Tingyela Dóri dalszerző-előadó és animációfilmes egy interjúsorozat keretében beszélt arról a könyvről, amely mélyrehatóan befolyásolta életét és gondolkodásmódját. Kiemelte, hogy az irodalmi élmények hogyan segíthetnek a személyes fejlődésben és a döntéshozatalban. Számára a fájdalommal való szembenézés és az érzések megélése kulcsfontosságú, szemben a világtól való elzárkózással.
Dóri a Fishing on Orfű Fesztiválon talált egy könyvet, amely a „dobozemberekről” szólt. Ezek a kitalált lények saját készítésű kartonkockákban élnek, hogy elkerüljék a világ fájdalmait és a külső kapcsolatokat. Arcukat és végtagjaikat elrejtik, csupán apró lyukakat vágnak a tájékozódáshoz.
A dalszerző elmondása szerint megérti a dobozembereket, mégis hiszi, hogy érezni jó dolog, még akkor is, ha ez néha fájdalommal jár. Élete könyvének Robert James Waller Madison megye hídjai című regényét választotta, mely A szív hídjai címmel vált ismertté filmfeldolgozásban. A történet Francesca, egy csendes farmon élő nő és Robert Kincaid, egy National Geographic fotós váratlan szerelmét meséli el. Négy napos találkozásuk elsöprő erejű, ám soha többé nem találkoznak, bár egy életen át vágynak egymásra.
Az interjúsorozat célja, hogy alkotókat, gondolkodókat kérdezzen olyan könyvekről, amelyek meghatározóak, szemléletformálók vagy inspirálóak voltak számukra. Tingyela Dóri számára a Madison megye hídjai alapjaiban formálta a szabadságról, hűségről, varázslatról és szerelemről alkotott képét. Segített neki különbséget tenni aközött, amit a környezete fontosnak tart, és aközött, amit ő maga lényegesnek ítél. A könyv hatására kezdett el másképp tekinteni az anyagiasságra és a számára vonzó, őszinte káoszra is.
Dóri szerint a világra többféleképpen lehet tekinteni; el lehet suhanni a részletek fölött, vagy mindenben meglátni az érdekességet. Fontosnak tartja az érzések rétegzettségét és a rájuk való szavak keresését, mert ezek személyes jelentőséggel bírnak. A hétköznapi dolgok is csodálatosakká válhatnak, ha megfelelő figyelemmel fordulunk feléjük.
A dalszerző elgondolkodott azon, hogy választhatott volna „okosabb” könyvet is élete művének, de újraolvasva rájött, miért is rajong Waller regényéért. A könyvet úgy szereti, ahogyan egy embert lehet: látja a hibáit, például a giccsességét, mégis teljesen át tudja adni magát neki. A mű egy olyan nyelvet ad neki, amit utána használni tud, és amitől gazdagabbnak érzi a világát. Segít neki másképp tekinteni a dolgokra, mint korábban.
Tingyela Dóri úgy véli, könyvek nélkül sokkal nehezebb gondolkodni a saját életünkről. A regény olvasása során alapvetően formálódott, mit tart fontosnak és miben hisz. Robert Kincaid, a könyv egyik szereplője, belső hangjává vált, aki arra ösztönzi, hogy egyedül kiránduljon, vagy megszerezze a jogosítványát. Szerinte mindenkinek szüksége van belső monológokra, amelyek segítik a döntéshozatalt az élet számos kereszteződésében.
Dóri értelmezése az évek során változott a könyvvel kapcsolatban. Régebben Francesca kötelességtudatát romantikusnak tartotta, amiért önfeláldozóan a családjával maradt és egy életen át várt. Ma azonban ezt felesleges mártírságnak érzi. Hangsúlyozza, hogy az „igaz történetek” éppen azért jók, mert nincsenek kiemelt tanulságaik, csak tények, így az olvasó idővel másképp szűrheti le a mondanivalót.
A művész egyértelműen kijelenti, hogy nem akar dobozember lenni, nem szeretne elbújni a tompa megszokások mögé. Ehelyett bátran, nyitottan és őszintén akarja megélni minden napját. A Madison megye hídjai minden hibája ellenére újra és újra magával ragadja, és közelebb viszi ahhoz, hogy végleg lerakja a „dobozát”. Dóri hiszi, hogy a szeretet és a fájdalom kéz a kézben jár, és egyiket sincs értelme megúszni. Robert James Waller szavaival élve: „Az elemzés mindent tönkretesz. Vannak dolgok, a varázslatos dolgok, amelyeknek egészben kell maradniuk. Eltűnnek, ha a darabjaikat nézed.”
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása