Szeged ivóvízellátása jelenleg biztonságosnak mondható, köszönhetően a mélyrétegi vízkészleteknek, azonban a város és a tágabb Dél-Alföldi régió vízháztartása egyre kritikusabb állapotba kerül. Az ipari beruházások, mint például a BYD gyár érkezése, jelentősen növelik a vízigényt, ami hosszú távon fenntarthatósági kérdéseket vet fel. A térséget sújtó aszály és a klímaváltozás hatásai további kihívásokat jelentenek a vízkészletek kezelésében.
A szegedi ipar vízigénye folyamatosan növekszik, miközben a Dél-Alföld vízháztartása már most is kritikus helyzetben van. Jelenleg a Sole-Mizo Zrt. a legnagyobb ipari vízfogyasztó, napi 2300 köbméteres átlagos felhasználással. A teljes kapacitással működő BYD gyár várhatóan további napi 7000 köbméterrel növeli majd a város ipari vízigényét.
Ez a növekedés a város jelenlegi, legmagasabb napi fogyasztásának körülbelül 17 százalékát teszi ki. Szeged ivóvízellátását mélyfúrású kutak biztosítják, 180-560 méter mélységből, védett vízadó rétegekből. A Szegedi Vízmű Zrt. adatai szerint a kutak napi 80 ezer köbméter víz kitermelésére képesek, míg a lakosság és az intézmények együttes napi fogyasztása a legnagyobb nyári hőségben is csak mintegy 41 ezer köbméter. Botka László polgármester korábbi bejegyzése szerint a BYD üzembe helyezésével a város teljes napi fogyasztása 42 ezer köbméter körül alakulhat.
A Dél-Alföldön az elmúlt öt évből mindössze egy számított kedvezőbbnek a vízháztartás szempontjából, ami kumulatív negatív hatást eredményezett. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativízig) adatai szerint a régióban 2026-ban 120-150 milliméteres csapadékhiány alakult ki, és idén már az engedéllyel rendelkező öntözővíz-igények kielégítésére sem volt elegendő víz. A nyári hónapok középhőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal haladta meg a sokéves átlagot, ami fokozta a párolgást és a vízkörforgás felgyorsulását.
A történelmi adatok szerint Szeged vízfogyasztása jelentősen visszaesett az elmúlt évtizedekben. Míg 1987 júliusában a napi fogyasztás elérte a 102-105 ezer köbmétert, addig a rendszerváltás előtt, a még működő gyárakkal együtt is átlagosan napi 55-60 ezer köbméter volt. Rakonczai János professzor szerint a lakossági vízmérők 1991-es kötelezővé tétele jelentősen hozzájárult a felhasználás csökkenéséhez.
Az 1960-as és 1970-es évektől felfutó vízkivétel azonban már az 1990-es évek elején több mint ötméteres süllyedést okozott a rétegvizek nyugalmi szintjében, ami később javult, de a hosszú távú fenntarthatóság érdekében folyamatos ellenőrzést igényel. A szakértő szerint jelentősebb ipari vízkivételt nem lenne szabad a mélységi rétegekből engedni.
Bár Szeged ivóvízellátása rövid távon biztosított, a térség tágabb vízháztartásának romlása komoly aggodalmakat vet fel. Az Ativízig szerint a fő vízfolyások átlagos éves vízkészlete mintegy 50 százalékkal, 24 milliárd köbméterről 13 milliárdra csökkent. Ez a meteorológiai tényezők kedvezőtlen együttállásának következménye, amely súlyosbítja a Dél-Alföld történelmi vízhiányát. Az aszályok gyakorisága és tartóssága növekszik, ami arra utal, hogy a jelenleg extrémnek számító szélsőségekre hosszabb távon is fel kell készülni.
A mezőgazdaságban is érezhető a vízhiány. Az öntözési és halastavi vízigény várhatóan tovább nő, de számos öntözőrendszer már most is teljes kapacitással működik, korlátozva az új felhasználók belépését. Az alacsony folyami vízállások akadályozhatják a szivattyútelepek működését, ami idén már részleges vízkorlátozásokhoz vezetett. Rakonczai professzor hangsúlyozza, hogy a Tisza csökkenő vízhozama hosszú távon korlátot jelenthet az ipari és mezőgazdasági vízhasználatban, ezért a nagy ipari felhasználók számára a Tisza vizének hasznosítását tartaná kívánatosnak a mélységi rétegvizek helyett.
A nemzetközi klímamodellek további felmelegedést és jelentős csapadékcsökkenést prognosztizálnak a nyári hónapokra Magyarországon, különösen az Alföldön. Ez a helyzet fokozza a hőségnapok és trópusi éjszakák számát. Ebben az egyre szárazabb környezetben az új ipari beruházások vízigénye további terhelést jelent a már amúgy is sérülékeny vízháztartásra. Rakonczai professzor szerint a talajvíz szintjének csökkenése az egyik legnagyobb probléma, ami a növényzetet is veszélyezteti, és a kertek öntözését az ivóvízhálózat felé terelheti.
Az Ativízig álláspontja szerint a vízhiány kezelésének alapja nem a folyamatosan növekvő vízfelhasználás, hanem az alkalmazkodás. Ehhez a társadalom, a gazdasági szereplők és minden érintett összehangolt cselekvésére van szükség. A vízügyi igazgatóság már most is igyekszik visszatartani a vizet a rendelkezésére álló csatornahálózat és műtárgyak segítségével, de a hosszú távú megoldásokhoz komplex stratégia és közös erőfeszítések szükségesek.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása