BBC oknyomozó újságírói által megszerzett jegyzőkönyvek bizonyították, hogy a negyedik bomba hollétéről a katonaság nem tudott elszámolni. Az elveszett hidrogénbomba a mai napig a fagyos Baffin-öböl mélyén rejtőzik, emlékeztetve a hidegháború veszélyeire.