Az Európai Unió migrációs politikájában jelentős változás körvonalazódik, mivel öt tagállam – Dánia, Görögország, Ausztria, Németország és Hollandia – szándéka szerint a jövő év elejéig megállapodást kötnének egy unión kívüli országgal. Ennek a megállapodásnak a célja egy „visszatérési központ” létrehozása lenne, ahová 2027-től azokat a bevándorlókat küldenék, akiknek menedékjogi kérelmét az EU-ban elutasították. Morten Bödskov dán bevándorlási és integrációs miniszter pénteken erősítette meg ezt a törekvést a koppenhágai szakminiszteri tanácskozást követően, hangsúlyozva az érintett országok egyetértését az Európán kívüli befogadó központok kialakításában.
Bödskov miniszter tájékoztatása szerint a befogadó országgal, vagy akár több országgal, várhatóan már az újév környékén megszülethet a megállapodás. Bár a lehetséges partnereket egyelőre nem nevezték meg hivatalosan, sajtóértesülések szerint Uganda és Ruanda is felmerült a potenciális jelöltek között. Thánosz Plevrísz görög bevándorlási és menekültügyi miniszter szintén megerősítette Koppenhágában, hogy a célkitűzés szerint 2027-re már működőképesnek kell lennie egy ilyen visszatérési központnak az Európai Unión kívül. Ez a dán álláspont korábbi ütemtervéhez képest gyorsítást jelent, hiszen korábban még 2027 végéig tervezték az elutasított menedékkérők visszatérési központokba küldésének megkezdését.
A tervezett intézkedés hátterében az Európai Parlament júniusi jóváhagyása áll, amely szigorította az Európai Unió bevándorlási szabályait. Az új jogszabályok szélesebb körű őrizetbe vételi jogokat biztosítanak a hatóságoknak, és jogi keretet teremtenek a „visszatérési központok” létrehozásához. Ez a szigorítás lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy hatékonyabban kezeljék az elutasított menedékkérők ügyét, és megkönnyítsék a harmadik országokba történő visszatoloncolásukat.
Az elképzelés azonban máris jelentős ellenállásba ütközött. Emberi jogi szervezetek hevesen bírálták a javaslatot, aggodalmukat fejezve ki a bevándorlók jogainak esetleges sérelme, valamint a központok működésének átláthatatlansága miatt. A kritikusok szerint az ilyen típusú külső központok létrehozása etikai és jogi szempontból is problémás lehet, és nem biztosítja a megfelelő védelmet a kiszolgáltatott személyek számára.
Nem ez az első alkalom, hogy európai országok megpróbálkoznak a migrációs probléma külső országokba történő kihelyezésével. Nagy-Britannia például korábban megállapodást kötött Ruandával az illegális bevándorlók oda történő toloncolásáról, azonban időközben felhagyott ezzel a gyakorlattal, miután jogi és etikai aggályok merültek fel. Hasonlóképpen, Olaszország is megállapodást kötött Albániával bevándorlóközpontok létrehozásáról. Az Albániában létrehozott, Olaszország által irányított központok azonban jogi problémákkal szembesültek, és a befogadási folyamat rendkívül lassan halad. Az olasz-albán megállapodás értelmében Albánia két létesítményt biztosít: egy karanténterületet a shëngjini kikötőben, valamint egy szállásközpontot az Olaszországból kitoloncolandók számára a gjaderi egykori katonai repülőtéren. Ezek a korábbi példák rávilágítanak azokra a komplex kihívásokra és akadályokra, amelyekkel az ilyen jellegű külső migrációs megoldások szembesülhetnek, legyen szó jogi nehézségekről vagy a gyakorlati megvalósítás lassúságáról.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása