Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója az Óbudai Egyetem „Mi lesz velünk?” című podcastsorozatában elemezte a mesterséges intelligencia (AI) hatását a múzeumokra, a történettudományra és a tudáshoz való hozzáférésre. Kiemelte, hogy az AI elsősorban digitalizált, számítógépen tárolt és feldolgozható állományokból dolgozik, ami jelentős korlátokat szabhat az információgyűjtésnek. Emiatt a világ számos nyelve, köztük a magyar is, hátrányba kerülhet a globális tudásmegosztásban.
A főigazgató az AI-t egy óriási könyvtárhoz hasonlította, amelyből másodpercek alatt juthatunk információhoz, de felmerül a kérdés, hogy mi is található ebben a digitális gyűjteményben. Szemléltetésként egy kenyai kiállítás példáját hozta fel, ahol a kurátor könnyen csak az egykori gyarmattartók szakirodalmához juthatna hozzá, a helyi, nem digitalizált történetekhez viszont nem. Zsigmond Gábor hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia a nagy világnyelveken egyre professzionálisabbá válik, míg a kisebb nyelvek, amelyek közül sok államot sem alkot, könnyen hátrányba kerülhetnek.
Ez a helyzet a magyar nyelvre is igaz, hiszen világszerte mindössze mintegy 15 millió ember beszéli, így a "kockázatos nyelvek" közé sorolható a digitális térben. Ennek a nyelvi hátránynak komoly kockázata van a múzeumi kurátori munkában, vagyis a kiállítások tartalmának összeállításában, és általában a tudáshoz való hozzájutásban is.
Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős akkori kormánybiztos korábban már beszélt a kis nyelvek hátrányairól az Indexnek. Akkor úgy fogalmazott, hogy tudatos lépések nélkül a magyar nyelv csak fordításon keresztül lehet jelen az AI korszakában. A nagy nyelvek előnye a tartalomgyártásban is megmutatkozik: Zsigmond Gábor egy kutatásra hivatkozva elmondta, hogy az interneten újonnan megjelenő angol nyelvű tartalmak nagyjából fele már mesterséges intelligencia segítségével készül.
Az AI ma már képes verseket írni, festményeket és videókat készíteni, sőt meséket is lehet rendelni tőle, ami felveti a kérdést, miért ne írhatna történelemkönyvet is. Ha a mesterséges intelligencia ilyen módon befolyásolja a múltról szóló elbeszéléseket, annak komoly tétje van, hiszen az identitásunkat is képes átformálni. A történész szerint éppen az eredettörténetek, mítoszok és rítusok tesznek bennünket emberré, és ezek a közösségi emlékek jelenleg a múzeumokban őrződnek.
Zsigmond Gábor élesen elválasztja az adatot a hiteles tudástól, hangsúlyozva, hogy az AI jelenleg adatokhoz fér hozzá, ami egészen más, mint a megvizsgált és értelmezett tudás. Egy múzeumban kiállított információ mögött sokszor évtizedes, generációkon átívelő kutatómunka áll, ezért ritkán kérdőjelezik meg a látogatók a kiírtak helyességét. Az AI által kínált tudás ezzel szemben gyors és olcsó, legalábbis a felhasználó számára, de hiányzik belőle a forráskritika és a sorok közötti olvasás képessége.
A kutatók forráskritikát gyakorolnak, vizsgálják a források hitelességét és keletkezési körülményeit, valamint megértik az alkotók szándékait és erkölcsi alapállását. A mesterséges intelligencia ezzel szemben csak a matériát és az adatot látja, ami alapvető különbséget jelent a tudás megszerzésében és értelmezésében. A Stanford Egyetem kutatásai arra is rámutattak, hogy az AI képes a felhasználó kedvében járó stratégiákat kidolgozni, és így finoman formálja a gondolkodását, ami veszélyezteti a hiteles információhoz való hozzáférést.
Arra a kérdésre, hogy a mesterséges intelligencia fenyegeti-e a történész szakmát, Zsigmond Gábor azt válaszolta, hogy ezt ma még nem lehet kijelenteni. Szerinte az AI egy nagyon könnyű eszköz, amely a másodperc töredéke alatt ad "valamilyen" információt, és a társadalom nagy részének ez elegendő is lehet. A történelem azonban megmutatta, milyen tragédiákhoz vezethet, ha bonyolult kérdésekre gyors és egyszerű válaszok születnek, még ha korábban politikusok, nem pedig gépek kínálták is ezeket.
A főigazgató ezért fontosnak tartaná, hogy Magyarországon egyre több iskolában és egyetemen tanítsák az AI helyes és kritikus használatát. Nem mindegy, hogyan kérdezünk tőle, hogyan kérdezünk vissza, és hogy kész válaszokat várunk-e, vagy mankót a további gondolkodáshoz. Az is számít, van-e alaptudásunk arról, amiről kérdezünk, mert ha egy az egyben elfogadjuk a gép válaszát, az valószínűleg nem helyes.
A történész szerint a tét az a generáció, amely már ebbe a világba nő bele, és tíz-húsz év múlva ők döntenek majd szülőként, véleményformálóként vagy vezetőként. Óriási felelősség hárul a múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban, egyetemeken és iskolákban dolgozókra a jövő alakításában.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása