A Fishing on Orfű fesztiválon egy mélyreható beszélgetésre került sor Bongor, Kolibri és Pálinkás Tamás, az Isten Háta Mögött (IHM) frontembere részvételével. A zenészek a szakma kevésbé ismert, gyakran elhallgatott kihívásairól, mint a függőségek, a színpadi szorongás és a fellépések utáni lelki üresség érzéséről osztották meg gondolataikat. A diskurzus során a "szenvedő művész" mítoszának mai relevanciája is terítékre került, megkérdőjelezve azt a kulturális beidegződést, miszerint az önpusztítás elengedhetetlen az autentikus alkotáshoz.
A beszélgetés központi témája a zenészlét valósága volt, szemben a romantizált képpel. A résztvevők nyíltan beszéltek arról, hogy a "szex, drogok és rock and roll" korszaka mennyire él még ma is, és vajon tényleg elválaszthatatlan-e a művészi léttől. Felmerült az imposztorszindróma és a koncert utáni depresszió kérdése is, amelyek sok előadót érinthetnek a színpadi szereplés után.
Pálinkás Tamás kiemelte, hogy a kulturális köztudatban még mindig erős az a hiedelem, miszerint a legkiemelkedőbb alkotások csak mélypontok és önpusztítás árán születhetnek. Ezt a felfogást azonban mindhárom zenész megkérdőjelezte, rávilágítva a mítosz káros hatásaira és a valóságra. Bongor, aki korábban alkoholizmusáról is vallott, elmondta, hogy ő maga is hitt abban, hogy az alkohol vagy más szerek fokozzák művészi teljesítményét.
Később azonban rájött, hogy ez csupán önáltatás volt, és a józan alkotás is lehetséges, sőt, felszabadító. A rapper a színpadra lépés előtti szorongásáról is beszélt, mely nála a mai napig fennáll, és gyakran küzd a halálfélelemmel a fellépések előtt. Kolibri ehhez hozzátette, hogy a színpadon igyekszik minél inkább elrejteni a belső félelmeit, és folyamatosan fejlődni abban, hogy a közönség ne vegye észre a bizonytalanságát.
A "szenvedő művész" archetípusa mélyen gyökerezik a művészettörténetben és a köztudatban, gyakran társítva a kreatív géniuszt a mentális instabilitással vagy a függőségekkel. Pálinkás Tamás ezt egyfajta kulturális mémnek nevezte, amely azt sugallja, hogy a szétesett állapotban lévő művész alkotásai értékesebbek. Kiemelte, hogy az alkotás folyamata nem függ attól, hogy valaki éppen mélyponton van, és nem egy választható út, hogy valaki a művészetért "meghaljon". Ez a nézet rávilágít arra, hogy a művészi inspiráció forrása sokkal összetettebb, mint az önpusztítás.
Bongor személyes tapasztalatai alátámasztják ezt a nézetet, hiszen ő is romantizálta az alkohol hatását a kreativitására. Azonban a józanság felé vezető úton felismerte, hogy a szerek valójában gátolták, nem pedig segítették az önkifejezését. Kolibri éveken át tartó kimerítő életmódja is példázza a zenészlét fizikai és mentális megterhelését. Felidézte, hogy gyakran éjjel kettőkor jött le a színpadról, majd másnap reggel már dolgozott, és egyetemre járt, ami egy háromfelé szakadó, rendkívül fárasztó rutint jelentett.
A zenészek őszinte vallomásai rávilágítanak a zeneiparban tapasztalható mentális egészségügyi kihívásokra és a függőségek veszélyeire. A koncert utáni ürességérzet, amelyet Pálinkás Tamás is említett, mint "kielégültség utáni ürességérzet", valós probléma, amely könnyen vezethet káros megküzdési mechanizmusokhoz. Az IHM frontembere szerint ezt az ürességet könnyű drogokkal, például kokainnal betömni, de ez csupán a probléma elfedése, nem pedig megoldása.
Bongor is felidézte, hogy egy évvel korábban, éppen a Fishingen, alig néhány hetes józanság után milyen erős kísértéssel küzdött, hogy visszanyúljon az alkoholhoz a backstage-ben. Ez a nyílt párbeszéd segíthet lebontani a tabukat a mentális egészség és a függőségek körül a zenei közösségben. Az előadók személyes történetei validálhatják mások hasonló tapasztalatait, és ösztönözhetik őket segítségkérésre.
A "szenvedő művész" mítoszának megkérdőjelezése pedig hozzájárulhat egy egészségesebb és fenntarthatóbb művészi környezet kialakításához, ahol az alkotás nem igényel önpusztítást, és a siker nem jár együtt a mentális összeomlással.
A beszélgetés során a zenészek azt is megosztották, mi az, ami hosszú évek után is a pályán tartja őket, a nehézségek ellenére. Pálinkás Tamás elmondta, hogy még ennyi idősen is az egyik legszórakoztatóbb dolog az életében, hogy lemegy egy próbaterembe, bekapcsolja a gitárerősítőt, és ugyanazt az örömteli érzést éli át, mint fiatalon. Ez a tiszta, eredeti öröm az, ami a zene lényegéhez köti, és segít túllépni a szakma árnyoldalain.
Ugyanakkor beszélt arról is, hogy nehéz volt újra elővennie az Isten Háta Mögött régi dalait, mert sokáig nem akart szembenézni azzal az emberrel, akivé vált, és aki ezeket a dalokat játszotta. Ez a személyes fejlődés és önelfogadás folyamata is része a művészi útnak. Bongor és Kolibri történetei is rávilágítanak arra, hogy a művészi pálya nem csupán a sikerekről és a csillogásról szól, hanem a folyamatos önismeretről, a küzdelmekről és a személyes fejlődésről is.
A zenészek nyílt kommunikációja hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő generációi egészségesebb mintákat lássanak, és felismerjék, hogy a valódi művészi érték nem a szenvedésben, hanem az autentikus önkifejezésben rejlik. A zene továbbra is örömforrás marad, de a mögötte álló emberi történetek is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, segítve a közösséget a mentális egészség megőrzésében.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása