Reisz Gábor rendező új alkotása, a Földszint, nagy várakozásokat előzött meg a filmrajongók körében. Korábbi munkái, mint a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre, egyaránt közönség- és szakmai sikert arattak. A rendező jellegzetes stílusával, fanyar humorral és egyedi látásmóddal képes bemutatni a magyar valóságot, az élet, a felnőtté válás és a szerelem kihívásait. Új filmjével ismét a honi hétköznapok valóságát tárja fel, mértani pontossággal ábrázolva a társadalmi jelenségeket.
A Földszint című alkotás középpontjában Méhn Kristóf (Tompa Ádám) áll, aki festőművészből banki archiválóvá vált. Feleségével, Verával (Józsa Bettina) egy társasház földszinti lakásában élnek, és épp balatoni nyaralásra készülnének. Ekkor Kristóf penészfoltot fedez fel a lakás falán, majd nem sokkal később felesége bejelenti, hogy gyermeket várnak.
A penész eredetének felderítése és a probléma megoldása Kristóf fő céljává válik, ami során egyre mélyebben belemerül a társasház ügyeibe. Kutatása során konfliktusba kerül a nyájaskodó közös képviselővel (Crespo Rodrigo), aki egy nagyszabású liftbeszerelési projektet igyekszik keresztülvinni egy késő délutáni lakógyűlésen. Ahogy Kristóf egyre inkább belegabalyodik a ház belső viszonyaiba, gyanúja megerősödik: a ház, és áttételesen a benne élők közössége, beteg.
A film története első pillantásra teljesen hétköznapi elemekből építkezik, amelyekkel sokan azonosulhatnak. Ki ne hallott volna már elviselhetetlen szomszédokról, megbízhatatlan szakemberekről vagy olyan ingatlanokról, amelyek rejtett hibákkal és költségekkel terheltek? A penészes falak, a terhesség kihívásai, a lakásvásárlással kapcsolatos állami támogatások, valamint az önös érdekeket képviselő, esetleg tisztességtelen közös képviselők mind ismerős motívumok.
Emellett a tehetséges emberek, akik álmaik feladása után egy unalmas, de biztos megélhetést nyújtó szakmát választanak, szintén gyakori jelenség a mai társadalomban. Reisz Gábor korábbi filmjeiben is hasonlóan érzékeny témákat boncolgatott, mindig a magyar valóság sajátosságaira fókuszálva. A rendező képes volt hűen, közérthetően és egyedi humorral bemutatni a mindennapok kihívásait, így a nézők könnyen azonosulhatnak karaktereivel és történeteivel.
A Földszint igazi ereje a parabolikus ábrázolásmódban rejlik, amely révén a film egy penészes fal segítségével világít rá a magyar társadalom mélyebb problémáira. Az alkotás apró részleteken keresztül mutatja be a kicsinyességet, a simulékonyságot, az eszköztelenséget, az erőtlenséget és a gyávaságot. Felismerhető benne az a bizonyos „házmestertempó” is, amely a 20. század véráztatta évtizedeit végigkísérte, és a mai napig kísérti a közösségi életet.
A film kicsiben eleveníti meg azokat a társadalmi folyamatokat, amelyeket a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtizedben nagyságrendekkel nagyobb léptékben is megfigyelhettünk. Rávilágít arra, hogy az embereket könnyű egy ideig félrevezetni, de amikor rájönnek az igazságra, az komoly konfliktusokhoz vezethet. A Földszint így nem csupán egy történet egy társasházról, hanem egy átfogó társadalmi kritika, amely görbe tükröt tart a nézők elé.
Reisz Gábor alkotása vicces, szórakoztató és egyben mélyen elgondolkodtató, minden jelenete tükröt tart a nézők elé. A színészi játék kiemelkedő, különösen Tompa Ádám és Crespo Rodrigo alakítása dicséretes, hitelesen hozzák karaktereiket. A film fináléja, a sorsdöntő lakógyűlés, már-már Fellini vagy a korai Tarr Béla filmjeinek hangulatát idézi, monumentális és feszült.
A befejezés azonban ambivalens érzéseket kelthet, mivel a menekülés, a gondoktól való eltávolodás és az igazság bemutatása önmagában nem oldja meg a problémákat. A film azt sugallja, hogy a lakás, vagyis az „ország” bajai ettől nem tűnnek el, és a nézőre hárul a feladat, hogy mit kezd a látottakkal. A Földszint tehát egy erősen ajánlott alkotás, amely arra ösztönzi a nézőt, hogy szembenézzen a valósággal, és ne meneküljön el a „penész” elől.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása