Nyolcvannyolc éves korában hunyt el csütörtökön Marina Vlady, a francia színésznő, író és énekesnő. A halálhírt az MTI közölte. Vlady, akinek művészi pályafutása több évtizedet ölelt fel, nemzetközi szinten is elismert alakja volt a filmvilágnak, emellett íróként és aktivistaként is jelentős tevékenységet folytatott.
Marina Vlady 1963-ban a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat a „Méhkirálynő” című francia-olasz filmvígjátékban nyújtott alakításáért. Ez a díj is hozzájárult ahhoz, hogy neve bekerüljön a nemzetközi filmes köztudatba. Pályafutása során olyan ikonikus rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jean-Luc Godard, akinek „2 vagy 3 dolgot tudok csak róla” című filmjében szerepelt, Bertrand Tavernier, akinek „Kezdődjék hát az ünnep!” című alkotásában láthatta a közönség, valamint Orson Welles, akinek „Falstaff – Éjféli harangszó” című filmjében is játszott.
A magyar filmgyártással is szoros kapcsolatot ápolt. Az egyik főszerepet játszotta Jancsó Miklós 1969-es „Sirokkó” című filmjében, amely a magyar újhullám egyik jelentős alkotása. Emellett szerepelt Mészáros Márta 1974-es „Ők ketten” című drámájában is, ezzel tovább erősítve a magyar-francia filmes kapcsolatokat és gazdagítva a magyar filmművészetet.
Marina Vlady családi háttere is multikulturális volt. Apja orosz származású volt, aki az első világháború idején került Franciaországba. Katonai pilótaként szolgált, de emellett sokoldalú művész is volt: operaénekesként, színészként és más művészeti területeken is tevékenykedett. Édesanyja szintén orosz származású volt, balerina és táncosnő. Ez a művészi és nemzetközi háttér valószínűleg nagyban hozzájárult Vlady saját művészi fejlődéséhez és nyitottságához.
Pályafutását már fiatalon, mindössze 16 évesen kezdte az 1954-es „Özönvíz előtt” című filmdrámában. A következő évben férjhez ment Robert Hossein rendezőhöz, akinek több filmjében is szerepelt, ezzel megalapozva korai filmes karrierjét. Később, 1969-ben az orosz énekes-költő, Vlagyimir Viszockij felesége lett. A házasság kedvéért Moszkvába költözött, és ott élt férje 1980-ban bekövetkezett haláláig. Ez a személyes döntés is mutatja elkötelezettségét és mély érzelmi kötődését.
Házasságának történetét „Szerelmem, Viszockij” című könyvében mesélte el, amely 1987-ben jelent meg, és később színdarab is készült belőle. Ez a mű nemcsak személyes vallomás, hanem betekintést nyújt a szovjet korszak művészvilágába is. Marina Vlady írói munkássága nem merült ki ebben az egy műben; tucatnyi könyvet jelentetett meg, köztük 2005-ben „24 kép/másodperc” címmel az emlékiratait, amelyekben részletesen bemutatta életét és karrierjét.
Pályafutása mellett Marina Vlady bőkezű aktivista is volt, és számos társadalmi ügy mellett kiállt. Már az algériai háború óta aktívan részt vett a közéletben. Aláírta a „343-ak Kiáltványát”, amely a Nouvel Observateur című francia hetilapban 1971-ben követelte a nőknek az abortuszhoz való jogát, ezzel is hozzájárulva a női jogokért folytatott küzdelemhez Franciaországban. Támogatta a lakhatási engedély nélkül Franciaországban élőket, kiállva a marginalizált csoportok jogaiért.
Utolsó élettársával, Léon Schwartzenberg rákspecialistával együtt létrehozta a lakhatáshoz való jogért küzdő szervezetet, a DAL-t (Droit Au Logement), amely a hajléktalanok és a rossz lakhatási körülmények között élők érdekeit képviselte. Fiai az AFP-nek küldött üzenetükben hangsúlyozták ezt az aktivista tevékenységét, kiemelve, hogy Vlady nemcsak a művészetben, hanem a társadalmi igazságosságért folytatott harcban is elkötelezett volt.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása