Az oroszországi Orjoli területen, az ukrán határtól mintegy 180 kilométerre fekvő csimbulovai dróntámaszpont méretei meghaladják a megszokott katonai létesítményekét, ami jelentős védelmi előnyt biztosít az orosz erőknek. A bázis kelet–nyugati irányban több mint 3,5 kilométer hosszan húzódik, szélessége meghaladja az 1,5 kilométert, így teljes területe eléri a 2,5 négyzetkilométert. Ez a kiterjedés komoly kihívás elé állítja az esetleges támadókat, különösen azokat, akik nagyszámú célpontot kívánnak egyidejűleg megsemmisíteni.
Felmerülhet a kérdés, hogy az amerikai gyártmányú, kazettás harcfejjel felszerelt ballisztikus rakéták, mint például az ATACMS, mennyire lennének hatékonyak egy ekkora terület lefedésére. A számok azonban azt mutatják, hogy a helyzet bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Az ATACMS M39 Block I változat, amely 950 kazettás alfejet szór szét, mindössze 0,033 négyzetkilométeres hatásterülettel rendelkezik.
Ráadásul 165 kilométeres hatótávolsága miatt el sem érné a csimbulovai bázist.
A nagyobb hatótávolságú M39A1 Block I variáns ugyan 300 kilométerről is bevethető, így elérné a célpontot, ám ez a típus csak 300 alfejet hordoz, aminek következtében a becsült hatásterülete alig 0,01 négyzetkilométer. Ez azt jelenti, hogy a bázis teljes, 2,5 négyzetkilométeres területének lefedéséhez elméletileg mintegy 250 ilyen rakétára lenne szükség. Ha kizárólag az egyes indítóállásokat vennék célba, a szükséges mennyiség akkor is legalább 20 darabra rúgna, ami még mindig jelentős fegyvermennyiséget feltételez.
Az orosz erők feltehetően tisztában vannak az ukrán csapásmérő eszközök képességeivel, és ehhez igazították a bázis kialakítását. Az indítóállásokat szándékosan szétszórták a hatalmas területen, köréjük pedig földsáncokat emeltek. Ezeket a sáncokat kifejezetten a kazettás harcfejek nagyjából 100 méteres hatássugarát figyelembe véve méretezték, ezzel is csökkentve a robbanófejek pusztító erejét az egyes célpontok ellen.
Ez a stratégia jelentősen nehezíti a koncentrált és hatékony támadásokat.
További tényező, hogy a GerÁny–4 és GerÁny–5 drónok indítóberendezései viszonylag egyszerű és olcsó szerkezetek, így a pótlásuk nem jelent komoly nehézséget az orosz hadsereg számára. A valódi értéket az indítóállásokat kiszolgáló raktárak és karbantartó létesítmények képviselik, ezek pontos lokalizálása és megsemmisítése azonban különösen nehéz feladatot jelentene egy támadó fél számára. A bázis hatalmas kiterjedése és a kritikus infrastruktúra szétszórt elhelyezése alapvető dilemmát teremt a nagy kiterjedésű, szétszórt elrendezésű drónbázisok elleni támadások során.
Még az olyan nagy tűzerejű fegyverek sem nyújtanak feltétlenül hatékony megoldást, mint a kazettás harcfejjel szerelt ATACMS rakéták, ha a célterület rendkívül kiterjedt, és a kritikus elemeket tudatosan elosztották a teljes területen.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása