A magyar mozikban bemutatkozó Az ünnepelt című film Willem Dafoe főszereplésével egy görög hajómágnás, Marcos Timoleon történetét meséli el, aki fia tragikus halála után egy fényűző születésnapi ünnepségen próbálja meg eldönteni lánya és ezzel együtt birodalma jövőjét. A Miguel Ángel Jiménez rendezésében készült alkotás Panos Karnezis azonos című regényéből adaptálva a kontroll, a vagyon és a halandóság kérdéseit feszegeti egy elszigetelt magánsziget díszletei között. A film központi figurája, Marcos, akinek karaktere Arisztotelész Onasszisz görög mágnás alakját idézi, a hatalom és a manipuláció mestere, aki mindenáron meg akarja őrizni örökségét.
A történet 1975-ben veszi kezdetét, miután Marcos 18 éves fia repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette, ami mélyen megrendítette a családfőt. A gyász idővel megszállott kontrollmániává alakult, melynek középpontjába a család és a vagyon jövőjének biztosítása került. Ennek jegyében rendezi meg Marcos 25 éves lánya, Sofia születésnapi ünnepségét a magánszigetén, ahová a gazdag barátok, politikai kapcsolatok és különböző haszonlesők sora érkezik.
A fényűző partin hamar kiderül, hogy Marcosnak sokkal mélyebb szándékai vannak, mint egy egyszerű ünneplés. Mivel Sofia maradt az egyetlen gyermeke, rajta keresztül látja biztosítottnak a dinasztia folytatását, ezért kiemelt figyelmet fordít arra, hogy kihez megy feleségül. Nem nézi jó szemmel lánya egyre szorosabb kapcsolatát Ian Forsterrel, a fiatal angol íróval, aki éppen Marcos életrajzán dolgozik. Willem Dafoe kiválóan formálja meg a milliárdos családfőt, aki egyetlen pillantással vagy félmondattal képes megfélemlíteni és irányítani a környezetét.
Dafoe a film magyarországi bemutatója előtt adott interjúban elmondta, hogy nem készült külön a szerepre, mivel a gazdagokról és oligarchákról szóló történetek nem állnak közel hozzá. Ennek ellenére rendkívül hitelesen alakítja a mindenható üzletembert, aki hidegvérű és félelmetes karakter. Marcos úgy kezeli a körülötte lévőket – legyen szó alkalmazottakról, családtagokról vagy vendégekről –, mintha azok a tulajdonai lennének, és nem riad vissza attól sem, hogy meztelenül eddzen női alkalmazottai előtt.
A film legemlékezetesebb pillanatai gyakran nem a nagy eseményekhez, hanem Dafoe egyszerű párbeszédeihez kötődnek. Marcos számára minden beszélgetés egy tárgyalás, minden kapcsolatban hierarchia érvényesül, melynek csúcsán ő áll. Jellemző megjegyzése a gyerekeiről, miszerint jó, ha idővel lázadóvá és elviselhetetlenné válnak, mert ha mindig szerethetőek maradnának, a szülők sosem lennének képesek elengedni őket.
Az ünnepelt központi gondolata rendkívül izgalmas: egy elképesztően gazdag és befolyásos férfi, aki egész életében szinte mindent megszerezhetett és irányíthatott, szembesül azzal, hogy a halandóságával szemben a pénze teljesen értéktelen. Fia halála kegyetlen módon mutatta meg neki ezt a valóságot, ezért most lánya jövőjét akarja ugyanazzal a megszállott kontrollal irányítani, amivel korábban üzleti birodalmát vezette. Ha már a saját halálát nem akadályozhatja meg, legalább azt szeretné eldönteni, mi történjen utána.
A film azonban éppen ott a leggyengébb, ahol Marcos karakterénél mélyebbre kellene ásnia. Míg az eredeti regény a férfi egész életét bemutatja, a film szinte mindent egyetlen születésnapi ünnepségre koncentrál. Ez ugyan feszesebbé és klausztrofóbabbá teszi a történetet, de közben hiányzik belőle az a háttérinformáció, ami segítene megérteni, hogyan vált Marcos ilyenné. Az érzelmi súly, ami a halandóság elfogadásának küzdelméből fakadna, nem mindig érződik. Sofia, bár sokáig főszereplőnek tűnik, valójában Marcos bábja, és a film lendülete csökken, amint a családfő tervei nyilvánvalóvá válnak.
A színészgárda teljesítménye kifogástalan. Vic Carmen Sonne hitelesen alakítja a mindenható apja árnyékából kitörni próbáló Sofiát, Emma Suárez pedig Marcos válófélben lévő feleségeként kapott érdekes szerepet. Christos Stergioglou a családfő régi barátját és orvosát játssza, míg Joe Cole kellően bizonytalan tényezőként mozog a család környezetében. A mellékszereplők azonban sokszor csupán Dafoe körül keringenek, és a forgatókönyv nem ad nekik elegendő lehetőséget, hogy igazán fontossá váljanak a történetben.
Amit a történetben nem mindig tud megoldani Az ünnepelt, azt nagyrészt a látványvilág pótolja. A Korfun forgatott mediterrán külsők, az athéni stúdióban felépített elegáns belsők és a hetvenes évek fényűző partijai szándékosan valószerűtlenül szépek. Gris Jordana operatőr képei pontosan azt az érzést adják vissza, hogy ezek az emberek egy saját szabályok szerint működő, a valóságtól elszakadt világban élnek. Ehhez jelentősen hozzájárul Alexandros Livitsanos és Prins Obi zenéje is, amely görög motívumokat kever a hetvenes évek lüktető partijainak hangzásával, néha több lendületet adva a filmnek, mint maga a cselekmény. Összességében Az ünnepelt inkább egy rettenetesen gazdag, hatalmas és magányos férfi portréjaként működik jobban, mint egy mély családi drámaként.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása