Szent István király, Magyarország államalapítója, fiához, Imre herceghez intézte az úgynevezett Intelmeket, melyek a magyar középkor egyik kiemelkedő államelméleti és erkölcsi szövegeként tartanak számon. Ez az írásos útmutatás a helyes uralkodáshoz szükséges alapelveket foglalja össze, és a bölcs kormányzásról ad tanácsokat. Az Intelmekben megjelenik a hit, az igazságosság, a türelem, az egyház és az ország vezetésének kérdései, melyek mind az uralkodói méltóság és a személyes erények szempontjából is relevánsak.
Az Intelmek elsődlegesen a katolikus hit megőrzésének fontosságát hangsúlyozzák. István király tanácsa szerint a királyi méltóságot csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért a szent hitet kell az első helyre tenni a parancsok között. A katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel kell őrizni, hogy az uralkodó példát mutasson minden Istentől rendelt alattvalójának, és az egyházi személyek méltán nevezhessék őt igaz keresztény hitvallású férfinak.
Az egyház tisztelete a hit után a második legfontosabb helyet foglalja el a királyi palotában. Az Intelmek szerint az egyház alapjait Krisztus vetette el, majd az apostolok és szent atyák ültették át, gyökereztették meg erősen, és terjesztették el az egész földkerekségen. Az imádság megtartása szintén kiemelt jelentőségű, mint a királyi üdvösség legnagyobb járuléka.
Az uralkodói erények között számos fontos intelmet találunk. István király azt tanácsolja fiának: „Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen.” Ez a gondolat az igazságosság és a békés természet fontosságát emeli ki. Emellett a becsületességre is felhívja a figyelmet: „Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess.” Ez az elv a tiszteletteljes bánásmódot és a rosszindulat elkerülését hangsúlyozza.
A személyes tisztaság és mértékletesség is központi szerepet kap az Intelmekben: „Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.” Ez az intés a testi és erkölcsi tisztaság megőrzésére vonatkozik. Az uralkodónak türelmesnek is kell lennie: „Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz is, akik nem férnek a hatalomhoz.” Ez a tanács a társadalom minden rétegével szembeni egyenlő bánásmódra és megértésre ösztönöz.
Az Intelmek kitérnek a belső erő és az alázatosság fontosságára is. A királynak erősnek kell lennie, „nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson.” Ez a stabilitásra és a külső körülményekkel szembeni ellenálló képességre utal. Ugyanakkor az alázatosság is elengedhetetlen: „Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon.” Ez az elv az isteni kegyelem elnyerésének feltételeként mutatja be az alázatot. A mértékletesség a büntetések kiszabásánál is fontos: „Légy mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass.”
Az Intelmek külön fejezetet szentelnek a vendégek befogadásának és a soknemzetiségű ország erejének. István király kiemeli, hogy a különböző tartományokból érkező vendégek különféle nyelveket, szokásokat, tanulságokat és fegyvereket hoznak magukkal, amelyek mind ékesítik és felmagasztalják a királyi udvart, és megfélemlítik a kívülről jövők magabiztosságát. Az Intelmek szerint egy egynyelvű és egyszokású ország gyenge és romlandó. Ezért az uralkodónak jó akarattal kell megelégítenie és tisztességben tartania a vendégeket, hogy azok szívesebben tartózkodjanak nála.
Az Intelmek végül összefoglalják, hogy a fentebb érintett erények alkotják a királyi koronát, és nélkülük senki sem tud uralkodni e földön, sem bejutni az örök uradalomba. Az Intelmek latin szövege több kódexben is fennmaradt, és a történettudományban régóta vitatott a mű létrehozójának személye. Györffy György Asrik-Anasztáz érsek személyében látja a legvalószínűbb szerzőt, míg Dümmert Dezső a patriarkális-apai életstílust emeli ki, amely az Intelmekből is kiütközik.