Hegyi Zoltán publicisztikájában a Ferencvárosi Torna Club (FTC) elleni, általa „aljasnak” minősített, összehangolt támadásokról ír, párhuzamot vonva a klub történelmének korábbi nehézségeivel. A szerző szerint ezek a jelenségek nem újdonságok a magyar sportéletben, különösen a Ferencváros történetében.
A publicisztika bevezetőjében általános példákat említ az „aljasság” különböző fokozataira, mielőtt rátérne a Ferencváros helyzetére. Az egyik ilyen példa az üzemanyagárak alakulása: a szerző szerint először 480 forintos üzemanyagárat követeltek, majd az árstop kivezetése után a gázolaj ára literenként több mint hétszáz forintra emelkedett. Ezt követően egy ötezer forintos „kompenzációt” vezettek be, amit Hegyi Zoltán személyesen a János Kórház koraszülöttosztályának utalna át.
Egy másik említett „aljas” húzás a megváltozott munkaképességűek nyugdíjának megemelésének ígérete, amelyet később visszavontak. A szerző kiemeli, hogy még a beígért százhúszezer forint sem lett volna jelentős összeg, figyelembe véve, hogy sokan megalázó eljárások után mindössze havi 43 ezer forintból kénytelenek megélni. Hegyi Zoltán ironikusan megjegyzi, hogy ebből az összegből éljenek meg a részvényesek.
Ezeket az általános példákat követően tér rá a publicisztika a Ferencváros elleni „összehangolt támadásra”, amelyet szintén „aljasnak” ítél. A szerző hangsúlyozza, hogy ez a jelenség nem egyedi a klub történetében. Az ötvenes években, a Rákosi-korszak idején is történtek hasonló kísérletek a Fradi ellehetetlenítésére. Akkoriban mindent megtettek, hogy tönkretegyék a klubot: visszautasíthatatlan ajánlatokkal próbálták elvinni a kulcsjátékosokat, mint Kocsis Sándort és Czibor Zoltánt. Emellett megváltoztatták a klub nevét Budapesti Kinizsire, és még a csapat színeit is elvették. A Ferencváros azonban Hegyi Zoltán szerint mindezt túlélte.
A klub a későbbiekben is számos kihívással nézett szembe, amelyeket sikeresen vészelt át. A publicisztika megemlíti néhai Torgyán József szerepét, a „skót befektetőket”, valamint Várszegi Gábor kettős pozícióját, amikor egyszerre volt vezető az MTK-nál és a Fradinál. A klub az NB II-es száműzetést is átvészelte, ahová a szerző szerint „mondvacsinált okokra hivatkozva” került.
A jelenlegi helyzetet elemezve Hegyi Zoltán kiemeli, hogy a Ferencváros „pazar játékkal és egy szenzációs magyar edzővel” sikeresen szerepel Európában, jelentős anyagi előnyöket hozva az egész magyar labdarúgásnak. Példaként említi a Celtic elleni glasgow-i győzelmet, ahol a Fradi „parádés gólokkal rommá verte” ellenfelét. A nemzetközi porondon való szárnyalás ellenére azonban a szerző szerint „idehaza gyűlnek a fellegek” a klub felett.
A hazai kihívások között a publicisztika „különös bírói döntéseket” és a „lex Kubatovot” említi, mint a Ferencváros elleni támadások megnyilvánulásait. A szerző utal egy Facebook-csoportra is, amely szintén a klubbal kapcsolatos negatív jelenségek kontextusában jelenik meg. Hegyi Zoltán összegzésében arra a következtetésre jut, hogy a Ferencváros történelme során már többször bizonyította túlélőképességét a hasonló „aljas” támadásokkal szemben, és a jelenlegi nehézségek ellenére is képes lesz megőrizni pozícióját.