David Szalay magyar származású brit-kanadai író Test című, Booker-díjra jelölt regénye továbbra is az irodalmi figyelem középpontjában áll. A mű központi témája a fizikai létezés tapasztalata és az emberi test szerepe István, a főszereplő életútján keresztül. Szalay alkotása a testi élmények és azok belső értelmezése közötti távolságot vizsgálja, miközben a főhős lelki folyamatai gyakran nehezen hozzáférhetők az olvasó számára.
A regény István életét kíséri végig a felnőtté válástól egészen az öregkorig, részletesen bemutatva a különböző életszakaszok meghatározó testi tapasztalatait. A vágy, a szexuális élmények, az erőszak, a katonai szolgálat, majd később az öregedés mind olyan jelenségek, amelyeket az író jóval részletesebben figyel meg, mint a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket. Szalay elmondása szerint a regény egyik kiindulópontja éppen a fizikai létezés tapasztalata volt: mit jelent élő testként jelen lenni a világban?
István teste szinte folyamatosan jelen van a történetben, reagál a környezetére, vágyakozik, szenved, alkalmazkodik és öregszik. Mindeközben ő maga ritkán értelmezi mindezt, vagy reflektál rá. A test nagyon is konkrét és kézzelfogható valóság, a hozzá kapcsolódó belső jelentés azonban gyakran homályban marad, mintha a test olyasmit is megmutatna, amit István nem tud vagy nem akar szavakba önteni.
A Test első része a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének magyarországi közegében játszódik, egy meg nem nevezett dél-magyarországi városban. Szalay későbbi nyilatkozatai szerint ez a helyszín egyértelműen Pécs. A panelházak szűkös terei, a családi viszonyok és a mindennapi élet tárgyi világa néhány pontos részletből idézi fel a korszakot, megteremtve a hiteles atmoszférát.
Szalay nem emeli ki és nem értelmezi ezt a magyarországi világot, hanem természetes tapasztalatként ábrázolja, így a részek hitelessége nem dokumentarista, hanem inkább emlékezetszerű. Ez a kezdeti életszakasz nem önálló történetként különül el a regényben, hanem szerves része annak a hosszú élettörténetnek, amelyben István egyik élethelyzetből a másikba kerül, folyamatosan változó körülmények között.
Érdemes megvizsgálni, hogy a Test mennyiben olvasható fejlődésregényként, hiszen a mű követi a műfaj egyik alapvető szerkezeti mintáját: egy fiatal ember életét kíséri végig a felnőtté válástól az öregkorig. A különböző életszakaszok során István olyan tapasztalatokkal szembesül, amelyek hatással vannak rá, ám története lényegesen eltér a hagyományos fejlődésregényekétől.
A fejlődésregényben az élettörténet általában egy személyiség formálódásának történetévé áll össze, ahol a tapasztalatok, konfliktusok és döntések révén a főhős fokozatosan alakítja ki önmagához és a világhoz való viszonyát. István élete azonban változik, miközben kevés önreflexióval viszonyul saját tapasztalataihoz, és az eseményekből nem rajzolódik ki egyértelmű önformálódási folyamat. Inkább az válik láthatóvá, hogyan rakódnak egymásra a tapasztalatok egy olyan emberen, aki ritkán értelmezi őket, ezzel rávilágítva a testi tapasztalat és annak belső jelentése közötti távolságra.
A Test talán éppen azért tud egy teljes élet történetévé válni, mert nem próbálja megmagyarázni, mivé lett az az ember, akit végigkövet. István életében ott vannak a változás, a veszteség, a kapcsolatok és az öregedés tapasztalatai, de ezek nem rendeződnek egyetlen, értelmezhető tanulsággá. Szalay mintha azt a kérdést hagyná nyitva, hogy valóban fejlődés-e minden változás, amely egy ember életében végbemegy, ezzel mélyebb gondolkodásra késztetve az olvasót az emberi létezésről.
A regény arra invitálja az olvasót, hogy elgondolkodjon a test és a tudat, a tapasztalat és az értelmezés közötti összetett viszonyon. Szalay műve a redukció erejével és a szikárság határait feszegetve mutatja be az emberi lét alapvető paradoxonait, ahol a fizikai valóság gyakran megelőzi vagy felülírja a belső megértést, és a kimondatlanság is jelentős szerepet kap a karakterábrázolásban.