A salemi boszorkányperek története mélyen beivódott a köztudatba, gyakran a máglyán elégetett áldozatok képével társulva. A valóságban azonban az 1692-es salemi események során elítélteket nem égették el, hanem felakasztották. Ez a tény a korabeli jogi eljárások és az európai, illetve angol gyarmati jogrendszerek közötti alapvető különbségekből fakad.
Az 1692-ben Salemben lezajlott boszorkányperek során húsz embert találtak bűnösnek. Közülük tizenkilencet akasztottak fel egy sziklás kiemelkedésen, amelyet ma Proctor's Ledge néven ismernek. Történészek szerint a kivégzésekhez nem építettek akasztófát, hanem egy ott álló fát használtak, mivel az akasztófákhoz szükséges faanyag ritka és drága volt abban az időben.
Szemtanúk beszámolói alapján a holttesteket a sziklafal sekély üregeibe dobták, bár egyes családok hazavitték és otthon temették el szeretteik maradványait. A modern kutatások ellenére máig nem sikerült egyetlen elítélt maradványait sem megtalálni. Az egykori kivégzési helyen 2017 óta emlékhely áll.
A huszadik vádlott, Giles Corey sorsa eltért a többiekétől. Őt nem ítélték el, mert nem volt hajlandó részt venni a perben. Emiatt egy Salem melletti mezőn halálra kínozták: a földön fekvő férfira fokozatosan egyre nagyobb súlyú köveket helyeztek, míg azok végül halálra nyomták.
A kivégzés módját alapvetően a korabeli jogi eljárások határozták meg. Salemben és az angol gyarmatokon a boszorkányperek nem egyházi, hanem polgári bíróságok előtt zajlottak. Ez azt jelentette, hogy a boszorkányságot a többi, halálbüntetést érdemlő bűncselekménnyel azonos módon kezelték, büntetőbíróságon tárgyalták, és akasztással sújtották. Ennek jogi alapját az 1604-es boszorkányság elleni törvény képezte, amely a boszorkányoknak a többi bűnözőhöz hasonlóan halálbüntetést írt elő.
Az akkori angol jogrendszer szerint a máglyán elégetés csak a hazaárulásban bűnösnek talált nőkkel szemben volt alkalmazható. A hazaárulásért elítélt férfiak esetében más volt az eljárásrend: őket a kivégzés helyére vonszolták, felakasztották, majd négy darabra vágták. Ezt a büntetést Angliában nem alkalmazták nőknél, mert meztelenséggel járt, és illetlennek tartották.
Ezzel szemben az európai kontinensen a boszorkányperek jellemzően egyházi bíróságok előtt zajlottak. Itt a boszorkányságot eretnekségnek tekintették, amiért máglyahalál járt. A tűz általi kivégzést a lélek megtisztításának és az egyház elleni szövetkezés elrettentésének eszközeként értelmezték.
A salemi boszorkányok máglyán való elégetésének gondolata jórészt a popkultúrából ered. Számos film, például René Clair 1942-es "I Married a Witch" című romantikus vígjátéka, vagy későbbi horrorfilmek is tévesen ábrázolták a salemi eseményeket, hozzájárulva a történelmileg pontatlan kép elterjedéséhez. Fontos megérteni, hogy a büntetés módja szorosan összefüggött a jogrendszer típusával.
Míg az angol gyarmatokon a polgári jog akasztást írt elő, addig Európa nagy részén az egyházi jog eretnekségként kezelte a boszorkányságot, és máglyahalállal sújtotta. Skóciában egy harmadik eljárási rend is létezett: az Edinburghi Egyetem adatbázisa szerint 141 ügyből 120 esetben az elítéltet először megfojtották egy cölöpnél, és csak ezután égették el a holttestét. Mindössze néhány esetben jegyezték fel, hogy valakit élve égettek el. Az égetés célja itt többnyire a holttest eltüntetése volt, és az eretnekségért kiszabott büntetést már egy halott emberen hajtották végre.
Magyarországon az európai szokásoknak megfelelően a boszorkányságért máglyán égetés járt. A legismertebb esetek Szegedhez kapcsolódnak, ahol 1728-ban zajlott le a nagy boszorkányper. Ez az eset azért is kiemelkedő, mert ekkorra a kontinens más részein már csendesedett a boszorkányüldözés. A szegedi elítélteket azzal vádolták, hogy ők okozták az abban az évtizedben pusztító nagy szárazságot. A kivégzéseket a városon kívül eső, erdős földsávon hajtották végre, amelyet azóta Boszorkányszigetnek neveznek.
Az angliai boszorkányság elleni üldözést és kivégzéseket végül az 1735-ös boszorkányság elleni törvény szüntette meg. A nők máglyán való elégetését pedig az 1790-es hazaárulási törvény törölte el, ezzel végleg lezárva egy sötét korszakot a jogtörténetben.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása