A fővárosi vízfogyasztás jelentős növekedést mutatott a legutóbbi hőhullám idején, különösen Budapest budai oldalán, ahol egyes területeken az átlagos felhasználás ötszörösére emelkedett. Ezzel szemben a lakótelepi övezetekben csupán néhány százalékos eltérés volt tapasztalható. A Fővárosi Vízművek tájékoztatása szerint a Duna alacsony vízállása és a megnövekedett igények ellenére is biztonságos az ivóvízellátás, azonban a jövőbeni, várhatóan gyakoribb szélsőséges időjárási helyzetek miatt a víziközmű-rendszer műszaki fejlesztése sürgető feladat.
A Fővárosi Vízművek mintegy kétmillió ember ivóvízellátásáért felelős, 847 ezer fogyasztási helyet szolgál ki Budapesten és 11 agglomerációs településen, továbbá 12 további településnek ad át vizet. A társaság évente több mint 172 millió köbméter ivóvizet termel, melyet egy több mint hatezer kilométer hosszú, 150 éve kiépített hálózaton keresztül juttat el a fogyasztókhoz. Budapest ivóvízellátása teljes egészében parti szűrésű kutakból történik, melyek a Szentendrei-, Margit- és Csepel-szigeteken találhatók.
Ezekre a kutakra hatással van a Duna vízjárása, ám eddig ez nem okozott komolyabb problémákat. Csörnyei Géza, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója felidézte, hogy 2018-ban, amikor a Duna vízállása nyáron 50, októberben pedig mindössze 32 centiméter volt, a vízszolgáltatás akkor is folyamatos maradt. A vezérigazgató hozzátette, hogy a Duna vízhozama már negyven éve csökkenő tendenciát mutat, ez idő alatt mintegy 20 százalékkal esett vissza.
A hőségnapokon regisztrált csúcsfogyasztás területi eltérései szembetűnőek voltak. Míg a tömbházas, lakótelepi övezetekben csak minimális volt a növekedés, addig a budai kerületekben, különösen a zöldfelületekkel rendelkező ingatlanok környékén, a fogyasztás az átlagoshoz képest ötszörösére is emelkedhetett. Ez a jelenség a kertek locsolásával, medencék feltöltésével és betonfelületek hűtésével magyarázható.
A jelenlegi vízdíjak nem ösztönzik a lakosságot a tudatos vízfelhasználásra és a takarékosságra. A vezérigazgató példaként említette, hogy míg egy köbméter palackos víz ára körülbelül 40 ezer forint, addig a budapesti csapvíz alig több mint 200 forintba kerül. Ez az árkülönbség nem motiválja az embereket alternatív vízfelhasználási módok, például fúrott vagy ásott kutak telepítésére, melyek jelentős kezdeti beruházást igényelnének.
A vízfogyasztás növekedéséhez hozzájárul az is, hogy a csapadékvíz helyben tartása, például ciszternákban vagy a talajban való tárolása, még nem terjedt el széles körben. Az általános szemlélet továbbra is az, hogy a csapadékvíz minél gyorsabban folyjon el, holott annak tárolásával csökkenthető lenne a locsolási igény. Bár léteznek fővárosi programok, melyek keretében víztartó edényeket biztosítanak egyes kerületekben, ezen a téren még jelentős fejlődésre van szükség.
A víziközmű-rendszer hatékonyságát rontja, hogy a megtermelt ivóvíz mintegy 25 százaléka hálózati hibák, például szivárgások miatt elfolyik. Ez a pazarló működés jelentős veszteséget jelent, és rávilágít a hálózat sürgős felújításának szükségességére.
A vízi közműves szakma és a civil szervezetek régóta egyetértenek abban, hogy a jelenlegi vízdíjpolitika nem fenntartható. Egyrészt nem motiválja a fogyasztókat egy stratégiailag fontos természeti erőforrás, az ivóvíz takarékos felhasználására. Másrészt a vízdíjakból befolyó bevételek nem elegendőek a műszaki rendszer üzemeltetésére és az elöregedett hálózat felújítására.
A rendszer fejlesztésére és felkészítésére azért is szükség van, mert az éghajlatváltozás következtében egyre gyakrabban számíthatunk szélsőséges hidrológiai és időjárási helyzetekre. A jelenlegi infrastruktúra nem ilyen körülményekre lett méretezve, így egy rugalmas, jól működő rendszer kialakítása elengedhetetlen az ellátás biztonságának hosszú távú garantálásához. A víziközművek kiépítése évtizedekre, akár száz évre szóló beruházás, ezért a tervezést és a kivitelezést már most meg kell kezdeni a rendszer ellenálló képességének megőrzése érdekében.
Magyarországon a szürke víz fogalma és annak újrahasznosítása jószerivel ismeretlen, szemben Nyugat-Európa számos nagyvárosával, ahol az új lakóépületek használatbavételi engedélyét gyakran 25 százalékos víz-újrafelhasználási arányhoz kötik. Az ilyen épületgépészeti megoldások hazai bevezetése jelentősen csökkenthetné a frissvíz-igényt és hozzájárulna a víztakarékossághoz.
A vízdíjakról szóló döntések a nagypolitika hatáskörébe tartoznak, nem a szakma kezében vannak. Amennyiben a fogyasztóktól nem érkezik nagyobb bevétel, alternatív forrásokat kell biztosítani a rendszer karbantartásához és üzemeltetéséhez. Európa-szerte változatos vízdíjpolitikák léteznek, melyek között számos szociálisan érzékeny és motiváló modell is található.
Jó példa erre Németország, ahol a lakóingatlanok a leburkolt négyzetméterük alapján fizetnek díjat. Ennek értelmében azok, akik több zöldfelülettel rendelkeznek, kevesebbet fizetnek a vízért, mivel a csapadékvizet saját területükön valamennyire tárolják. Az ilyen típusú, tudatos vízfelhasználást ösztönző eszközök bevezetése Magyarországon is segíthetne a fenntarthatóbb vízellátás megteremtésében.
A jövőbeni kihívásokra való felkészülés érdekében elengedhetetlen a vízdíjpolitika felülvizsgálata, a hálózat modernizálása és a lakosság víztudatosságának növelése. Ezek együttesen biztosíthatják, hogy a fővárosi ivóvízellátás hosszú távon is biztonságos és fenntartható maradjon a változó éghajlati körülmények között.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása