Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt képviselője volt az egyetlen a párt frakciójából, aki nemmel szavazott Unger Anna jelölésére a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára. A politikus a 24.hu megkeresésére részletesen kifejtette álláspontját, hangsúlyozva, hogy szakmai meggyőződése alapján Ligeti Miklóst tartotta a legmegfelelőbb jelöltnek a pozícióra.
A döntés hátterében Melléthei-Barna azon elve állt, hogy a hivatal élére egy jogi végzettségű szakember lenne a legideálisabb. Különösen fontosnak tartotta, hogy a leendő vezető mélyrehatóan ismerje az ügyészség működését és eljárásait, ami szerinte elengedhetetlen a vagyonvisszaszerzési feladatok hatékony ellátásához. Ez a szempont még azt is felülírta a képviselő számára, hogy Ligeti Miklós esetleg nem rendelkezik kiemelkedő vezetői tapasztalattal. Melléthei-Barna szerint a jogi háttér és az ügyészségi ismeretek nagyobb súllyal esnek latba, mint a puszta vezetői rutin egy ilyen specifikus és érzékeny területen.
A vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőjének kiválasztásáért felelős bizottság összetétele is rávilágít a politikai erőviszonyokra: nyolc Tisza Párti, három fideszes és egy Mi Hazánk-os képviselő alkotta. E testületen belül Melléthei-Barna Márton volt az egyedüli Tisza Párti tag, aki eltért a pártja általános álláspontjától, és nemmel voksolt Unger Anna jelölésére. Ez a lépés rávilágít a párt belső sokszínűségére és arra, hogy egyéni szakmai meggyőződések is befolyásolhatják a képviselők döntéseit.
Unger Anna jelölése a Tisza Párt támogatói körében is jelentős visszhangot váltott ki, és nem mindenhol találkozott egyöntetű támogatással. A kritikák elsősorban Unger Anna szakmai hátterére fókuszáltak. Politológus és kutató lévén, munkájának középpontjában elsősorban a pártfinanszírozás kérdései álltak, nem pedig közvetlenül a korrupció elleni küzdelem vagy a vagyonvisszaszerzés. Ez a szakmai profil eltérés aggodalmakat vetett fel a képességét illetően, hogy hatékonyan irányítsa a vagyonvisszaszerzési hivatalt, amelynek fő feladata a korrupciós ügyek feltárása és az eltulajdonított vagyon visszaszerzése.
A kutatót ért bírálatok egy másik fontos eleme az volt, hogy Unger Anna a meghallgatásán nem tartotta reálisnak, hogy hat éven belül jogerős ítéletek szülessenek a korrupciós ügyekben. Bár az eljárások időtartama jelentős részben a bíróságok működésétől függ, és a bűnösség jogerős kimondása előtt akár letartóztatásra is sor kerülhet, ha fennáll a szökés vagy az elrejtőzés veszélye, ez a kijelentés sokak számára pesszimista hangvételűnek tűnt. Unger Anna elképzelése szerint a hatóságnak aktívan fel kell lépnie az ellen is, hogy törvényalkotással bevédett, jogilag nehezen támadható korrupciós ügyek valósulhassanak meg, ami egy proaktívabb, de jogilag kihívásokkal teli megközelítést sugall.
Ezzel szemben Ligeti Miklós a meghallgatásán sokkal inkább a hatályos jogszabályi keretek közé szorította a lehetséges intézkedéseket. Kiemelte, hogy az elévülési szabályokat nem lehet felülírni, ami számos esetben korlátozhatja a vagyonvisszaszerzési eljárások sikerét. Ligeti szerint sok esetben meg kell elégedni a korrupció tényének feltárásával, anélkül, hogy az eltulajdonított vagyon ténylegesen visszaszerezhető lenne. Nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva rámutatott arra is, hogy még a bizonyított korrupciós ügyekben is csupán az esetek mintegy 10 százalékában reális az eltulajdonított vagyon visszaszerzése. Ez a pragmatikus, a jogi korlátokat hangsúlyozó megközelítés éles kontrasztban állt Unger Anna ambiciózusabb, de a realitásokkal kevésbé számoló víziójával.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása