A Nemzetközi Valutaalap (IMF) átfogó felülvizsgálatot végez programtervezési és feltételrendszerén, amely az első ilyen jellegű értékelés a 2019-es Covid-19 világjárvány óta. Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász és Martín Guzmán, Argentína korábbi gazdasági minisztere reformokat sürgetnek, hangsúlyozva, hogy az IMF programoknak nem szabad beavatkozniuk az országok belpolitikai döntéseibe. Javaslataik három kulcsfontosságú területre koncentrálnak, amelyek célja a fejlődő országok gazdasági stabilitásának és hosszú távú növekedésének elősegítése.
Az IMF jelenleg értékeli programjait, mivel számos ország küzd súlyos makrogazdasági egyensúlytalanságokkal és adósságproblémákkal. Stiglitz és Guzmán szerint a felülvizsgálatnak három alapvető kérdéssel kell foglalkoznia, és mindegyikben reformokra van szükség. Elsőként a gazdaságpolitikai feltételrendszert emelik ki, amelynek célja a stabilizáció és az anticiklikus politikák támogatása lenne.
Az IMF forrásait sosem szabadna fenntarthatatlan adósságok törlesztésére fordítani, és az alapnak kerülnie kell a megszorító intézkedéseket előíró programokat. Ezek a programok gyakran az állami beruházások, például az oktatás, egészségügy vagy infrastruktúra csökkentését eredményezik, miközben a kormányok továbbra is fizetik a magánszektornak vagy más hitelezőknek. A szakértők szerint az IMF-hitel nem szolgálhatja a tőkemenekítést, és a jövőbeni destabilizáló tőkemozgásokat meg kell előzni szabályozással.
Második pontként a vészforgatókönyvek fontosságát hangsúlyozzák, mivel a programok alapjául szolgáló feltételezések gyakran eltérnek a valóságtól. Harmadikként a programok iránti hazai elkötelezettséget, az úgynevezett ownershipet emelik ki, amelynek széles körű politikai és társadalmi támogatást kellene jelentenie.
Az elmúlt években aggasztó mintázat alakult ki, különösen a fejlődő országokban, ahol a multilaterális finanszírozás gyakran inkább a magánszektor felé irányuló forráskiáramlást segítette elő. Ez a tendencia hátráltatta a belföldi beruházások bővülését, amint azt a Vatikán Ferenc pápa számára készült tavalyi Jubilee Reportja is bemutatta. A tőkeáramlások szabályozásának hiánya prociklikusan viselkedik a fejlődő gazdaságokban, fokozva az árfolyam-ingadozásokat és a bizonytalanságot. Ez a jelenség visszaveti a beruházásokat és aláássa a gazdasági stabilitást.
Az IMF saját szabályai szerint is csak akkor nyújthat hitelt, ha az ország adóssága fenntartható, vagy ha vállalja az adósságátalakítást. Ennek ellenére előfordult, hogy az alap olyan programokat finanszírozott, amelyek megszorításokat írtak elő, miközben a magánszektor hitelezői továbbra is megkapták járandóságaikat. A programok gyakran egy idealizált alappályára épülnek, de a valóságban számos tényező – például végrehajtási hiányosságok, modellhibák vagy külső sokkok – miatt eltérhetnek a céloktól. Ilyen esetekben a középtávú növekedéshez szükséges beruházások, különösen a tudásba és infrastruktúrába történő befektetések szenvednek kárt.
A javasolt reformok kulcsfontosságúak a hosszú távú gazdasági stabilitás és a fejlődő országok adósságcsapdájának elkerülése érdekében. A beruházások védelme alapvető feltétele annak, hogy az országok ne rekedjenek egymást követő IMF-programokban, amelyek csupán az alap felé fennálló adósságok újrafinanszírozását szolgálják. A vészforgatókönyvek kidolgozása lehetővé tenné a rugalmasabb reagálást a váratlan gazdasági eseményekre és a programok sikertelenségére.
Az átláthatóság és az elszámoltathatóság kiemelt szerepet kap a demokratikus folyamatok védelmében. Az IMF-nek kerülnie kellene az olyan megállapodásokat, amelyek bizalmas kiegészítő levelekben rögzítenek kulcsfontosságú intézkedéseket, mint például egy esetleges áfaemelés. Az ilyen gyakorlatok aláássák a nyilvános ellenőrzést és a demokratikus döntéshozatalt. A programok iránti széles körű hazai elkötelezettség, az ownership, biztosítaná, hogy a megállapodások ne csak az aktuális kormány politikai túlélését szolgálják, hanem az ország hosszú távú jólétét is.
Az IMF sikerét végső soron annak alapján kellene megítélni, hogy programjai milyen mértékben járulnak hozzá az adósságválsággal küzdő országok stabilizációjához és gazdasági fellendüléséhez. A programoknak a lakosság, különösen a szegények jólétének javítását kell célozniuk, nem pedig más hitelezők rövid távú fizetésképtelenségének elhárítását. A demokratikus visszalépés korában különösen fontos az átláthatóság, a nyilvános elszámoltathatóság és a széles körű hazai támogatás.
Ennek érdekében az IMF-nek fontolóra kellene vennie, hogy a kormány és az alap közötti megállapodásokat a parlament is hagyja jóvá. Ez garantálná, hogy az IMF-hitelek által vállalt kötelezettségek valóban az ország érdekeit szolgálják, és ne befolyásolják a belpolitikai döntéseket. Stiglitz és Guzmán álláspontja szerint az IMF-programoknak alapvetően az országok társadalmi és gazdasági mutatóinak javítására kell fókuszálniuk, elkerülve minden olyan beavatkozást, amely egy nemzet belpolitikai választásainak kimenetelét befolyásolná.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása