Az iráni háború több mint fél éve tartó, alacsony intenzitású időszaka után amerikai katonai csapások vetettek véget egy több mint egyhónapos fegyvernyugvásnak a Hormuzi-szoros térségében. Bár a támadások és az iráni válaszok korlátozottak maradtak, a konfliktus kiújulása azonnal érezhetővé vált a globális olajpiacon és a nemzetközi hajóforgalomban. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a szoroson áthaladó energiaszállítmányok miatt már egy korlátozott összecsapás is képes jelentősen befolyásolni a világgazdaságot, növelve a biztosítási költségeket és elbizonytalanítva a hajózási társaságokat.
Az Egyesült Államok a héten hajtott végre csapásokat Irán ellen, melyeket megelőző intézkedésként indokolt. Washington szerint Irán támadást készített elő a Hormuzi-szoros hajóforgalma és a térségben állomásozó amerikai erők ellen. Emellett az amerikai vezetés azzal is magyarázta a beavatkozást, hogy Teherán megkezdte korábban meggyengített légvédelmi rendszerének újjáépítését, és a támadások ezekre a képességekre irányultak.
Az amerikai akciók egy több mint egyhónapos fegyvernyugvásnak vetettek véget, ám az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzői szerint a konfliktus ezúttal sem lángolt fel teljes erővel. A Hormuzi-szoros fizikai értelemben nyitva maradt, azonban a hajóforgalom drámaian visszaesett. A háború előtti forgalomnak csupán tizede, átlagosan napi 13 hajó kelt át a szoroson, szeptember elején pedig mindössze négy hajó áthaladását erősítették meg.
Sok hajó kikapcsolt jeladóval közlekedik, hogy elkerülje az észlelést, ami tovább jelzi a helyzet bizonytalanságát. A hajózási társaságok csak jelentős biztonsági óvintézkedések mellett vállalják az átkelést, miközben az útvonal kiszámíthatósága gyakorlatilag megszűnt. Az amerikai blokád is nehezíti a helyzetet, akadályozva az iráni termékeket szállító, illetve Iránba árut vivő hajók áthaladását, aminek következtében az iráni olajexport augusztusban szinte lenullázódott.
Az iráni háború immár több mint fél éve zajlik, de április óta a harcok intenzitása jellemzően alacsony volt. A Hormuzi-szoros kulcsfontosságú szerepet játszik a globális energiaszállításban, mivel ezen keresztül halad át a világ olajforgalmának jelentős része. Iránnak nem kell fizikailag lezárnia a szorost ahhoz, hogy gazdasági nyomást gyakoroljon; elegendő olyan veszélyt teremtenie, amely mellett a kereskedelmi szereplők maguk döntenek úgy, hogy nem vállalják az átkelés kockázatát.
A szoros földrajzi adottságai Iránnak kedveznek, mivel a kis távolságok lehetővé teszik a hajóforgalom veszélyeztetését szárazföldről indított drónokkal, rakétákkal, gyorsan telepíthető tengeri aknákkal és mozgékony csónakokkal végrehajtott rajtaütésekkel. Az amerikai hadműveletek a háború második szakaszában éppen ezekre a part menti képességekre összpontosítottak, miközben aknamentesítéssel is igyekeztek biztonságosabbá tenni a vizeket.
Washington célja az iráni külkereskedelem elvágásával térdre kényszeríteni Teheránt, míg Irán a nemzetközi hajóforgalom megzavarásával próbál nyomást gyakorolni ellenfeleire. Ez a helyzet egyfajta gazdasági kimerítő háborúvá alakult, ahol az a kérdés, hogy a világgazdaság vagy Irán bírja-e tovább a nyomást. Az iráni gazdaság már a háború előtt is nehéz helyzetben volt, amit az év végén kirobbant tüntetések is jeleztek; februári 1,7 millió hordós napi olajexportja jelenleg becslések szerint napi 260 ezer hordóra esett vissza.
A Hormuzi-szoros körüli feszültség azonnal megjelent az olajpiacon, a Brent jegyzése ismét 90 dollár fölé emelkedett hordónként. Ez jelentős drágulás a háború előtti 70 dolláros szinthez képest, bár elmarad a konfliktus legintenzívebb szakaszában látott 110 dollár feletti ártól. A szoros forgalmának visszaesése miatt naponta legalább 5–6 millió hordó olaj hiányzik a piacról, melynek pótlására az Egyesült Államok növelte kitermelését, Kína visszafogta fogyasztását, több európai ország pedig saját tartalékaihoz nyúlt. A Nemzetközi Energiaügynökség korábban rekordmértékű, 400 millió hordós készletfelszabadításról döntött.
Az olajpiaci nyomás nem kizárólag a szoros helyzetéből ered, hanem a globális finomítói kapacitás szűk keresztmetszete is hozzájárul. Hiába termelne ki az Egyesült Államok még több olajat, ha a finomítók már most is közel teljes kapacitással működnek. Ezért a jelenlegi árszint nem csupán geopolitikai kockázati prémiumnak tekinthető, hanem a tényleges kínálati hiány és a feldolgozói kapacitások korlátai is érdemben hozzájárulnak a dráguláshoz. Az orosz Ural olaj árának alakulása is figyelemre méltó, időnként meghaladva a Brent jegyzését, ami a növekvő kínai keresletre és a globális olajkereskedelem árviszonyainak felborulására utal.
A piac nagyrészt beárazta a konfliktus jelenlegi állapotát, így magasabb árra csak váratlan fejlemények esetén kellene számítani. Az elemzők szerint a 100 dolláros lélektani határ tartós átlépéséhez nem feltétlenül lenne szükség a Hormuzi-szoros teljes lezárására; már a jelenlegi, erősen korlátozott hajóforgalom is elegendő lehet ahhoz, hogy az ár tartósan 90 dollár fölött maradjon.
A diplomáciai rendezés esélye egyre távolibbnak tűnik, mivel Washington és Teherán álláspontja között áthidalhatatlan a szakadék, a hivatalos tárgyalások pedig szinte teljesen leálltak. Az Egyesült Államok ezért fordult ismét az eszkaláció felé, gazdasági eszközökkel próbálva megállapodásra kényszeríteni az iráni vezetést. Teherán is elhúzódó háborúra rendezkedett be, és amíg képes hatékonyan blokkolni a Hormuzi-szoros forgalmát, nem érzi szükségét annak, hogy engedményeket tegyen a tárgyalóasztalnál.
A tökéletes védelem a Hormuzi-szorosban rendkívül nehéz, még az amerikai tengeri és légi fölény birtokában is. Washingtonnak nem csupán az ismert iráni rakétaállásokat vagy haditengerészeti egységeket kellene semlegesítenie, hanem folyamatosan védenie kellene a nagy kiterjedésű és lassan mozgó kereskedelmi hajókat is. Egyetlen sikeres támadás is elegendő lehet ahhoz, hogy ismét visszafordítsa a tankereket, felhajtsa a biztosítási díjakat és hosszabb időre megingassa a hajózási vállalatok bizalmát.
László Dávid szerint a puszta fenyegetés elrettentő ereje jelenti a problémát, mivel a hajózási és biztosítótársaságok nem kockáztatják meg egy értékes hajó, rakomány vagy legénység elvesztését. Iránnak időről időre bizonyítania kell, hogy képes megzavarni a forgalmat, míg az Egyesült Államoknak azt kellene hitelt érdemlően igazolnia, hogy garantálni tudja a szabad hajózás biztonságát. Az olaj tartós drágulása Magyarországon elsőként az üzemanyagárakban és az energiaimport költségeiben jelenhet meg, különösen akkor, ha a forint gyengül a dollárral szemben. Ez a magasabb benzin- és dízelár az autósok kiadásain túl a fuvarozás, a mezőgazdaság és az ipar költségein keresztül szinte minden termék és szolgáltatás árába begyűrűzhet, újabb inflációs nyomást teremtve.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása