A magyar munkapiac az elmúlt években látványos statisztikai eredményeket mutatott, mint például a magas foglalkoztatási ráta és az alacsony munkanélküliség. Azonban egy szakértői értékelés szerint a számok mögött mélyebb problémák húzódnak, amelyek a gazdasági és társadalmi fejlődés gátjává váltak.
A munkaalapú társadalom koncepciója, amely a „segély helyett munkát” elvet hirdette, elérte határait. Az elemzés szerint ez a modell nem támogatta, hanem hátráltatta Magyarország fejlődését, felélve az utolsó tartalékokat is. A jövőben egy új, minőségre és rugalmasságra épülő munkapiac kialakítására van szükség.
A foglalkoztatási ráta a 15–64 éves korosztályban a 2000-es 56 százalékról 2024-re 75 százalékra emelkedett, uniós élmezőnybe kerülve. A munkanélküliség egy évtizede tartósan 5 százalék alatt van, a reálbérek pedig 2010 óta megduplázódtak. Ezek az aggregált mutatók kedvező képet festenek, de a valóság árnyaltabb.
A 2010 óta tartó foglalkoztatási fordulat nagyrészt extenzív jellegű volt, azaz nem a termelékenyebb vállalatok munkaerőigénye, hanem korábban inaktív csoportok – idősek, nők, alacsony munkaképességűek – bevonásával valósult meg. A közmunkaprogram csúcsán évente közel 350 ezer ember, a munkaerő 8 százaléka fordult meg a rendszerben.
A nyugdíjkorhatár emelése és a korai nyugdíjazás eltörlése révén az 55–64 évesek munkapiaci részvételi aránya 20-ról 70 százalékra nőtt. A szociális kedvezmények, a munkához kötött családtámogatások és a bölcsődei bővítések a nők aktivitását ösztönözték. Azonban a munkakínálati tartalék a 2020-as évek elejére kimerült, a közel 80 százalékos aktivitási ráta mellett ma már alig van honnan több embert bevonni.
A magyar növekedési modell másik alapja az olcsó munkaerő volt, amely a szabályozási környezet lazasága és a társaságiadó-kedvezmények mellett vonzotta a külföldi tőkét a feldolgozóiparba. Ez a modell azonban a jövedelmek tartós emelkedésével kifulladt, mivel a bérköltségek növekedésével a munkatermelékenység nem tartott lépést. A valós termelékenység 2000 óta kumuláltan mindössze 71 százalékkal nőtt, szemben a reálbérek 150 százalékos növekedésével.
A magyar munkapiac Achilles-sarka a rugalmatlanság és a gyenge alkalmazkodóképesség. A foglalkoztatás és a bérek növekedése ellenére kevesen jutottak jobb munkahelyekre, vagy léptek előre a szakmájukban. A cégeken belüli mozgás ritka a hasonló munkakörök miatt, a cégek között pedig óriási a szakadék a termelékeny, jól fizető vállalatok és a többiek között.
A munkaadók részéről is erősödött a rugalmatlanság: a leginkább termelékeny, exportorientált vállalatok foglalkoztatási részaránya visszaesett, a munkahelyi átstrukturálások aránya pedig európai összehasonlításban is alacsony. Ennek következménye a szerkezeti feszültségek mélyülése: a munkavállalók kompetenciái, összetétele és földrajzi elhelyezkedése egyre kevésbé felel meg a munkaadók igényeinek.
Súlyos hiány van szakképzett feldolgozóipari technikusokból és szakmunkásokból, miközben pályakezdő diplomások tízezrei dolgoznak felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörben. Területi különbségek is fennállnak, a keleti és nyugati országrész, valamint Budapest bérelőnye tartósan érzékelhető. A szerkezeti merevségek a társadalmi folyamatokban is megmutatkoznak: a kereseti egyenlőtlenségek emelkednek, a diplomás bérkülönbözet és a nemek közötti bérrés magas, a társadalmi mobilitás pedig alacsony.
A munka minőségének kérdése is elhanyagolt terület. A hazai munkavégzés keretei elavultak: a rendszeres távmunkázók aránya alacsony, az atipikus foglalkoztatás mértéke csökken. Az OECD szerint a magyar kereseti minőség az egyik legalacsonyabb a régióban, az Eurofound adatai alapján pedig a munkavállalók közel 40 százaléka dolgozik alacsony minőségű állásban, gyenge készséghasználattal és kevés önállósággal.
A munkaügyi kapcsolatok intézményes szabályozóinak gyengesége is hozzájárul a problémákhoz. A munkajogi változások növelték a munkáltatók erőfölényét és szűkítették a munkavállalói érdekérvényesítés lehetőségeit. A munkavédelmi és környezetszennyezési botrányok rávilágítanak a társadalmi párbeszéd és az intézményes partnerség hiányára.
A munkaalapú társadalom modellje mára zsákutcába jutott. Az előttünk álló időszak fő feladata a munkapiac intézményrendszerének átalakítása lesz. A cél a minőségi, magas hozzáadott értékű és fenntartható tevékenységek irányába terelni a gazdaságot.
Ez a változás elengedhetetlen a digitalizáció, az éghajlatváltozás és a geopolitikai átrendeződés kihívásainak való megfeleléshez. A tartós növekedés és a versenyképesség megőrzéséhez összehangolt gazdaságpolitikai fordulatra van szükség legalább négy területen.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása