A Kaszpi-tenger, a világ legnagyobb tava, amelyet öt ország oszt meg, drámai ütemben zsugorodik. Az elmúlt három évtizedben a tó vízfelülete Szicília méretének megfelelő területtel csökkent, miközben a vízszint megközelítőleg két méterrel esett.
Bár a közvélemény gyakran kizárólag a globális felmelegedésnek tulajdonítja az ilyen környezeti változásokat, egy friss tanulmány rávilágít, hogy az emberi beavatkozás legalább akkora, ha nem nagyobb szerepet játszik ebben a folyamatban.
Egy új kutatás műholdas megfigyelések és a Kaszpi-tenger öt part menti államából – Iránból, Oroszországból, Türkmenisztánból, Azerbajdzsánból és Kazahsztánból – származó vízrajzi adatok elemzésével tárta fel a zsugorodás okait.
Az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt harminc évben jelentősen csökkent a tóba érkező folyóvizek mennyisége. A kutatók meglepő módon azt állapították meg, hogy a vízhiány elsődleges oka nem a csapadékmennyiség csökkenése, sőt, a Kaszpi-tenger fő táplálójának, a Volgának vízgyűjtő területén enyhe csapadéknövekedés is megfigyelhető volt.
Ez az adat alapjaiban cáfolja azt a széles körben elterjedt elképzelést, miszerint a tó zsugorodását kizárólag a klímaváltozás okozza. Bár a megnövekedett párolgás a térség felmelegedése miatt hozzájárul a vízveszteséghez, a kutatók becslése szerint ez a tényező a kilencvenes évek közepe óta bekövetkezett vízveszteségnek mindössze körülbelül 40 százalékáért felelős. A fennmaradó, nagyobbik részért döntően az emberi tevékenység tehető felelőssé.
A Kaszpi-tenger évszázadokon keresztül természetes vízszint-ingadozásokat mutatott, ezért a tudósok és a döntéshozók sokáig úgy vélték, hogy a mostani változások is csupán egy újabb természetes ciklus részét képezik. Az új kutatás azonban arra a következtetésre jutott, hogy ez a feltételezés már nem állja meg a helyét, és a vízszint csökkenése egyre inkább az emberi felelőtlenség és döntések következménye.
A Volga folyó, amely a Kaszpi-tenger teljes befolyó vízmennyiségének mintegy 80 százalékát biztosítja, évtizedek óta intenzív emberi beavatkozások alatt áll. A folyó mentén számos gát, víztározó és öntözőrendszer épült, miközben a vizet ipari célokra és a belvízi hajózás kiszolgálására is nagy mennyiségben használják fel.
Ezek a beavatkozások alapvetően átalakították a folyó természetes vízjárását, így az a vízmennyiség, amely korábban akadálytalanul eljutott a Kaszpi-tengerbe, ma egyre nagyobb arányban marad vissza a folyó felsőbb szakaszain. Különösen fontos, mégis ritkán említett tényező a Volga–Don-csatornarendszer, amely Oroszország belvízi útvonalain keresztül összeköti a Kaszpi-tenger vízrendszerét a Fekete-tengerrel, és jelentős mennyiségű vizet vezet el a medencéből.
A Kaszpi-tenger zsugorodása súlyos ökológiai problémákat okoz, különösen az északi, sekély vízű medencében, amely a tó egyik legtermékenyebb ökológiai övezete. Ez a térség kulcsfontosságú ívóhelyeket, kiterjedt vizes élőhelyeket és számos vonuló madár pihenőterületét foglalja magában. Emellett az északi rész a tokhalfajok egyik legfontosabb élőhelye is, amelyek a világ kaviártermelésének döntő részét adják.
A víz visszahúzódásával párhuzamosan romlik a vízminőség is, amit a klorofill-A koncentrációjának hosszú távú emelkedése jelez, utalva az algák mennyiségének növekedésére. A Kaszpi-tenger vize egyre melegebbé, sekélyebbé és tápanyagokban gazdagabbá válik, ami ideális feltételeket teremt a káros algavirágzásokhoz, tovább rontva az ökoszisztéma állapotát.
A probléma messze túlmutat a természetvédelem kérdésén, mivel a térség Európa és Ázsia egyik legfontosabb energia- és kereskedelmi csomópontja. A folyamatos vízszintcsökkenés veszélyezteti a kikötőket, a hajózási útvonalakat és a part menti infrastruktúrát. A sekélyebb víz miatt csökken a hajók rakománykapacitása, miközben nőnek a szállítási költségek, így ami első pillantásra környezetvédelmi problémának tűnik, fokozatosan egyre komolyabb gazdasági akadállyá válhat.
A Kaszpi-tengerhez hasonló belső tengerek sajátossága, hogy nem kapcsolódnak a világóceánok áramlási rendszeréhez, ezért sokkal érzékenyebbek a helyi emberi beavatkozásokra. Fennmaradásuk így közvetlenül attól függ, hogyan gazdálkodnak a környező országok a közös vízkészlettel.
A tavat körülvevő öt állam azonban eltérő stratégiai érdekekkel, különböző irányítási rendszerekkel és gyakran átláthatatlan vízgazdálkodással rendelkezik. A kutatás szerint éppen ez a széttagoltság jelenti ma az egyik legnagyobb veszélyt. Bár léteznek regionális együttműködési megállapodások, köztük a 2018-ban aláírt aktaui egyezmény, továbbra sincs olyan átfogó és kikényszeríthető rendszer, amely szabályozná a vízkészletek elosztását, az egységes vízrajzi megfigyeléseket vagy az ökológiai védelem összehangolását.
A kormányok gyakran inkább a klímaváltozásra helyezik a hangsúlyt, mert így a felelősség külső tényezőkre hárítható. A Kaszpi-tenger története azonban ennél jóval összetettebb: a folyókat mesterségesen szabályozták, a vízkészleteket elterelték, a vizes élőhelyek leromlottak, a szennyezés elleni fellépés sokáig gyenge maradt, miközben az olaj- és gázipar folyamatosan terjeszkedett. A gazdasági növekedés szinte minden esetben fontosabbnak bizonyult, mint a vízrendszer hosszú távú fenntarthatósága.
A kutatás szerint a legnagyobb veszély már nem pusztán az, hogy tovább zsugorodik a Kaszpi-tenger, hanem az, hogy olyan ökológiai küszöbértékeket léphet át, amelyek után a helyreállítás rendkívül nehézzé vagy akár lehetetlenné válik.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása