Az elszámoltatás kérdése régóta visszatérő téma a magyar közéletben, nem csupán politikai bosszúvágyként, hanem a következmények nélküli hatalomgyakorlással szembeni mély társadalmi ellenállás kifejeződéseként. A rendszerváltás óta eltelt időszakban több politikai korszak is napirendre tűzte ezt a célt, minden alkalommal más-más fókusszal és reményekkel. A korábbi próbálkozások azonban nem hozták el sem a várt felelősségre vonást, sem a társadalom egy része által áhított erkölcsi elégtételt, így a mostani, harmadik nekifutás kapcsán ismét felmerül a kérdés: képes lehet-e a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal (NVVH) áttörést hozni?
Az elszámoltatás iránti igény először 1990-ben jelentkezett markánsan, a pártállami múlt, az állambiztonsági hálózatok és a privatizáció körüli visszásságok feltárásával kapcsolatban. Ebben az időszakban a cél a diktatúra működtetőinek, az állambiztonság embereinek, valamint a spontán és később törvényi keretek között zajló privatizáció során felhalmozott, illetve a pártállami vagyon sorsának tisztázása volt. A társadalmi elvárás az igazságtétel és a múlt lezárása volt, amely azonban nagyrészt elmaradt.
A második jelentős hullám 2010-ben érkezett, amikor az MSZP–SZDSZ-kormányok idején történt ügyek, a korrupciógyanús beruházások, az állami szerződések, a privatizáció utolsó hullámai és a 2006 utáni politikai felelősség kérdése került a középpontba. Ekkor is erős volt a szándék a felelősségre vonásra és a tisztánlátásra, de a konkrét eredmények és a társadalmi igazságérzet helyreállítása elmaradt.
Jelenleg, 2026-ban, a Tisza programjában az elszámoltatás harmadik kísérlete a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) alatt felhalmozott magánvagyonok és a közvagyon kiszervezése körüli anomáliákra fókuszál. A társadalom jelentős része úgy véli, hogy ezek a vagyonok közpénzből, állami kiszervezésekből és politikai kapcsolatok révén épültek fel, és ez a folyamat több üzleti szektorban is gátolta a valós versenyt. Az elszámoltatás tehát ismét egy központi, visszatérő közkívánsággá vált.
Az elszámoltatás Magyarországon nem pusztán jogi fogalom, hanem egyfajta társadalmi tapasztalat megnyilvánulása. Azt a felismerést tükrözi, hogy a hatalom közelében lenni gyakran nem kockázatot, hanem egyfajta üzleti modellt jelent. Ez a helyzet ahhoz vezetett, hogy a döntéseknek sokszor nincsenek személyes következményei, a közpénznek nincs valódi gazdája, és a politikai felelősség legfeljebb választási vereségként jelenik meg. A veszteségeket jellemzően a társadalom viseli, míg a nyereségek magánvagyonokban realizálódnak.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozása éppen ezt a mintázatot hivatott megtörni. A hivatal feladata az elmúlt húsz év közvagyont érintő visszaéléseinek feltárása, a korrupciós és vagyonkimentési konstrukciók kivizsgálása, valamint a jogellenesen megszerzett közvagyon visszaszerzésének jogi támogatása. A cél az, hogy a közpénz visszanyerje eredeti jellegét, és a hatalomgyakorlás ne maradjon következmények nélkül. A korábbi kudarcok fényében a közvélemény fokozott figyelemmel kíséri, hogy az NVVH képes lesz-e valóban hatékonyan fellépni, és elhozni a régóta várt változást a magyar közéletben.
Forrás: Portfolio.hu
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása