Az amerikai-mexikói határfal építése során megsemmisült egy rendkívül ősi geoglifa az arizonai Sonora-sivatagban. A Las Playas Intaglio néven ismert, hatalmas, hal alakú ábra kora a legújabb kutatások szerint 6500-7300 évre tehető. Ez az alkotás nemcsak régészeti, hanem komoly kulturális jelentőséggel is bírt a térség őslakos közösségei számára, melynek elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent.
A pusztítás 2026. április 23-án történt, amikor a falépítésen dolgozó munkagépek áthaladtak a mintegy 83 méter hosszú geoglifán, súlyos és visszafordíthatatlan károkat okozva. A kutatók szerint a keletkezett kár helyrehozhatatlan, ami véglegesen eltörölte ezt az ősi emléket a tájból. Az ábra úgy készült, hogy az egykori emberek eltávolították a sivatag felszínét borító sötét, oxidált réteget, felfedve az alatta lévő világosabb talajt és kőzetet, így hozva létre a hatalmas halfigurát.
A geoglifa korát David S. Whitley és Ronald I. Dorn kutatók határozták meg az úgynevezett lakkréteg-mikrorétegezési módszerrel, amely egy speciális geokronológiai technika. Ehhez az 1979-ben gyűjtött mintákat vizsgálták, amelyek a szabad levegőnek kitett kőzetek felszínén évezredek alatt rendkívül vékony rétegekben felhalmozódott ásványi anyagokat tartalmaztak. E mikroszkopikus rétegek mintázata összefügg az adott térség korábbi éghajlati változásaival, így lehetővé téve a felszín kialakulásának idejére való pontos következtetést.
Az elemzés alapján az alkotás 6500 és 7300 évvel ezelőtt jöhetett létre, ami azt jelenti, hogy jóval megelőzte az egyiptomi piramisok és Stonehenge építését. A szakértők becslése szerint mintegy 2000 évvel korábbi, mint a nagy egyiptomi piramisok építésének kezdete, és körülbelül 1500 évvel idősebb Stonehenge építésének kezdeténél. Fontos megjegyezni, hogy maga a geoglifa valószínűleg még ennél is régebbi, mivel a vizsgált kőzetlakkréteg a geoglifa elkészítése után alakult ki, így a tényleges kor még magasabb lehet.
Ez a hatalmas halfigura az emberi tevékenység ritka és különleges nyoma egy olyan korszakból, amelyről viszonylag kevés régészeti bizonyíték maradt fenn az amerikai kontinensen. A mostani kutatás különösen jelentőssé tette a felfedezést, mivel a geoglifa akár Amerika egyik legrégebbi tudományosan datált geoglifája is lehetett. Az ilyen típusú ősi alkotások rendkívül értékes információkat szolgáltatnak az emberiség korai történetéről és kultúrájáról.
A Las Playas Intaglio nem csupán kora miatt volt kiemelkedő, hanem mély kulturális és szellemi jelentőséggel is bírt a Tohono O'odham, a Hia-Ced O'odham és más őslakos közösségek számára. Ez a terület ősi lakóhelyükhöz és történelmükhöz kapcsolódott, szerves részét képezve identitásuknak és örökségüknek. A pusztítás számukra felbecsülhetetlen veszteséget jelent, hiszen az elveszett történelmi emléket már nem lehet visszaszerezni.
Egy törzsi vezető elkerülhető tragédiaként jellemezte az esetet, hangsúlyozva, hogy az ilyen típusú kulturális örökség megőrzése létfontosságú az utókor számára. Az őslakos közösségek számára ezek a helyek nem csupán régészeti leletek, hanem élő szellemi és történelmi kapcsolódási pontok őseikkel. A geoglifa eltűnése így nemcsak egy fizikai alkotás elvesztését jelenti, hanem egy közösség történelmi folytonosságának megszakítását is.
A geoglifa megsemmisítése nem egyedi eset, és komoly aggodalmakat vet fel a határfal építésének további régészeti és kulturális hatásaival kapcsolatban a régióban. Kutatók és természetvédők attól tartanak, hogy a falépítés további ősi és szent helyeket is veszélyeztethet, mint például a Quitobaquito Springs. Ez a hely szintén jelentős kulturális értéket képvisel az őslakos közösségek számára, és hasonló sorsra juthat, ha nem történik megfelelő beavatkozás.
A történtek így egyszerre vetnek fel komplex régészeti, kulturális és természetvédelmi kérdéseket, rávilágítva az infrastruktúra-fejlesztés és a kulturális örökségvédelem közötti feszültségre. Egy több ezer éves emberi alkotásból mára már csak a dokumentáció és a korábbi felvételek maradtak fenn, emlékeztetve a visszafordíthatatlan veszteségre. Ez az eset sürgős párbeszédet igényel a modern fejlődés és az ősi örökség megőrzésének egyensúlyáról.
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása