A magyar vízügyi gyakorlat hosszú távon jelentős gazdasági terhet jelenthet az országnak, figyelmeztetnek szakértők. A Harmonikus Növekedésért Alapítvány által júliusban közzétett vitairat, melyet több egyetem szakemberei is véleményeztek, hónapok óta tartó szakmai vitát generált. Torma András környezetmenedzsmenttel foglalkozó kutató szerint a vízellátás biztonsága egyre inkább kritikus stratégiai kérdés, ugyanakkor a víztakarékossági beruházások gazdasági megtérülése jelenleg még lassú.
A Harmonikus Növekedésért Alapítvány, György László közgazdász kutatóműhelye egy vízügyi vitairatot adott ki júliusban. Az anyagot a Debreceni Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem szakértői, köztük Torma András és Kozma Katalin is átnézték, különös tekintettel a vízgazdálkodási, vízpolitikai, táji és ökológiai szempontokra. Torma András, környezetmenedzsmenttel és életciklus-elemzéssel foglalkozó kutató szerint a fenntarthatóságot komolyan vevő vállalatok felismerik a víz stratégiai jelentőségét, és lépnének a víztakarékosság felé.
Azonban a beruházási tervek gyakran elakadnak a pénzügyi döntéshozóknál, mivel a víz alacsony egységára miatt a megtérülés hosszú időt vesz igénybe. Jelenleg az ipari vízfogyasztók köbméterenként 637 forintot fizetnek a vízkészletjárulékkal együtt, ami jogszabályban rögzített.
Országos statisztikák állnak rendelkezésre a hazai ipari vízhasználatról, melyeket a vízügyi ágazat gyűjt a felhasználóktól. Ezek az adatok lehetővé teszik a jelentős ipari vízfelhasználók azonosítását, azonban az ipari szerkezet folyamatosan változik. Magyarországon egyre több járműipari, akkumulátorgyártó és adatközpont települ, melyek mind jelentős vízigénnyel rendelkeznek.
Ezt a trendet erősíti a klímaváltozás okozta hőmérséklet-emelkedés, ami növeli a hűtési igényt az ipari folyamatokban. Ugyanez a hőség, amely a csapadékszegény időszakokban csökkenti a folyók vízszintjét, egyúttal fokozza a vízfelhasználást és a víztestekből történő elvonást. Az uniós és hazai fenntarthatósági jelentéstételi szabályozások növelik a transzparenciát és a kockázatkezelést, bővítve a vízfogyasztással kapcsolatos vállalati adatok körét. Ez az elmozdulás tehát nem az árrendszerből, hanem a jelentési kötelezettségekből és a vízellátás biztonságának kockázati tényezőként való felismeréséből ered.
A vitairat kiemeli, hogy a semmittevés árcédulája tizenöt évre vetítve 10 200 és 16 800 milliárd forint közötti veszteséget jelenthet. A természeti tőke és az ökoszisztéma-szolgáltatások, mint például a víztisztítás vagy az árvízvisszatartás, értékelésére számos környezetgazdaságtani módszertan létezik. Ezek a módszerek lehetővé teszik a várható költségek becslését, figyelembe véve a károsodott szolgáltatások helyreállítási költségeit, a helyettesítésükhöz szükséges beruházásokat, valamint a kapcsolódó gazdasági és környezeti részrendszerek többletköltségeit.
A számítások a jelenlegi ismeretekre és árszintekre épülnek, és a jövőbeli hatások modellezésével dolgoznak, érzékeltetve a probléma nemzetgazdasági súlyát. A klímaváltozás gazdasági hatásai már ma is érezhetők, például az emelkedő biztosítási károk vagy az adaptációs költségek, mint a klimatizálás és az öntözés révén. Torma András hangsúlyozta, hogy a fenntarthatósági döntéshozatalban az életciklus-szemléletnek kellene a legmérvadóbbnak lennie, hogy a beruházások teljes ökológiai lábnyoma láthatóvá váljon. Ez a megközelítés lehetővé teszi az alternatívák többdimenziós összevetését, nem csupán pénzügyi vagy üzemeltetési alapon.
A vitairat 3000–5000 vízszintszabályozó műtárgy építését vetette fel, azonban a szakértő szerint a fő kérdés nem a mérnöki kapacitás, hanem az, hogy hol és milyen beavatkozás indokolt. A véleményezés során kiemelték a hazai vízügyi szakmai kapacitások megerősítésének szükségességét, és a szakemberek korai bevonását a koncepcióalkotásba és a döntés-előkészítésbe. Az uniós természethelyreállítási rendelet elveivel összhangban a beavatkozásoknak csak a szükséges mértékben, arányosan és környezeti szempontból indokolt esetben szabad megtörténniük, figyelembe véve a nemzetközi vízdiplomácia kölcsönösségi megközelítését.
A paksi fenékküszöb építése példa arra, hogy vis maior helyzetben, az energiabiztonság megőrzése érdekében, az engedélyeztetés és a kivitelezés párhuzamosan zajlott. Fontos azonban, hogy minden környezeti elemeket érintő beruházásnál részletes környezeti hatásvizsgálat és modellezés történjen a szakmailag helyes döntések meghozatalához. A probléma megoldása nem szűkíthető le egyetlen irányra, hanem intézkedési hierarchiában kell gondolkodni. Ennek elsődleges eleme a vízfogyasztás tudatos csökkentése és a víztakarékos működés. Ezt egészítené ki a zárt vízkörforgásos rendszerek kialakítása és a helyben történő vízmegtartás, mielőtt az ellátási oldali beavatkozásokra kerülne sor.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása