Nyolcvannyolc éves korában, 2026. szeptember 24-én csütörtökön hunyt el Marina Vlady francia színésznő, író és énekesnő. Családja az AFP francia hírügynökséggel közölte a szomorú hírt, miszerint édesanyjuk otthonában, szerettei és házikedvencei körében távozott az élők sorából. Gyermekei kiemelték, hogy Vlady „hosszú és gyönyörű, teljes életet élt”, melyet gazdag művészi és közéleti tevékenység jellemzett.
Marina Vlady, eredeti nevén Catherine Marina de Poliakoff-Baïdaroff, 1938. május 10-én született a franciaországi Clichyben. Orosz emigráns szülők gyermekeként jött a világra: édesapja, Vlagyimir de Poliakoff operaénekes volt, édesanyja, Militza Envald pedig balett-táncosnő. A művészet iránti vonzalom a családban öröklődött, hiszen három nővére, Olga Baïdar-Poliakoff, Odile Versois és Hélène Vallier szintén a színészi pályát választották.
Vlady már fiatalon, tízévesen elkezdte filmes karrierjét Olaszországban, majd 1949-ben debütált a filmvásznon. Az igazi áttörést 1954-ben André Cayatte Özönvíz előtt című filmdrámája hozta el számára, melyben nyújtott alakításáért a legígéretesebb színésznőnek járó Suzanne Bianchetti-díjjal jutalmazták. Pályafutása során több mint nyolcvan filmben szerepelt, és hamarosan a francia filmművészet egyik vezető fiatal sztárjává vált.
A színésznő sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a drámai szerepek mellett vígjátékokban és film noirokban is otthonosan mozgott. Munkássága során olyan legendás rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jean-Luc Godard, Orson Welles, Bertrand Tavernier, Chris Marker és Ettore Scola. 1963-ban nemzetközi elismerést szerzett, amikor a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját vehette át a Méhkirálynő (Le lit conjugal) című francia-olasz filmvígjátékban nyújtott teljesítményéért. Ugyanezért az alakításáért Golden Globe-díjra is jelölték. Orson Welles 1965-ös, Shakespeare művei alapján készült Falstaff – Éjféli harangszó című filmdrámájában is emlékezetes angol nyelvű szerepet játszott.
Marina Vlady magánélete is mozgalmas volt. Első férje Robert Hossein színész-rendező volt, akivel 1955 és 1959 között élt házasságban, és két fiuk született, Pierre és Igor. Később Jean-Claude Brouillet aviátorhoz, a francia ellenállás egykori tagjához ment feleségül, akitől egy fia, Vlagyimir született. Harmadik házassága Vlagyimir Viszockij orosz énekes-költővel 1969-től Viszockij 1980-ban bekövetkezett haláláig tartott. Vlady Moszkvába költözött férje kedvéért, és kapcsolatukról a Szerelmem, Viszockij (Vladimir ou le vol arreté) című memoárjában írt, mely 1987-ben jelent meg. Utolsó élettársa Léon Schwartzenberg rákspecialista volt, akivel huszonhárom évig élt együtt.
A színészi és írói tevékenység mellett Marina Vlady énekesnőként is sikereket ért el. Nővéreivel, a Les soeurs Poliakoff néven két albumot is készített, melyek népszerűek lettek. Emellett aktív közéleti szerepet is vállalt. Elkötelezett feministaként és baloldali aktivistaként 1971-ben aláírta a „343-ak Kiáltványát”, amely a nők abortuszhoz való jogát követelte Franciaországban, egy olyan időszakban, amikor az eljárás még illegális volt. Támogatta a Franciaországban lakhatási engedély nélkül élőket, és utolsó élettársával, Léon Schwartzenberggel közösen létrehozta a lakhatáshoz való jogért küzdő DAL (Droit Au Logement) szervezetet.
Magyarországhoz is különleges kapcsolat fűzte. Több alkalommal járt hazánkban, és két magyar filmben is szerepelt: Jancsó Miklós Sirokkó című alkotásában, valamint Mészáros Márta 1977-es Ők ketten című filmjében. Utóbbiban akkori férjével, Vlagyimir Viszockijjal is együtt játszott, ami az egyetlen közös filmes munkájuk volt. Marina Vlady így nem csupán a francia filmművészet egyik emblematikus alakjaként, hanem a magyar filmtörténet részeként is megmarad az emlékezetben.
Forrás: Magyar Hírlap
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása