A globális politikai és gazdasági környezet átrendeződésének idején a középhatalmak egyre inkább a szorosabb együttműködés felé fordulnak. Az amerikai külpolitika, különösen az Egyesült Államok elnökének megközelítése, felgyorsította ezt a folyamatot, amelynek egyik legmarkánsabb példája az Európai Unió és Kanada közötti közeledés.
Ez a szövetség nem csupán a kereskedelmi kapcsolatokat mélyítheti el, hanem hosszú távon a nemzetközi pénzügyi rendszert, azon belül is a dollár dominanciáját is befolyásolhatja.
Az Európai Unió nemrégiben társult tagi státuszt kínált Kanadának, ami a teljes jogú tagság után a legszorosabb együttműködési formát jelentené. Ez az ajánlat szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat, közös védelmi struktúrát és összehangolt külpolitikát tesz lehetővé, miközben Kanada megőrzi önálló monetáris politikáját.
Az ajánlat vonzerejét jelzi, hogy Ausztrália is érdeklődését fejezte ki egy hasonló partnerség iránt. A részletek kidolgozása a következő hónapok feladata, de a politikai szándék egyértelműen a mélyebb integráció felé mutat.
Mark Carney kanadai miniszterelnök már év eleji davosi beszédében rámutatott, hogy a korábbi világrend felbomlóban van. Kiemelte, hogy a középhatalmaknak össze kell fogniuk, hogy elkerüljék a nagyhatalmak kiszolgáltatottjává válását.
Kanada azóta aktívan törekszik szorosabb kereskedelmi kapcsolatok kiépítésére Pekinggel és az Európai Unióval. A multipoláris világrend kialakulásának jelei már korábban is megfigyelhetők voltak, de az Egyesült Államok elnökének magatartása felgyorsította a közepes méretű országok tömbösödését.
A történelmi példák azt mutatják, hogy az államok és tartományok egyesülését gyakran nem a béke vagy a gazdasági prosperitás, hanem a közös fenyegetettség ösztönözte. Így volt ez a svájci kantonoknál 1291-ben a Habsburgoktól való félelem miatt, vagy a német államoknál 1871-ben, felismerve, hogy csak együtt képesek felvenni a versenyt a nagyhatalmakkal.
Az amerikai elnök olyan kijelentései, mint Grönland fenyegetése, Kanada Egyesült Államok 51. tagállamaként való emlegetése, vagy a britek inzultálása a Falkland-szigetek kapcsán, közös félelmet ébresztettek. Ezek a lépések nem csupán átmenetileg zilálták szét a szövetségesi kapcsolatokat, hanem tartós egységhez vezető folyamatokat indítottak el.
A politikai közeledés önmagában még nem rendezi át azonnal a devizapiacokat, de szorosabb kereskedelmi és hitelezési kapcsolatok esetén idővel változhat a devizák használata. Az országok más fizetőeszközökben számolhatnak el, vehetnek fel hitelt és képezhetnek tartalékot.
A dollár dominanciájának esetleges hanyatlása nem egyik napról a másikra történne, ahogy az angol font vezető szerepének átvétele is harmincéves átmenet volt. A font hanyatlását a külföldi befektetők bizalmának megingása kísérte, amelyet gazdasági egyensúlytalanságok és piaci turbulenciák jellemeztek, például 1931-ben, 1947-ben, 1967-ben és 1976-ban.
A sterling példája azt mutatja, hogy egy vezető valuta leváltása évtizedes folyamat, nem pedig egyetlen pillanat. A tartalékvaluta-státusz sem tesz immunissá egy országot a fundamentális egyensúlytalanságokkal szemben, amelyek hosszú távon erodálhatják a valuta iránti bizalmat, hirtelen árfolyammozgásokat okozva.
Jelenleg a dollárnak nincsenek közvetlen vetélytársai hasonlóan fejlett hitelpiaccal vagy mély nemzetközi kereskedelmi beágyazottsággal. Ennek ellenére a lassú átrendeződés már elkezdődött, és az amerikai elnök politikája ezt a folyamatot gyorsítja, ami heves piaci mozgásokat vetíthet előre.
A jövőben valószínűleg egyszerre több domináns fizetőeszköz is létezhet párhuzamosan, akár kontinensenként eltérő vezető valutákkal, ami jól illeszkedik a multipoláris világrendhez. Benjamin Cohen professzor valutapiramisa szerint a pozíciók lassan, de változhatnak.
Jelenleg az euró a dollár egyetlen reális kihívója. Az euró felemelkedhet a csúcsvaluta szintre, vagy a dollár süllyedhet egy szinttel lejjebb; ez utóbbi tűnik valószínűbbnek. Az eurózóna lassú és körülményes döntéshozatala paradox módon előnyös lehet, mivel megakadályozza a hirtelen, radikális politikai irányváltásokat.
A vázolt tömbösödés rövid távon nem változtat a valutapiramisban elfoglalt helyeken, mivel a lehetséges társult tagok, mint Kanada vagy Ausztrália, nem kívánnak lemondani saját fizetőeszközükről. Bár a kanadai és ausztrál dollár felkerült az alsó polcra, egyik sem tartozik a devizák elitklubjába.
Ha a társult tagság sikeres konstrukciónak bizonyul, és felpörög az érintett országok és az Unió közötti kereskedelem, az elősegítheti a hitelpiacok összefonódását. Ez a rövid lejáratú külső adósság növekedésével járhat, ami új gazdasági dinamikát teremthet a globális pénzügyi rendszerben.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása